|
Még egyszer a testközépvonalról
Amint arról már írtam, a testközépvonalnak a fejlődésben játszott fontos szerepére Audrey E. McAllen legújabb kutatásai hívták fel a figyelmet. Ez a láthatatlan valami készteti arra a gyermeket, hogy első életéveiben minden mozgásában használja testének mindkét felét, így biztosítva azt, hogy mindkét testfél egyaránt fejlődjön. Így azután ezekben az életévekben a „bal keze ügyébe” eső dolgokat csak a bal kezével, a jobb kézre esőket csak a jobb kezével végzi.
Előbb segít, később már gátol
Ez a megosztottság azonban a mozgásfejlődés időszakának befejeztével már gátjává válik a továbblépésnek. Erre az időszakra a gyermek testarányai már nem”bébisek”, hanem a felnőtt testarányait mutatják, vagyis már fizikailag sincs szüksége a két oldal megosztottságára, mert könnyedén át tudja fogni mindkét oldalt éppen a tevékenység kivitelezésének célszerűsége, hatékonysága érdekében.
A test is iskolaéretté válik
6-7 éves korra a gyermeknek már ismernie és uralnia kell a saját testét. A szakemberek ezt úgy mondják, hogy hétéves kor táján válik a test is „iskolaéretté”, vagyis a gyermek elvárhatja tőle, hogy produkálja a számára azokat a képességeket, amelyekre a tanuláshoz szüksége lesz.
Ha a test két oldala 6-7 éves kor táján még mindig inkább külön-külön dolgozik, ezen a problémán minél előbb segíteni kell.
Két kézzel írni?
Nagyon sarkítva a nehézségeket, gondolj csak bele: nem lehet például írásnál a sor közepén egyik kézből a másikba átvenni az íróeszközt. Vagy: olvasásnál végig kell olvasni az egész sort, nem lehet a sor közepén - csak azért, mert elértük a testközépvonalat - új sort kezdeni. Vagy: számolásnál, írásbeli összeadásnál könnyen elveszíthetik az egyes oszlopokból átvitt számjegyeket.
Te is tesztelheted!
Ha azt gyanítod, hogy gyermekednél ez a láthatatlan függőleges fal, a testközépvonali gátlás a szükségesnél hosszabb ideig is fennmaradt, meglétéről tájékozódhatsz a következő egyszerű vizsgálatokkal.
Nagyon fontos! Csak szóban adhatsz utasítást, kérheted a feladat végrehajtását! Semmit sem mutathatsz meg, tevékenységgel nem demonstrálhatsz, mert így a vizsgálat már nem ad objektív eredményt, értelmetlenné válik!
1. Érintsd meg!
Kérd meg gyermeked, hogy két kézzel:
- érintse meg a fejét
- érintse meg a vállait
- érintse meg a térdeit
- érintse meg a derekát
- érintse meg a könyökeit
- érintse meg a füleit
- érintse meg a homlokát
A könyökei megérintésére vonatkozó utasításnál, ha teljesen visszamaradt a függőleges testközépvonali gát, gyermeked a csuklója és az ujjai visszahajlításával próbálkozik könyökének megérintésére, mert az azonos oldali könyökét próbálja elérni. Ha részben már megkezdődött a gátlás eltűnése, a gyermek habozni fog: előbb az egyik könyökét érinti meg az ellenkező oldali kezével és utána a másikat. Ha a gátlás már teljesen felszámolódott, a gyermek egyszerre nyújtja kezeit az ellenkező oldali könyökeihez. Nem használható ez a gyakorlat, ha a gyermek korábban - pl. egy játék során - már megtanulta, hogy így nyúljon a könyökeihez!
2. Körözzünk
Kérd meg gyermeked, hogy nyújtsa ki előre egyenesen a karjait-kezeit, és írjon azokkal kis köröket a levegőben, fokozatosan egyre nagyobbá formálva azokat.
Figyeld meg, hogy a nagy körök leírásánál keresztezi-e a kezeit, vagy akár az alkarjait! A visszamaradt függőleges testközépvonali gátlású gyermek hajlamos elkerülni a keresztezést. Kicsit átkeresztezheti a kezeit néhány alkalommal, de a karjait semmiképp.
3. Rajzoljunk
Figyeld meg gyermeked, miközben például az asztalnál ülve rajzol!
Ha azt látja, hogy gyakran dől oldalra, vagy elfordítja a testét, vagy a papírlapját forgatja el, csak azért, hogy elkerülje a függőleges testközépvonal előtt - vagy annak túloldalán - végzendő munkát, az megerősítheti a visszamaradt függőleges testközépvonali gát jelenlétét. Sőt: még azt is megmutathatják, mennyire gátolja ez a sorompó a gyermeket.
A feleslegessé, sőt akadállyá vált függőleges gát feloldását segítő gyakorlatokra vonatkozóan most is azt tanácsolhatom, mint előző írásomban:
Minden olyan tevékenység - házimunkától, kézimunkázásig, tornagyakorlatoktól mozgásos játékokig, rajzolás-festéstől gyurmázáson át tapsolós, zsinór és ujj-játékokig - amely során a kezek a testközépvonalhoz kerülnek vagy át kell azt keresztezniük, segíti a testközépvonali akadály feloldását!
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
| Hogyan válassz iskolát gyermekednek? Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Nagyon jónak és hasznosnak tartom. Vannak gondjaink Zsófi lányom olvasásával.A Varázsbetű játékait viszont szívesen használja, ezért, annak ellenére, hogy a hangos olvasást nem igazán szereti, a szövegértési feladatokat mégis jól készíti el. Ezen a tanító néni rendszeresen meglepődik. Zsebéné Tokay Éva, Eger Érdekel >>>
A lányom, aki miatt megrendeltem a Varázsbetű Programcsaládot, élvezettel gyakorolja a játékos feladatokat. Számtannal és szövegértéssel vannak gondjai. A nagycsoportos kislányom is belekóstolt a könnyebb, egyszerűbb számtanba, neki ezek játékos, élvezetes feladatok. Ez a Programcsalád alkalmas a gyerekek fejlesztésére, azoknak is nagy segítség, akiknek nincs módjuk fejlesztő pedagógussal dolgozni. Lengyel Zsuzsanna, Dunaföldvár Érdekel >>>
Mi már kb. egy éve használjuk nagy örömmel és megelégedéssel. Elértük, hogy kisfiam, aki nem szeretett olvasni, mára szövegértésből és nyelvtanból ötösöket hoz haza. Igaz nem lett regényfaló, de ha olvasni kell nincs akadály. Szijártó Piroska, Szekszárd Érdekel >>>
Unokám egyedül is képes kezelni a programot, nem kell folyamatosan felügyelni, de a napló segítségével mégis könnyen leellenőrizhetem teljesítményét. Somogyiné Mogyorósi Angella, Litér Érdekel >>>
Kisfiam nagyon szeret vele játszani, sokat jelentenek neki a dicséretek, amiket kap a feladatok végén. Fantasztikus! Szabóné Fürjes Klaudia, Csém Érdekel >>>
Nagyon tetszik. Játékos, kreatív, sokoldalú, több területet fejleszt, és hatalmas motiváló ereje van. Szigetbecse-Makád Általános Iskola (SZMKIKIFT), Szigetbecse Érdekel >>>
Milán fiamnak vettem ezt a programot, aki minden olvasás házi feladatot büntetésként él meg. Mióta a Varázsbetűvel olvas, alig várja, hogy este tudjon "játszani". Nagyon szereti, hiszen hatalmas öröm számára, hogy ha valami sikerül, ott a csillag, meg a dicséret... Kasparik Edit, Szombathely Érdekel >>>
Nagyon köszönöm, nagy segítség ez a program. Nagyobbik fiunknál diszkalkulia jelei mutatkoznak. A suliban nincs sikerélménye, de ezt a játékot szereti. A játékos fejlesztés kompenzálja az a terhet, amit rátesznek az iskolában. Kovácsné Dr. Augusztinyi Andrea, Nádudvar Érdekel >>>
Az integráltan nevelt SNI-s tanulók játékos fejlesztésénél remekül tudjuk használni a Varázsbetű programot. Dr. Molnár István EGYMI Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Hajdúböszörmény Érdekel >>>
Nagyon jól használható fejlesztőeszköz tanulásban akadályozott diákjaim számára, a sok dicsérő, bíztató megerősítés nagyon pozitív hatással van a tanulókra, növeli önbizalmukat, sikerélményt adnak számukra a feladatok. Öröm a tanulás! A jutalmak a megoldások után még jobban ösztönzik őket, külön öröm, hogy még itt is van választási lehetőségük! Sey-Pacor Ferencné, Budajenő Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
50 beszélgetésindító ötlet, amivel közelebb kerülhetsz gyermekedhez A hétvége nagyon jó lehetőséget ad rá, hogy gyermekeinkkel beszélgessünk. Ugyanakkor sok szülő...
Játékötletek a testközépvonal átlépéséhez Az iskolás korban is megmaradt testközépvonali gát akadályozhatja az írás és az olvasás...
Mi az a testközépvonal? Hallottál már a testközépvonal szerepéről az írás-olvasás tanulásának folyamatában? Sokat segíthetsz...
„Csináld magad” párterápia Bár a legtöbb pár életében előfordulnak hosszabb-rövidebb hullámvölgyek is, mégis kevesen vállalnak...
Doktor House és a differenciáldiagnózis Doktor House és az olvasásfejlesztés? Bármilyen meglepő, de a mogorva zseni segíthet gyermeked...
Hogyan lehet élvezetesebb az esti meseolvasás? Minden gyermek szereti a meséket és szükségük is van rá. Gyermekünk odabújik hozzánk, csend van,...
Szókincskereső - Szókincsfejlesztő játékok Gyermeked szókincsének gazdagítása hozzájárul az írott szövegek és a hallott beszéd jobb...
5 M gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez Egyre több, és egyre könnyebben hozzáférhető a képi információ, ezért nem vagyunk rászorulva az...
A láb nélküli ember futása Ön milyen jövőt jósolna egy olyan gyereknek, akinek mindkét lábát amputálni kell? Ön szerint...
Játékötletek az írás fejlesztésére - Letölthető játékkal A lányok általában szebben írnak, mint a fiúk. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a felnőtt nő szerepére...
|
|