Így fejlesztheted otthon is gyermekeid képességeit!

Gyermeked képességeinek alakulása szempontjából nagyon fontosak az óvodai és iskolai fejlesztő foglalkozások, de legalább ennyire, vagy még fontosabb is, hogy szülőként Te hogyan segítesz. A tanulási zavarokkal küzdő gyermek csak szülei aktív részvételével tud felzárkózni társaihoz. Éppen ezért használjuk ki az időt, és esténként, hétvégénként vagy az iskolai szünetekben játsszunk együtt gyermekeinkkel! Ma ehhez kapsz hasznos ötleteket.

A sorrendiség szabályának kialakítása, gyakorlása

Gyöngyfűzés

Kislányok kedvelt játéka a szép, színes gyöngyök felfűzése. Nagyon jól fejleszti gyermeked finommozgásait, szemének és kezének összehangolását. Kiegészíthetjük színritmus fejlesztéssel is. Ehhez a különböző színű gyöngyöket meghatározott egymásutániságban kell felfűzni, vigyázva a minta betartására (Pl. piros, kék, sárga, zöld).

Tárgy-, képemlékezet

Rakj ki sorba egymás mellé tárgyakat, képeket, és kérd meg gyermeked, hogy jól figyelje meg őket. Ezután takarjuk őket el, és gyermekednek emlékezetből kell felsorolnia a sorban egymás mellett lévő tárgyakat, képeket.

Hangsor emlékezet

Ehhez a játékhoz gyermekednek meg kell fordulnia, vagy be kell kötni a szemét. Szólaltass meg hangszereket és zajkeltő eszközüket egymás után gyermeked háta mögött, például fakanállal üsd meg egy fazék fenekét, kiskanállal kocogtass meg egy poharat, mozgasd a mozsártörőt a mozsárban, üss össze két fadarabot, pörgess végig egy könyvet. Gyermekednek figyelnie kell, és meg kell jegyeznie, hogy mit hallott. Ha befejezted a "zajongást", akkor gyermeked megfordulhat, és megpróbálhatja helyes sorrendbe rendezni az eszközöket. Akár ki s próbálhatja őket, ha ismeretlen hangot hallott. Kezdjétek rövidebb sorozatokkal, három-négy hanggal, és ha sikeresen vette az akadályt, lassan növelhetitek a zajok számát.

Ritmusok ismétlése

Tapsolj vagy dobolj különféle ritmusokat, ezeket kell gyermekednek elismételnie. Jó szolgálatot tesznek ilyenkor a kopott edények, a felfordított vödrök és lavórok, vagy a kiürült és elmosott konzervdobozok. Dobverőnek pedig használhattok például fakanalat vagy akár a puszta kezeteket.

Számemlékezet

Mondj vagy mutass a kezeden egyjegyű számokat sorban. Gyermekednek az elhangzás vagy a mutatás sorrendjében kell visszamondania a számokat. Használhattok számkártyákat, vagy dominókockákat is. (Dominóból azokat válogasd ki, amelyiknek mindkét felén öt vagy kevesebb pötty van, és a két oldal összege lesz a kocka értéke.) Nehezebb, ha kikötöd, hogy neki máshogy kell visszaadnia a sorozatot, mint ahogy kapta. Például, ha te mutogatsz, akkor neki dominón kell kiraknia a sorozatot.

Mintamásolás, színezés

Rajzolj elő mintákat papíron (Pl. kör, négyzet, háromszög, téglalap)! Gyermekednek ezt a sorozatot kell folytatnia. Színsorozatot is lehet így folytatni, rajzolj gyöngysort vagy autókat egymás után sorban, gyermekednek pedig ki kell színeznie őket a megadott színek ismétlésével.

Iskolások sorozatai

Neveket kell sorba rendezni ábécé szerint, számokat pedig növekvő vagy csökkenő sorrendbe tenni.

Meséld el egy napodat reggeltől estig, mondd el az útvonalat, ahogy az iskolából jössz hazafelé! A hét napjai, hónapok nevei, évszakok egymásutánisága.

Helyesírási készséget fejlesztő játékok

Ezek a játékok papír és ceruza nélkül fejlesztik a helyesírási készséget, segítenek a szótagolás tudományának begyakorlásában, segítenek eligazodni a szófajok világában.

Súgd meg nekem titkos nyelven!

Első osztályos gyermekekkel már lehet játszani, mikor megtanultak két-három betűt összeolvasni, s az iskolában már képesek kiemelni a szavakból a magánhangzókat. A játék a hallási megkülönböztető képességre építve fejleszti a magánhangzók időtartamának felismerését. Ezzel a játékkal tulajdonképpen elkezdjük "füllel írni" tanítani gyermekünket. Nagyon fontos kritérium, hogy szépen, helyes ejtéssel beszélj, érzékeltetve a szavakban a magánhangzók időtartamát!

A játék menete a következő:

Mondd ki a szót: virág, röviden ejtve az i hangot, ehhez képest kissé elnyújtva az á hangot. Gyermeked feladata "titkos nyelven" visszamondani, azaz kiemelni az adott szó magánhangzóit: i-á. Ezzel segítesz gyermeked helyesírásának fejlesztésében is, hiszen nem mindegy, hogy valami csíkos, vagy valaki csikós.

Szótagoljunk együtt!

Ezzel a játékkal a szótagolást fejlesztetjük. A játék egyszerűbb változatában gyermekedek csak le kell tapsolnia, agy el kell szótagolnia a szót (asztal. asz-tal, arany: a-rany...). Nehezebb, ha azt kéred gyermekedtől, hogy a hallott szónak csak az első szótagját mondja meg, a legnehezebb pedig, ha azt kéred, hogy csak a 2. illetve utolsó szótagját mondja meg! Kezdetben csak két szótagos, majd hosszabb szavakkal is játszhatjuk.

Bontsuk együtt szavakra!

A következő játékot minden első osztályos gyermeknek ajánlom. Amikor a gyerekek elkezdenek mondatokat olvasni, s mondatokat írni, eleinte nehezen érzik a szóhatárokat. A gyakorlás hosszadalmassá válhat diktálással, s kicsit kedvét is szegheti az igyekvő elsősnek. Ezért ezt a játékot ceruza nélkül is játszhatjátok!

A játék nagyon egyszerű: mondj egy rövid mondatot (természetesen tagoltan): A kutya ugat. Gyermekednek úgy kell visszamondania a mondatot, hogy dobbantással, koppintással kíséri a szavakat, s a végén megmondja, hány szóból állt a mondat.

Szóból szó

Lényege, hogy a játékvezető által megadott szavakból próbáljunk további, hosszabb szavakat képezni. Az adott szót az új szavunk bárhol - elején, végén, közepén - rejtheti. Pl. gomb: gomblyuk, gomba, gombol, gombfoci, húsgombóc. Mer: merészség, elmereng, telemerít, stb.

További szavak: tér, föld, kép, ház, hat, tó, tál, fa, hő, kő

Szóban szó

Ez játék az előző fordítottja. Ez a nehezebb játék. Lényege, hogy hosszabb szavakban további elbújt szavakat fedezzünk fel. A padlásfeljáróban pl. ott van a pad, padlás, feljár, jár, járó, ár, ró... szavak, de nézzünk egy egyszerűbbet, a házasságban ott bujkál a ház, házas, ág szó...

Harmadik osztálytól javasolt játszani. Kisebb gyerekekkel kezdetben játszhatjuk úgy, hogy papírcsíkokra leírjuk a szavakat, kihúznak egyet, s olvashatják, nézhetik a szavakat.

Választható szavak: erdőkerülő, jegygyűrű, vadászat, napfogyatkozás, felhőkarcoló, szigetelőszalag, melegítőalsó, stb.

A Varázsbetű a helyesírás javításáért

A Varázsbetű Programcsalád segít a helyesírási nehézségekkel küzdő gyermekeknek. A szótagolást, a mondatok szavakra tagolását, a helyes ékezethasználatot mind-mind lehet vele gyakorolni. Ha épp a magánhangzók időtartamát gyakoroljuk, akkor sokat segít például az Ékezetpótló játék, mely szinte végtelen variációban adja a feladványokat, a gép pedig ellenőrzi a megoldást. Ha gyermeked hibásan tette ki az ékezeteket, akkor jelzi, hogy hiba van, így gyermeked javíthatja a hibát.

Ez az egyik legnagyobb előnye a Varázsbetű Programcsaládnak: azonnali visszajelzést ad, és rögtön javít, így gyermeked emlékezetében csak a helyes megoldás rögzül. A munkafüzetben vagy a papíron, amit gyermeked maga töltöget, gond nélkül továbblép a hibás feladaton, észre sem veszi, hogy hibázott, így szinte semmit sem tanul. A Varázsbetűvel azonban gyermeked többször is próbálkozhat, illetve a képre kattintva elolvashatja a helyesen írt szót, amit aztán már ő is el tud látni a megfelelő ékezettel. Éppen ezért a magánhangzók helyesírásának gyakorlására a Varázsbetű Programcsalád Ékezetpótló játéka az egyik legalkalmasabb eszköz.

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Locsolkodjunk!
Hamarosan itt a húsvét. Az egyik legszebb szokás a locsolkodás, melyet a fiúk locsolóversekkel...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A program rengeteget segít kislányom olvasásán, véleményem szerint nagyon hatásosan gyakoroltatja az olvasást a gyermekekkel!

Árva Zsófi, Makó

Érdekel >>>


A kislányom 10 perc játék után kérte, hogy vegyük meg, annyira élvezte a kis sikereit. Bevallom, volt olyan feladat, ami engem is elgondolkodtatott, így mindketten jónak és hasznosnak találjuk ezt a játékos tanulást. Hálás köszönet érte!

Bozi Józsefné, Sárvár

Érdekel >>>


Jó szívvel tudom ajánlani a programot minden kisgyermeknek, aki nehezen olvas, s már talán nem is szeret; és minden szülőnek, akit elszomorít gyermeke sikertelensége, kudarcai e téren. A számítógép "varázsa", a sok vidám grafika, hang elfeledteti a gyermekkel, hogy valójában OLVAS. Nemcsak kisfiam használja jókedvvel, hanem leányom is, akinek bár semmi problémája nincs a betűfelismeréssel, az olvasással, de élvezi a "JÁTÉKOT".

Sodics Péter

Érdekel >>>


Nagyon kedves program, és ami a legkedvesebb tulajdonsága, hogy a gyerek sem unja.

Sebesiné Kiszely Katalin, Kecskemét

Érdekel >>>


A programmal meg vagyunk elégedve. Tavaly vásároltam meg, és azóta használja lánykám a programot. Szereti, és sokat segít neki az olvasással szembeni félénkségét leküzdeni, egyre magabiztosabb a játékok hatására.

Soltész Szilvia, Vecsés

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a lányomnak, és örömmel csinálja a feladatokat! Sajnos a matematika nagyon nehezen megy neki, és úgy vettem észre hogy így könnyebben megérti a feladatokat! Érthetően elmagyarázzák lépésről lépésre, és a végén a dicséret külön jót tesz neki, mert az önbizalmát is növeli! Köszönjük!

Kaiserné Stettner Márta, Mór

Érdekel >>>


Felnőttként használom, mert nem ismerték fel a problémát iskolás koromban, ezért sokat szenvedtem. Ez a program sokat segít és kérem írják meg, ha tudnak ajánlani felnőttek számára más programokat is!

László Gabriella, Budapest

Érdekel >>>


Sokoldalú fejlesztési lehetőségekkel teli feladatsorok. Az unokám már most, elsőbe indulva is szívesen dolgozik ezekkel a játékos feladatokkal. Köszönjük, hogy mindezt megalkották!

Szerdahelyi Jánosné, Szombathely

Érdekel >>>


Egyszerű, de nagyszerű! Gyermekem véleménye: "Anya, ez nagyon jó!", "Nagyon izgalmas."

Szincsák Tímea, Erdőkertes

Érdekel >>>


Imádjuk a Varázsbetűt! A három gyermekem (5,8 és 10 évesek) folyton ezzel akar játszani, mindenki talál számára érdekes és kihívást jelentő feladatot.

Ungor Adrienn, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Kezet rá!
A mindennapi tanulás során sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a tananyag...

5 módszer gyermeked képzeletének erősítésére
Azt hihetnénk, hogy képzelődni gyerekjáték. Pedig nem is annyira egyszerű! Valójában elég nehéz...

Neked mi a legértékesebb tulajdonod?
Ha valaki megkérdezné Tőled, hogy mi a legértékesebb vagyontárgyad, mit felelnél? Mi az, aminek a...

Olvasó mozgás
Valószínűleg Te is tisztában vagy vele, hogy az életben gyermeked mozgásfejlődése nagy jelentőséggel...

Mit olvasson a gyerek nyáron?
Indul a nyár, és vele a kötelező olvasmányok időszaka. Ma megmutatom hogyan és mit érdemes...

Felnőttként nehéz nyelvet tanulni. Miért nem kezditek gyerekkorban?
Amikor öregen (de legalábbis felnőtt fejjel) kezdünk bele egy új nyelv elsajátításába, mindannyian...

8 hula-hopp ötlet
A mozgásfejlesztés egyik legjobb eszköze a hula-hopp karika. A játék hagyományos formáját legtöbben...

A lényeg a mozgás
Itt a nyár, és ez lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit többet mozogjunk, akár gyermekeinkkel együtt....

Barát vagy ellenség?
Gyerekeink számára a barátság az egyik legfontosabb dolog. A barátság rengeteg olyan dologra tanítja...

A diszlexia ereje
Régóta tudjuk, hogy a diszlexiások sok tulajdonságukban különböznek a többiektől. Most egy amerikai...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb