Tudod-e, melyik a legnagyobb szervünk?

Hangos ismeretterjesztő cikk

Az emberi szervezet legnagyobb szerve a bőr, mely a testsúly 15 százalékát teszi ki.
Az ember bőre sok mindent elárul az emberről: az ember egészségére, hangulatára, korára, életmódjára lehet következtetni állapotáról. Feladata, hogy a káros környezeti hatásoktól védje az ember szervezetét. Három fő rétegből áll: legfelső réteg a hám, a középső az irha és a legalsó réteg a bőralja. A hámrétegben folyamatosan termelődnek a bőrsejtek.

Az új sejteket az újabban képződők folyamatosan a felszínre nyomják, ahol azután elhalnak és védőréteget alkotnak, ami apró foszlányokban leválik. Így a hámréteg véd a sérülésektől, a kiszáradástól, a káros sugárzásoktól. Itt képződik a köröm, a haj és a szőr.

A középső réteg az irharéteg. Az ebben lévő idegvégződések érzékelik a hideget és a meleget, a fájdalmat, a tapintást. Általában ott van több idegvégződés, ahol szerepük van az érzékelésben és a tájékozódásban. A hátunkon sok hidegérző idegvégződés található. Az ujjbegyünk idegvégződései a legfinomabb tapintást is érzékelik, így olvasnak a vakok. A bőr legalsó rétegét a vérerek és zsírréteg alkotja. A hőszigetelő zsírréteg a test hőszabályozásában vesz részt és megvédi a bőr alatti szerveket a sérüléstől.

A bőr nemcsak érzékszerv, hanem kiválasztó szerv is. A verejtékmirigyek termelik az izzadságot. A verejtékkel együtt sok só, víz és más anyagok távoznak a testünkből. A tenyerünkön sokkal több verejtékmirigy van, mint a testünk többi részén.

Miért különböző színű az emberek bőre?

A különböző bőrszínű embereknél a bőrfesték eloszlása és mennyisége más, de a bőr felépítése azonos. A bőrünk színét a festékjeiben lévő pigmentnek,a melaninnak köszönhetjük. Ennek mennyiségétől függ, hogy barna vagy fekete a bőr. A halvány bőrű emberek bőrében kevés a melanin, ezért ők könnyen leéghetnek a napon.

Mik a bőrredők?

Ilyen redők csak, a kezünkön és lábujjainkon, illetve a tenyerünkön és a talpunkon vannak. Segítenek, hogy jobban tudjunk fogni, markolni, szorítani. Alattuk különösen vastag a bőr, hogy még jobban elláthassák a védelmi feladatukat.

Hogyan keletkeznek az ujjlenyomatok?

Ha sima tárgyhoz érünk, az ujjunkon képződött izzadság és faggyú miatt ujjlenyomatot hagyunk rajta, amely pontos mása az ujjbegyünket borító parányi bőrredőknek. Az egypetéjű ikreknek azonos az ujjlenyomata, de mindenki másnak egyedi mintázata van, amely több alapmintából tevődik össze. Ezért az ujjlenyomatot legtöbbször azonosítás céljából használják.

Mi okozza a libabőrt?

Ha fázunk vagy megijedünk, gyakran úgy érezzük, hogy égnek állnak a szőrszálaink: ilyenkor egy apró izom felfelé húzza a szőrszálak gyökerét, ettől a szőrszálak kiegyenesednek és a bőr is kidomborodik. Ez a libabőr.

Érdekes cikkek a blogról

Játékötletek a beszédészlelés fejlesztéséhez
A beszédészlelés fejlesztése az egyik legfontosabb terület az olvasás és a helyesírás fejlesztése...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Számok nélkül élni
Belegondoltál már, hogy a számok és a számolás mennyire fontos része életünknek? Megpróbáltam...

Miért nem beszél rendesen?
A beszéd esetében a normális fejlődés meglehetősen széles tartományban mozog, és általában azok is...

December van. Hideg és sötét.
December van. Hideg és sötét. Az utca csepeg a ködtől, a levegő ázott füsttől bűzlik, a fagy...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Már megint nem figyeltél!
Hányszor kell elmondanom neked valamit, hogy végre meg is csináld?! Mondtad ezt már Te is a...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Zöld toll - Egy meglepő módszer a gyerekek önbizalmának fejlesztésére
Iskolai emlékeim közül az egyik legnyomasztóbb a piros javításoktól hemzsegő fogalmazásfüzet. Egy...

Fekete Péter - játék a ritmussal
A ritmus a nyelv egyik alapköve. A szavak lüktetése meghatározza a beszédet, a légzést, az írást, az...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Szó-doku - Játék a betűkkel
Az olvasás sebességének fokozására az egyik lehetőség az, ha fejlesztjük gyermekünk formafelismerési...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Találkozzunk a Facebookon is!


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Töltsd le ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom


Blog

Az az átkozott helyesírás!

Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...


Képességfejlesztés a családban

Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...


Mi lesz a kitűnők sorsa?

Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...


Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez

A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...


Tiltsuk be a házi feladatot!

Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...


Vevőink írták

Nagyon meg vagyunk elégedve a programokkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akivel találkozunk és gyermeke hasonló problémákkal küzd.

Szurdiné Barkai Anita, Győr

Érdekel >>>


Nagyon jó program! Gergőnek is nagyon tetszett! Kedvence a betűpuzzle, de majd szép lassan a többit is megismeri! Játékos formában tanulhat, fejlődhet! Nagyon köszönjük!

Harsányi Viktória, Vác

Érdekel >>>


Egyszerű, de nagyszerű! Gyermekem véleménye: "Anya, ez nagyon jó!", "Nagyon izgalmas."

Szincsák Tímea, Erdőkertes

Érdekel >>>


További idézetek...



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb