Minek az a szemüveg?!

- Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem szemüvegesek. Ráadásul túlságosan hozzá fogsz szokni, és így szemüveg nélkül nem tudsz majd semmit megcsinálni.

Nem tudom, szemüveges vagy-e, de valószínűnek tartom, hogy idiótának tartanád azt a tanárt, aki így kezelné a szemüveges diákokat.

Csalás a szemüveg?

Te mit gondolsz a szemüveghasználatról? Szerinted is csak csalás?

Természetesen nem. Akinek gyenge a látása, az szemüveget használ, hiszen tudásunk lehetővé teszi, hogy egy egyszerű eszköz segítségével kiküszöböljük ezeket a problémákat.

A hallássérültek hallókészüléket kapnak, vagy ha az sem segít, akkor jeltolmácsot biztosítanak részükre, hogy hivatalos ügyeiket el tudják intézni. A tévében a legtöbb adást felirattal is meg lehet nézni, sőt, bizonyos esetekben a képernyőn jeltolmács is látható.

Rámpa és lift

Aki a mozgásában akadályozott, az kerekeszéket használ, és hogy az eddig csak lépcsőn megközelíthető helyekre is fel tudjon jutni, ezért a közintézményekben - például az iskolákban -  rámpákat és lifteket építenek részükre. Így ők is tudnak tanulni, dolgozni, pénzt keresni, sportolni, kikapcsolódni. Pont ugyanúgy, mint bárki más.

És ez így jó, így természetes. Ha valaki kétségbe vonná gyermeked jogát, hogy szemüveget, hallókészüléket, vagy kerekes széket használjon, akkor felháborodnál, és harcolnál érte. És ebben melléd állnának az újságok, a politikusok és az egyszerű emberek is.

A diszlexiás más?

De ha így van a fenti esetekben, akkor miért nincs így a diszlexiásoknál?

A diszlexia oka gyakran az idegrendszer minimális különbségében gyökeredzik. Nem lustaság az oka, nem a szülők hanyagsága, nem a gyerek fegyelmezetlensége, hanem egy minimális agyi eltérés, melynek következtében a gyerek az olvasástanulás során nem tud lépést tartani a többiekkel.

Régebben a diszlexiás gyerekeket megbuktatták, sok esetben többször is. Előfordult, hogy gyógypedagógiai osztályokba kényszerítették, és ezzel egész életükre megbélyegezték őket, és elvették a kedvüket a tanulástól.

Van segítség! Miért nem használhatjuk?

Ma már rendelkezünk olyan tudással és technikai eszközökkel, melyek lehetővé teszik a diszlexiás gyerekek számára is, hogy ugyanazt tanulja, mint társai. A logopédusok személyre szóló fejlesztési programokat tudnak kidolgozni a képességek javítására, és rendelkezésre állnak szövegfelolvasó programok, diktafonok, mobiltelefonok, számítógépek,  fordítóprogramok, fejlesztő játékok, hangoskönyvek, melyek mind komoly segítséget jelentenek. Akkor miért van az, hogy ritkaságnak számít, ha egy gyerek diktafont használhat az órán? Miért olyan különleges, ha a diszlexiás a dolgozatát számítógépen készítheti el? Miért ragaszkodik a legtöbb irodalomtanár ahhoz, hogy az olvasási gondokkal küzdő gyerek A kőszívű ember fiai nyomtatott változatát olvassa el a hangoskönyv helyett? Miért kell oroszlánként küzdeni a megértésért, a fejlesztésért, sőt sok esetben már a szakértői vizsgálatért is?

Ne maradj le!

Természetesen olvasásfejlesztésre szükség van. Az olvasási zavarokkal küzdő gyerekek képességeit fejleszteni kell, hogy mielőbb felzárkózhassanak a többiekhez ezen a téren is. De amíg képessé válnak önállóan és hatékonyan olvasni és az olvasás útján tanulni, addig lehetőséget kell számukra biztosítani, hogy ne maradjanak le történelemből, irodalomból, matematikából, fizikából vagy kémiából. Ezek a gyerekek érdeklődőek és nyitottak, intelligensek és érzékenyek, és ha megkapják a számukra szükséges segítséget, akkor ugyanúgy képesek eredményeket elérni, mint bármelyik másik gyerek. Vagy még jobban is.

Miért is van az iskola?

Csalás vajon, ha valaki szemüveget használ? Nyilvánvalóan nem. De nem csalás az sem, ha egy diszlexiás is segítséget vesz igénybe. A lényeg, hogy új ismeretekre tegyen szert, és új képességeket sajátítson el. Dolgozik az olvasási képességei fejlesztésén ÉS közben tanul. Nem pont ez az iskola lényege?

Varázsbetű, a siker útja

A Varázsbetű Programcsalád célja az, hogy gyermeked olvasási és számolási képességét fejlessze. Nem olyan, mint a szemüveg, mert nem lesz rá gyermeked egész életében szükség, hanem inkább mint egy szemtorna, melyet ha gyermeked rendszeresen végez, akkor egy idő után már nem lesz szüksége a szemüvegre. A Varázsbetű pontosan ilyen: napi húsz perc játékos gyakorlással már egy-két hónap után látni lehet az eredményt.

A Varázsbetű Programcsalád rengeteg játékot tartalmaz, melyek pontosan személyre szabhatóak, így gyermeked folyamatosan fejlődhet, és mégsem válik unalmassá a gyakorlás.

Kattints ide és tudj meg többet arról, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A lányomnak tetszett a program, napi rendszerességgel old meg feladatokat.

Czettischné Greskó Katalin, Kecskemét

Érdekel >>>


Nagyon szeretem a CD-t, sok különféle képesség fejlesztésére tudom használni!

Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület , Mezőberény

Érdekel >>>


Elvitathatatlan érdeme a programnak, hogy a gyerek szívesen jön órára, örömmel elvégzi a feladatokat, ha tudja, hogy a számítógéphez ülhet. Akár játéknak, akár tanulásnak hívunk egy-egy feladatot. Ovisok is szívesen ülnek a nekik való feladatok mellé.

Nagy Erika, Nagyatád

Érdekel >>>


Nagyon kedves program, és ami a legkedvesebb tulajdonsága, hogy a gyerek sem unja.

Sebesiné Kiszely Katalin, Kecskemét

Érdekel >>>


Nagyon jo tapasztalaim vannak az egesz Varazsbetu programcsaladrol. A gyerekeim nagyon szeretik, versengnek, hogy melyik jatsszon. Nagyon halas vagyok ezekert az oktato programokert, nagyon nagy segitseg a tanulasban is.

Both Edit, Románia, Tekerőpatak

Érdekel >>>


Gyermekem szívesen gyakorol a Varázsbetűvel, nem untatja, hiszen nem kell írnia, és pozitív visszajelzést kap. Sikerélménye van, és ösztönözve van, hogy hibátlan legyen :)

Nagyné Veres Zsuzsanna, Nagykálló

Érdekel >>>


Remek segítség az olvasásási képesség fejlesztéséhez. A gyermekem imádta, ezért nem kérdés, hogy a másik csemeténk is ezzel fog gyakorolni!

Czellár Marianna, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon tetszik nekem is és a kislányomnak is a Varázsbetű. Élvezi, hogy 'játszhat' a számítógépen. Egyszóval nagyszerűnek tartom! Könnyen kezelhető, és külön tetszik, hogy lehet nehézségi fokozatokat állítani. Minden elismerésem az Önöké!

Magyarits Szilárdné, Kistelek

Érdekel >>>


Nagyon sokat segít nekünk a Varázsbetű, ennek köszönhetjük, hogy autizmussal élő kislányomnál szépen beindult az ovasás. Meg vagyok vele elégedve, másoknak is ajánlottam már.

Pergerné Kisbíró Brigitta, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Locsolkodjunk!
Hamarosan itt a húsvét. Az egyik legszebb szokás a locsolkodás, melyet a fiúk locsolóversekkel...

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb