A szóemlékezet fejlesztése

Legutóbb szóba került a rövid- és hosszútávú memória. Talán sokaknak nem új, és ismétlésnek tűnik, ha elmondom, hogyan is működik leegyszerűsítve az információk, így az idegen nyelvi szavak megjegyzése.

A memóriák neve arra utal, hogy rövid (néhány másodperctől pár percig) vagy hosszú ideig képesek tárolni információkat. A rövidtávú memória képi (szem), hallási (fül), tapintási (bőr) vagy szaglási (orr) információkat kap. Mivel itt eldől, hogy az információt emlékezetünk törli, felülírja vagy továbbadja, rendkívül fontos ennek a területnek a tréningezése, javítása. Az unalmas, nem fontos, nem érdekes információkat ugyanis elfelejtjük! Ugye ezt mindannyian tapasztalták önmagukon és a gyerekeknél is?

Életre szóló

Ha azonban a hosszútávú memóriába jut az információ (például idegen nyelven egy szó), mert izgalmas, érdekes, akkor hetekig, hónapokig, évekig, sőt egy életen át is megjegyezzük az információkat.

Ugye, Veled is előfordult már, hogy egy elfelejtett dolgozat előtt pár perc alatt próbáltál hosszú leckéket megtanulni? Fel tudtad idézni egy nap vagy egy hét múlva? Ugye, nem!? Csupán egy fénykép készülhet ennyi idő alatt!

Sokat segít a tanulásban, ha képeket használunk. Ezeket könnyebb memorizálni, és könnyebb visszaidézni a képeken megjelenített tartalmakat (például német szavakat). Ezért jó ötlet a szókártyák készítése, használata, ahol a kártya egyik oldalán a kép, másik oldalán a szó van.

Honnan vedd a képeket? Erről itt írtam részletesebben >>>

Memóriajáték

Ehhez a játékhoz szabj időkorlátot (1-2 perc). Rakjatok ki 3 szókártyát, felül a szavakkal. Hangos felolvasás után fordítsátok át a képoldalra. Milyen szavak is voltak? Ha sikerült, rakjatok hozzá még egyet. Egészen 8-9 szóig növelhetitek a mennyiséget úgy, hogy az időt ne növeljétek meg. Remekül fejleszti a rövidtávú memóriát, miközben megtanuljátok a napi szavakat is.

Használd!

De hogy kerüljenek a szavak a hosszútávú memóriámba?

A maradandó tárolás csak úgy jöhet létre, ha a korábban megjegyzett információkkal dolgozunk is, azokat új dolgokkal összekapcsoljuk. Egy bemagolt fogalom önmagában semmit nem ér. Inkább foglaljuk mondatba, és így (is) mondjuk ki a szót. A mondatnak már van jelentése, egtöbször könnyű hozzá képet (vagy akár mozgást) kapcsolni, így könnyebb lesz később felidézni.

Mondatok tanulása idegen nyelven

Ha mondatba foglaltan tanuljuk a szavakat, az nem csak a megjegyzés szempontjából segít, hanem az alkalmazást is könnyebbé teszi, hiszen így rögtön a megfelelő szerkezetben, esetleg a helyes vonzatokkal, ragokkal jegyezzük meg a szót, nem pedig pusztán szótári alakjában.

Hogy is könnyű mondatot tanulni? Igen, képpel. A megjegyzendő mondatot rajzoljuk le! (Jó tanács kevésbé jól rajzolóknak: Nem elég elképzelni a képet! A rajzolás folyamata beindítja a jobb agyféltekédet, és ez segít a tanulásban!) A képek és a hozzámondott hangos (!) mondatok segítenek majd az előhívásban, alkalmazásban. Természetesen itt is több napon át rendszeresen elő kell venni, hogy az információk ne kuszálódjanak össze. Több nap alatt pedig éjjelente alszunk is… Az alvás egyik legfontosabb szerepe pedig - legalábbis a nyelvtanulás szempontjából - az, hogy ilyenkor kerülnek át a tanultak a hosszútávú memóriába.

Mindennapos nyelvgyakorlás!

A Gyereknémet.hu módszert a memória működésének törvényszerűségeit figyelembe véve hoztuk létre. Ez a tanfolyam a tanulási problémával küzdő gyerekeknek is lehetővé teszi, hogy sikeresen elsajátítssák a német nyelvet. Így végre a Te gyermeked is sikerélményt és nyelvtanulási tapasztalatot szerezhet, ami hozzásegítheti őt iskolai eredményei javulásához, és a sikeres továbbtanuláshoz. 

Gyermeked akár már két hónap múlva önállóan kommunikálhat németül. Képzeld csak el, milyen érzés lesz gyermeked arcát látni, amikor véletlenül egy német csatornára váltasz a tévében, és ő megért valamit, ami elhangzik a műsorban. Gondolj csak bele, milyen büszke lesz magára!

Ha szeretnéd, hogy gyermeked megtanuljon németül, és szeretnéd, hogy végre sikere legyen a nyelvtanulásban, itt az idő! Holnap, augusztus 8-án, hétfőn indul kezdő német nyelvtanfolyamunk, melynek segítségével a Te gyermeked is megtanulhat németül! 

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!

Ma éjfélkor lejár a jelentkezési határidő! Ne maradjatok le!

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

Hangoskodjunk!
Az olvasási képességek fejlesztésében nagyon fontos, hogy a szülő olvasson gyermekének. Vajon miért...

Ismerd meg gyermekeidet!
Az egyik legnagyobb kockázat a gyereknevelés során, ha gyermekünktől túl sokat várunk el, ez ugyanis...

Gyermeked diszlexiás és segíteni szeretnél neki? 47 gyors ötlet szülőknek
Ha meghallja a diszlexia szót, akkor a legtöbb szülő tanácstalanul tekinget körbe: Most mit tegyek?...

Miben jók a diszlexiások? 9 pozitív példa
Ha a diszlexiáról van szó, legtöbbször a problémáról, a tünetekről vagy épp a fejlesztési...

Nem elég, ha olvasni tud!
Áron tíz éves. Ha kézbe kap egy szöveget, azt minden gond nélkül felolvassa. Azonban értelmezéskor...

Jól csak a szívével lát az ember!
Az igazság a szemnek láthatatlan – talán Te is énekelted ezt valaha Bródy Jánossal. Talán kicsit meg...

„Jelképek erdején át visz az ember útja”
Az ember társadalmi lény. Létszükséglete, hogy érintkeznie kell másokkal, és ehhez jelekre van...

Játékötletek matekfóbia ellen
Mára olyan játékötletekkel készültünk, melyekkel sikerrel szállhatsz szembe a matekfóbiával....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

Anyu - Apu tanfolyam :)

Nevelés közben annyi minden adódik, amit olyan jó lenne elsőre jól csinálni...! Az első gyerekkel végigretteg az ember mindent, a másodikkal meg valahogy fele annyi a fennakadás... A tudás és a rutin előre is megszerezhető! Olvasd el hogyan!

Tovább...


Vevőink írták

A program rengeteget segít kislányom olvasásán, véleményem szerint nagyon hatásosan gyakoroltatja az olvasást a gyermekekkel!

Árva Zsófi, Makó

Érdekel >>>


Az eddigi tapasztalataim nagyon jók. Már most észrevenni a fejlődést gyermekemnél és szereti csinálni a feladatokat. Magától ül le "játszani".

Pirtyák Zsanett, Číčov

Érdekel >>>


Szereti a család minden tagja, még a nagyik is! Jó, hogy a kicsi lányom játékosan tanul és nem vacak programokkal játszik a számítógépen. Így észre sem veszi, hogy okul, és halad a maga kis útján.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


Nagyon-nagyon tetszik ez a gyakorló anyag! Én ált. isk. 1-2. osztályában tanítok olvasni, írni, és csak gratulálni tudok ehhez a munkához! Az biztos, hogy tanítványaimnak is javasolni fogom a vásárlást! Az a véleményem, hogy nem csak diszlexia kezelésére, hanem teljesen átlagos gyerekeknek is igen jó gyakorlást biztosít ez a sokszínű feladatsor!

Csányi Judit

Érdekel >>>


A gyakorlás eredménye már négy nap után meglátszik. A sikerélményt könnyen meg lehet szerezni. Pár nap múlva a kisfiam magabiztosan, kevés nehézséggel olvasott az órán.

Virághné Hegedűs Julianna, Szolnok

Érdekel >>>


Köszönjük az Intézetünk nevében ezt a remek programot, ami nagy segítség a koponya és agysérültek, valamint a hemiplég betegeink kezelésében.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Érdekel >>>


Gyógypedagógusként dolgozom egy általános iskolában, és nagy hasznát veszem óráimon a Varázsbetűnek. A gyerekek nagyon szeretnek számítógépen tanulni, így játszva és vidáman tudom segíteni a fejlődésüket.

Széki Krisztina, Budapest

Érdekel >>>


A Varázsbetű és az évek során a hirleveleik által nyújtott sok jó tanácsuknak köszönhetően ma egy tanulni szerető és tudásra szomjazó kisfiú büszke anyukája lehetek. A Varázsbetűvel játszva és nevetve sajátította el az alapvető ismereteket! Ma már szinte szárnyal!

Fülöp Erzsébet Nóra, Marosvásárhely

Érdekel >>>


Eddig nagyon jó tapasztalataim vannak. A Varázsbetűtől nem lehet elhozni a gyerekeket. Rengeteg mindent megtanultak, amióta használjuk. Köszönet érte!

Antal Jánosné, Budapest

Érdekel >>>


Szívből gratulálok és nagyon hálás vagyok a szupergyors kiszolgálásért, és hogy munkaidőn túl is rendelkezésemre állt telefonon és online is. Köszönettel tartozom a programokért és a kisfiam lelkesedéséért, csillogó szeméért és a sok elismerésért amit kap. "Nem jön le a szerről". A gépemet elvesztettem :-D Ennek szívből örülök. Alig várja, hogy holnap újra ideengedjem. Olvas, összehangolja az érzékszerveit, mozgását, és vág az esze. Kényelmes használni a programot, és a gépen magammal is vihetem. Ez nyaralásnál is szuper, ha épp nincs olyan idő... Illetve a nyári kánikulában néha elbújni és kihozni a benne rejlő tehetséget. Szuper a grafika és élvezetes a játék. Könnyen használhatja gyerek és felnőtt egyaránt. Vevő és gyerekbarát, gyors és türelmes, precíz, és a szolgáltatás fantasztikus. Csillagos ötös Önnek a fejlesztésért. Szívből köszönöm!

Hájas Anikó, Kápolnásnyék

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Hatékony szótanulás
Legtöbben úgy gondolják, hogy a szótanulás a nyelvtanulás legunalmasabb része. Ma olyan ötletekről...

Olvasó mozgás
Valószínűleg Te is tisztában vagy vele, hogy az életben gyermeked mozgásfejlődése nagy jelentőséggel...

8 hula-hopp ötlet
A mozgásfejlesztés egyik legjobb eszköze a hula-hopp karika. A játék hagyományos formáját legtöbben...

Neked mi a legértékesebb tulajdonod?
Ha valaki megkérdezné Tőled, hogy mi a legértékesebb vagyontárgyad, mit felelnél? Mi az, aminek a...

Mit olvasson a gyerek nyáron?
Indul a nyár, és vele a kötelező olvasmányok időszaka. Ma megmutatom hogyan és mit érdemes...

Játékötlet nyári szünetre
Ma véget ér a tanév, és végre megkezdődik a nyári vakáció. Tíz hét szünet, tíz hét pihenés. Talán...

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Az olvasás olyan, mint a biciklizés
Az olvasás sok szempontból hasonlít a biciklizésre. Ma arról olvashatsz, hogyan segíthetsz gyermeked...

Játszani is engedd...
Mit teszel, ha gyermekednek a foci az erős oldala? Beíratod egy balettiskolába? Ha szépen énekel,...

Kitüntetett figyelem
A gyermeknevelés egyik legidőigényesebb része a figyelem. Sokszor éppen akkor van gyermekünknek a...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu