A gyerekek harmada funkcionális analfabétává válhat

Tömegessé vált a diszlexia

Magyar Hírlap

A felnövekvő nemzedéknek akár 30-40 százaléka is funkcionális analfabétává válhat. A magyar gyermekek között ilyen mértéket ölt ugyanis a diszlexia tüneteivel küzdők aránya, ami a nemzetközi átlag tízszerese. A jelenség hátterében szakértők szerint egyes tanítási módszerek állnak. Jelenleg 14-féleképpen tanulják a kisiskolások a betűvetést, miközben nincs lehetőség a bizonyítottan káros technikák megszüntetésére. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kézfej felépítése csupán hétéves korra éri el az íráshoz szükséges fejlettséget, a gyerekek többségét azonban hatéves korban kezdik írni tanítani.

A diszlexia tüneteit produkáló gyermekek és felnőttek egy része örökletes okokból, méhen belüli vagy születési sérülések miatt, illetve más kisgyermekkori, fejlődést visszavető betegségek okán válik „akadályozott beszédfejlődésűvé" - nyilatkozta Csabay Katalin, a Beszédvizsgáló Országos Szakértői, Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Központ igazgatója. A beszédfejlődés akadályozottsága iskoláskorban olvasási, írási vagy számolási zavarhoz, azaz a diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia kialakulásához vezethet.

A beszédvizsgáló központ tapasztalatai szerint a gyermekek 30-40 százaléka küzd tanulási zavarokkal az országban. A túlnyomó többség azonban úgymond szerzett vagy áldiszlexiás. A valódi diszlexia aránya - emelte ki - az előbbivel szemben legfeljebb 8-10 százalékra tehető.

Az "áldiszlexia" kisiskolás korban nehezen különíthetők el a valódi diszlexia tüneteitől, bár - ha időben felismerik -, egyszerűbben orvosolható. Mindkét esetben makacs betűtévesztések, szótagkihagyások, -keverések és a tartalom meg nem értése jellemzi az olvasást.

Az diszlexia problémájával küzdő gyerekeknek megfelelő fejlesztés nélkül jó esélyük van arra, hogy felnőve funkcionális analfabétává váljanak, és a legelemibb helyzetekben se tudjanak eligazodni.

Túl gyors ütemet diktálnak a pedagógusok

Csabay Katalin szerint az „áldiszlexia" kialakulásához nagymértékben hozzájárul, ha a családban nem beszélgetnek eleget, illetve ha a gyermek aktív szókincshasználata helyett passzív tévénézéssel tölti idejét.

A zavarok másik fő okozója, hogy az iskolai tanítás hamarabb kezdődik meg, mint ahogy egy átlagos - még csak nem is későn érő - gyermek látási és hallási fejlődése eléri az olvasáshoz szükséges szintet. Emellett a kézfejcsontozat csupán hétéves korra válik alkalmassá az írómozgás végzésére.

A tanulási zavarok utóbbi két évtizedben tapasztalt járványszerű terjedése mégis mindenek előtt a magyar nyelv írásbeliségéhez nem alkalmazkodó szóképes és gyorsított olvasási módszerek bevezetésével hozható összefüggésbe - szögezte le a logopédus-szakértő. Úgy vélte: a magyar nyelv olyan bonyolult, hogy csak a hang-betű-szótag-szó felépítéssel tanítható - miként ez régen már bevált.

Csépe Valéria, az MTA Pszichológiai Intézetének főmunkatársa szerint is az oktatói szabadság félreértelmezése, hogy ilyen kis országban 14-féle módszer szerint tanulnak olvasni a gyerekek.

- Bármilyen módszert lehet rosszul alkalmazni, ha a pedagógus - gyakran a szülői elvárások nyomására - túl gyors ütemben tanítja az olvasását, írást - állította érdeklődésünkre Adamik Tamásné. Az ELTE Tanárképző Főiskola nyelvtudományi tanszékének vezetője szerint a diszlexia - vagy ahogy régebben nevezték, a szóvakság - jó alibit szolgáltat a pedagógusoknak, mivel így nem kell a nehezen tanuló gyerekekkel bajlódniuk, s logopédushoz irányíthatják tovább őket. Az 1978-as tanterv bevezetése után gyors, kiegyensúlyozatlan és nem kellően fokozatos olvasástanítási módszereket kezdtek alkalmazni, amin a nemzeti alaptanterv sem változtatott - szögezte le. Elmondta: a tanítóképző főiskolán a mai napig tanítják a szóképes tanítási módszert, de a kezdeti, úgynevezett MACIS globális tanítási módszert tavaly óta elenyésző kivételtől eltekintve nem alkalmazzák az iskolák.

Egy XV. Kerületi, a Zsolnai-féle képolvasásos módszert alkalmazó iskola igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy az általa tanított osztályokban nagyon jól bevált a metódus: rendkívül gazdag szókincsűek, műveltek, jó kifejezőkészségűek a gyerekek. Elismerte azonban, hogy a diszlexiára hajlamos gyerekeknél nem vezet célra a módszer, ezért őket - még bekerülés előtt - logopédus segítségével igyekeznek kiszűrni, és más iskolát javasolnak számukra; jövőre pedig az iskolában párhuzamosan bevezetik a szótagolási módszert is.

Értesülésünk szerint nem ritka, hogy normális általános iskolák - esetenként az önkormányzat hallgatólagos beleegyezésével - igyekeznek megszabadulni a diszlexiás gyerekektől, mivel felkészületlenek a velük való foglalkozásra. A körzeti iskolának pedig törvényi kötelezettsége lenne a hozzá tartozó tanulók ellátása a tankötelezettség ideje alatt. A kiszolgáltatott helyzetben lévő szülő azonban többnyire nem látja értelmét, hogy olyan iskolába erőltesse gyerekét, ahol nem szívesen látják, s inkább nem él jogorvoslati lehetőségével.

Nem kell megbuktatni a rossz tanulókat

Pokorny Zoltán oktatási miniszter szerint a nemzetközi átlaghoz képest Magyarországon tízszeres a diszlexiás tünetekkel küzdők száma. Megkérdeztük a minisztert, hogy az alakuló kerettanterveken keresztül lehetővé válik-e majd azoknak a tanítási módszereknek a kiszorítása, amelyekről egyértelműen kiderül, hogy tanulási zavarokat okoznak. A miniszter elmondta: a kerettantervek módszereket nem írnak elő, csupán rögzíteni fogják, hogy mit kell teljesíteniük az oktatási intézményeknek. Ha ez nem történik meg, Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont eljárást kezdeményezhet az iskola fenntartójánál.

A közoktatási törvény módosítása komoly könnyítéseket tartalmaz a lassabban haladók számára - tájékoztatott Fonyódi Ilona, az Oktatási Minisztérium kabinetirodájának munkatársa. Eszerint a kisiskolások még egy évig előkészítő foglalkozásban részesülhetnek ezután. Emellett az iskoláknak nem kell megbuktatniuk a nehezebben tanuló kisdiákokat - egészen negyedik osztályos korukig. Az első évfolyamokon lehetőség nyílik a felzárkóztatásra, és a problémás tanulóknak elegendő lesz a negyedik osztály végére utolérniük társaikat. Ez az elmúlt évek adatai alapján az első osztályosok 3,9-4,8 százalékát kímélheti meg a kudarcélménytől. A másodikosoknak 2-2,8, a harmadikosoknak pedig 1,5-2,5 százaléka élte meg az elmúlt években az osztályismétlés sikertelenségét, bár ez az arány csökkenő tendenciát mutat.

Elgondolkodtató, hogy az alapkészségek fejlesztését mennyire nem tartják fontosnak a magyar pedagógusok. Az Országos közoktatási Intézetnek a tanárok körében két éve végzett reprezentatív felmérése szerint 15 lehetőség közül ezt mindössze a tizedik helyre rangsorolták, míg például a francia pedagógusok a legfontosabbnak minősítették. Egy idei vizsgálat során azonban a gyermekközpontúságot már az iskolai tevékenység legfontosabb elemének minősítették. A problémás diákok nyolcvan százaléka fiú. A gyerekek 10-15 százaléka speciális tanulási tréningre szorul - nyilatkozta lapunknak Szabó Imre, a POTE Magatartás-tudományi Intézetének vezetője. Becslései szerint minden tizedik gyerek a bukás határán van, akiknek nyolcvan százaléka diszlexiás. Az intézet komputeres neuropszichológiai vizsgálatai alapján elmondta: a problémás tanulók mintegy 80 százaléka fiú. Kiderült: miközben vizuális funkcióik gyengék, hallás alapján éppoly jól értik meg a tananyagot, mint társaik. Leszögezte: a diszlexiaszűréseknek általánossá kellene válniuk, mert nem szükségszerű, hogy ezek a gyerekek rosszul tanuljanak. Damó Eszter, a Meixner-módszer Alapítvány munkatársa lapunknak elmondta: az óvodában nem szűrik automatikusan a gyerekek aktív szókincsét, beszédfejlettségét, csupán a beszédhibákra koncentrálnak. A Meixner-módszer hívei úgy vélik: épp ezek által lehetne megtalálni a diszlexiára hajlamos gyerekeket. Az enyhe tüneteket korai kezeléssel - tapasztalatai szerint - teljesen meg lehet szüntetni, de a súlyosak is nagymértékben korrigálhatók.

Nagy Ildikó Emese

Érdekes cikkek a blogról

Csúnya írás - van megoldás?
Gyermeked görcsösen fogja a ceruzát? Írása nehezen olvasható, és hemzseg a hibáktól? Mai cikkünkből...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

A jó szülő-gyerek kapcsolat három alappillére
Életünk egyik legfontosabb területe a szülő-gyermek kapcsolat. Minden gyermek és minden szülő más -...

Játékok mozgásfejlesztéshez
Mozogni jó. Ráadásul a mozgás nem csak élvezetes, hanem erősíti gyermekedet, egészségesebbé teszi,...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

Hogyan együnk meg egy elefántot?
Áron 19 éves. Okos gyerek volt, nyitott, érdeklődő. Már egészen kicsi korában, ha megkérdezték, hogy...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Ha karácsony, semmi sem drága!
Karácsonykor rengeteg olyan kelléket használunk, melyek csak egy estére, pár napra, hétre szólnak....

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok - hangos mese
Letölthető és meghallgatható hangos mese...

Öt mondat, amivel ártasz gyermekednek
Mikor gyermekeddel az olvasási, tanulási problémáiról beszélgettek, akkor sajnos sokszor még a...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

A beszédészlelés zavarai
Gyermeked olvasási és tanulási képességét alapvetően befolyásolja, hogy milyen a beszédészlelési...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Szeretnél értesítést kapni cikkeinkről?

Iratkozz fel ingyenes blogértesítőnkre, és egy izgalmas szoftvert kapsz ajándékba, melynek segítségével gyermeked olvasási és tanulási képességeit fejlesztheted!

Kérlek, add meg adataid!

Név

E-mail

Adatvédelem: Mi is utáljuk a kéretlen leveleket. Adataid senkinek nem adjuk ki, és bármikor megszüntetheted ingyenes előfizetésed.


További cikkek

Olvasási zavar és beszédértés

A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...


Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?

Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...


Hogyan válassz iskolát gyermekednek?

Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...


A diszlexia-veszélyeztetettség jelei

A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...


Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz

Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...


Bújócsázó állatok – Ajándék játék

A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...


Minek az a szemüveg?!

Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...


Locsolkodjunk!

Hamarosan itt a húsvét. Az egyik legszebb szokás a locsolkodás, melyet a fiúk locsolóversekkel...


Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak

Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...


Hogyan lesz a tűzből víz?

A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb