Tudod-e?
A csokoládé

Hangos ismeretterjesztő cikk

Tudtad, hogy már az ókori aztékok is csokoládéimádók voltak?

A megőrölt kakaómagvakat kukoricaliszttel, vízzel, esetenként mézzel keverték, majd vaníliával ízesítve italként fogyasztották. Ez a keserű folyadék - a sokoatl - nagy becsben állt, az istenek italának nevezték és csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Szívesen itták a csokoládét, mert frissítette testüket és lelküket, és még széppé is tette őket, hiszen bőrüket rugalmassá és bársonyossá varázsolta.

A csokoládét másként is hasznosították. Amerika őslakói, az azték és maja indiánok kifejtették a kakaóbabokat a termés héjából, és pénzként használták azokat. Az indián piacokon a legkülönbözőbb árukért lehetett kakaóbabbal fizetni. Egy rabszolga ára például száz kakaóbab volt.

A csokoládé legfontosabb alapanyaga a kakaó, ami a kakaófa gyümölcséből készül. Egy kisebb dinnye méretű gyümölcs hozzávetőleg 40 babszemet tartalmaz. A trópusi fafajta termését először leszüretelik, majd a kakaószemeket megszárítják, azután megpörkölik és megőrlik, hogy kakaóport kapjanak belőle.

A kakaóbabból préseléssel nyerik ki a kakaóvajat. A csokoládé készítéséhez a kakaóvajat összekeverik kakaóporral, cukorral és tejporral. Az étcsokoládé több mint kétharmad részben tartalmaz kakaót, a tejcsokoládéban pedig sokkal több a tejpor. A fehér csokoládéból a sötét színt adó kakaópor teljesen hiányzik, csak kakaóvaj, cukor és tej van benne.

A csokoládé Amerika felfedezése után jutott el Európába. A kakaó kereskedelme sokáig a spanyolok monopóliuma volt, csak ők kereskedhettek vele. A spanyolok nem szerették az indián módra, vízzel és édesítés nélkül készített, esetenként chilivel ízesített kakaóitalt. Hogy ízletesebb legyen, a spanyolok cukorral készítették el.

Európában a 17. században kezdett elterjedni, amikor Anna, a spanyol király lánya hozzáment a XIII. Lajos francia királyhoz. A 18. századra már egész Európában ismerték és szerették.

A 19. század volt a csokoládégyártás forradalma. Ekkor kezdtek szilárd csokoládétömböket készíteni, melyeket eleinte szintén italkészítésre használtak. A modern csokoládégyártás atyja a svájci Rodolphe Lindt, aki sima állagú, finom, könnyen olvadó csokoládét hozott létre.

Érdekes cikkek a blogról

A Te gyermeked sem tud nyugton ülni a fenekén? Szuper!
Mit tehetsz, ha a Te gyermeked is egyike azoknak, akik nem tudnak csendben maradni az órák alatt?...

A Te gyermekednek is problémái vannak az olvasással?
Te sem vagy elégedett gyermeked iskolai eredményeivel? Szeretnéd, ha gyermeked jobban, gyorsabban...

Így fejleszd gyermeked emlékezetét! Letölthető ajándék játék
Nem mindegy, hogy gyermekeink képességei hogyan fejlődnek, ezért jó, ha tisztában vagyunk vele,...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

A mese hatalma
Rendszeresen olvasol gyermekednek? Az olvasás folyamatának előkészítésében nagyon fontos szerepe van...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogyan lehet gyorsabb a leckeírás?
Az otthoni tanulás sok szülő rémálma, mindennapi küzdelem, állandó harc a gyerekkel. Ma olyan...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Segítség diszkalkuliás gyermekek szüleinek
A diszlexiás gyermekek számának növekedésével párhuzamosan egyre nő a diszkalkuliások száma is,...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Figyusz! Figyelemfejlesztő játékötletek otthonra
A figyelem nemcsak a tanulási képességek szempontjából fontos, hanem az emberi kapcsolatokban is...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

5 M gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez
Egyre több, és egyre könnyebben hozzáférhető a képi információ, ezért nem vagyunk rászorulva az...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 89.600 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Találkozzunk a Facebookon is!


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Töltsd le ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom


Blog

Gyerekek, akik belülről ragyognak

Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...


A diszlexia rejtélye megoldva!

A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...


Olvass úgy, mint egy diszlexiás

Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...


Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet

A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...


5 tény, amit tudnod kell gyermekedről

Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...


Vevőink írták

Nagyon jónak tartom. Hallássérült kislányommal használom, mind a matematika, mind a nyelvtani gyakorló részét.

Salamonné Árvai Gabriella, Budapest

Érdekel >>>


Kislányunk számára élvezetessé teszi a tanulást. Most 6 éves, magas az IQ-ja, és "uncsi" az elsős tananyag. Környékünkön nincs lehetőség a speciális oktatásra. Ezzel a programmal szórakozva sajátítja el a magyar nyelvtani szabályokat.

Mária Borbášová, Rimaszombat

Érdekel >>>


BTM-es gyermekek fejlesztő terápiája során remekül használható játéksor. Mindig felvillanyozódnak a tanulók, ha a Varázsbetűs CD-t meglátják a kezemben.

Hubayné Ágoston Mária fejlesztő pedagógus, Pollack Mihály Általános Iskola,Kazincbarcika

Érdekel >>>


További idézetek...



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu