Kilenc
Hangos mese
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, kidőlt kemencének bedőlt oldalában, ahol a szúnyogot rézpatkóba verték, hogy mindenbe ne botorkázzék, volt egy szegény ember s annak felesége meg egy kicsi fiacskája.
Egyszer csak beállít kilenc katona a szegény ember házához kvártélyra. A szegény ember maga is úgy élt, hogy mikor volt enni, s mikor nem, de hiába, tartani kellett a király katonáit. Úgy elkeseredett ezen szegény feje, hogy a kicsi fiát Kilencnek kereszteltette.
No, ha bizony Kilencnek keresztelték, föl is ért ez a gyerek kilenccel. Annyit evett, mint más kilenc gyerek. A szegény ember már nem tudta, mit csináljon, elment a királyhoz, s ott elpanaszolta nagy keservesen, hogy neki milyen fia van, hogy segítse valamivel, mert hiszen, ha az ő fia kilenc helyett eszik, majd katona korában bizonyosan kilenc helyett verekedik.
A király meghallgatta a szegény ember panaszát, s mindjárt megparancsolta az udvarmesternek, hogy gondoskodjék Kilencnek ételéről-italáról, hadd nevekedjék, ki tudja, még mi hasznát nem veszi ennek a fiúnak.
Hát azután búját sem mondotta a szegény ember, volt Kilencnek étele-itala elegendő. De nőtt is akkorát, hogy tizenöt esztendős korában vetekedett egy óriással.
Akkor mit gondolt, mit nem Kilenc, elbúcsúzott apjától, anyjától, s meg sem állott, míg a király városába nem ért. Bemegy a királyhoz, annak mindjárt meg is tetszik a legény, s felfogadja béresnek.
- Hát mi bért adjak, fiam? - kérdezte a király.
- Nekem semmit ezen a világon - mondotta Kilenc -, csak azt engedje meg felséged, hogy mikor kitelik az esztendő, egyszer pattinthassam meg felséged orrát, aztán azt tehet velem, amit akar.
A király éppen jókedvében volt, nagyot kacagott, s mondotta Kilencnek:
- Itt a kezem, nem disznóláb, eb, aki megmásolja, felfogadlak béresnek, s ha kitelik az esztendő, nem bánom, csak pattintsd meg az orromat.
Gondolta magában a király: "Hiszen megállj, Kilenc, míg az esztendő kitelik, éppen kilencvenkilencszer pusztítlak el a föld színéről."
A királynak éppen nyolc bérese volt, kilencedik lett Kilenc. Mindjárt kezére adtak hat ökröt, de Kilenc az ökröknek sem enni, sem inni nem adott, tőle ugyan bőghettek. A többi béres vetett egy-egy villa szénát a Kilenc ökreinek, gondozták, ahogy tudták, de világért sem mertek szólni a királynak, mert féltek Kilenctől.
Egyszer mit gondol, mit nem a király, leüzen a béreseknek, hogy menjenek az erdőre fáért, s amelyik először jön haza az erdőből, annak újdonatúj gúnyát csináltat.
Na, a nyolc béres már pitymallatkor talpon volt, befogták az ökröket, s nagy rittyegtetéssel-pattogtatással kimentek az erdőre. Kilenc meg se mozdult, aludott, mint a bunda. Jöttek aztán a szolgálók, megfejték a teheneket, de Kilenc erre sem ébredett fel. Aztán kimentek a szolgálók, hogy szűrőt hozzanak, s leszűrjék a tejet. De míg odajártak, Kilenc fölébredt, nekiesett a sajtároknak, s amennyi volt, mind kiitta fenékig. Azzal szépen visszafeküdt a jászolba. Jönnek a szolgálók, s majd kétségbeesnek ijedtükben: volt tej, nincs tej. Istenem, istenem, ki itta meg, kutya-e, macska-e, ember-e?
Amint így tanakodnak, meglátják Kilencet. Közelebb mennek hozzá, s hát tejes Kilenc szája. De a szolgálóknak sem kellett egyéb, nekiestek Kilencnek, ki a haját, ki a bajuszát, ki a kezét, ki a lábát fogta, tépték, rángatták, verték, ütötték, de Kilenc sem vette tréfára a dolgot, föltápászkodott a jászolból, egy kicsit megrázta magát, mintha a szalmát akarta volna lerázni magáról, s a szolgálók szépen lepotyogtak róla, mint szilva a fáról. Aztán nem szólt semmit, azt is lassan mondta, a hat ökröt befogta egy szekérbe, s kiment az erdőre.
Ott már a nyolc béres megrakta volt a szekereket, s indultak hazafelé.
"Hiszen mindjárt megállótok ti" - gondolta magában Kilenc.
Ami csak fát talált az út mentén, nekivetette a vállát, s mind ledöntögette keresztül-kasul. Úgy elrekesztette az utat, hogy a béresek meg sem tudtak mozdulni.
Kilenc pedig szépen kifogta a hat ökröt, elcsapta az erdőbe, hadd legeljenek. Aztán tövestül-mindenestül kitépett egy szekérre való fát, jól megrakta a szekeret, hogy csak úgy nyikorgott alatta, s azzal indult az ökrei után, hogy fogja be.
Nézi, keresi mindenfelé az ökröket, hát uram Jézus, csak a csontja van mind a hatnak! Amíg ő a szekeret rakta, megették a hat ökröt a medvék. Az ám, éppen látja, hogy négy medve még most is marakodik a csontokon. Nem sokat teketóriázik, fogja füleinél a medvéket, a szekérhez vezeti, s befogja, akárcsak az ökröket. Veszi az ostort, nagyot rittyent, de bizony a medvék nem indítják a szekeret.
"Hm - gondolja magában -, ezeknek úgy látszik, nehéz a szekér." Befordul az erdőbe, s hát, két farkas ott marakodik a csontokon. Fültőn fogja ezeket is, a négy medve elé fogja, azzal nagyot rittyent az ostorával, hogy csak úgy csendült-bondult belé az erdő, hát csakugyan megindítják a szekeret, nem nézték az utat, mentek árkon-bokron keresztül, hegy-völgy mindegy volt nekik.
Látják ezt a béresek, hogy Kilenc nem a rendes úton megy, nekiestek a fáknak, vágták, hasították, emelték, húzták félre az útból, hogy csak úgy csurgott le róluk a verejték. Biztatták egymást:
- Vágjad, hé, emeld, hé, húzzad, hé! - Reménykedtek erősen, hogy mégiscsak előbb érnek haza Kilencnél.
Ezalatt Kilenc ment árkon-bokron át, s egyszerre csak elejébe toppan az ördög, elkezd vele ingerkedni. Volt egy bot az ördög kezében, s azzal hol a farkasokat, hol a medvéket piszkálta, szurkálta, hol meg a kerék agyába dugta a botot, hogy megállítsa a szekeret.
- Hé, atyafi - mondta Kilenc -, ne bolondozz, mert ha letörik a kerekem, bizony mondom, hogy te tartod a tengelyt hazáig.
Hanem beszélhetett, az ördög rá sem hallgatott. Egyszerre csak letörik a kerék, leomlik a szekér, megállnak a medvék s a farkasok.
- Ugye mondtam, atyafi, hogy ne bolondozz. Most már fogd a tengely végit, s tartsd hazáig, gyilkos teremtette!
- Dehogy tartom, nem tartom én - pattogott az ördög.
- Nem tartod-e? No, majd mindjárt megmutatom, ki az erősebb!
- Szeretném látni - mondja az ördög -, fogjunk hát kezet.
Kezet fognak, de Kilenc úgy megszorítja az ördög kezét, hogy a köröm alól mindjárt kiserkedett a vér.
- No, atyafi, tartod-e már?
- Tartom, tartom, csak hagyd meg az életemet.
Az ördög megfogta a tengely végét, s a medvék meg a farkasok mindjárt indítottak, s vitték a szekeret árkon-bokron át.
Amint mennek, egy nagy folyóvízhez érnek. Azt mondja ott Kilenc:
- No, atyafi, fogjuk ki most az "ökröket", tegyük fel a szekér tetejébe, s ketten vigyük át a vízen a szekeret.
Tetszett vagy nem tetszett az ördögnek, azt kellett hogy tegye, amit Kilenc mondott. Kifogták az ökröket, föltették a szekérre mind a hatot, aztán vállukra kapták a szekeret, általvitték a vízen, ott ismét letették, aztán befogták ismét a négy medvét s a két farkast.
Hanem az idő telt, már delet is harangoztak, s a kilenc béres közül még egy sem volt otthon. A király nem tudta elgondolni, hogy mi lehet velük. Kiállott a tornácra, belenézett a messzelátójába, hadd lám, jönnek-e valahol.
Az ám, jött Kilenc a négy medvével, a két farkassal s az ördöggel. Hej, megijedt szörnyűségesen, lekiált a legényeknek, hogy zárják be a kaput, s Kilencet be ne eresszék.
Ahogy bezárják a kaput, jő Kilenc, zörget, kiabál, de nem felel senki, a kaput sem nyitja ki senki.
- No, atyafi - mondja Kilenc az ördögnek -, én megfogom a szekeret erről, te meg túlról, s hajítsuk át a kapun, de úgy, hogy se a szekérnek, se az "ökröknek" baja ne legyen.
Megfogják a szekeret, áthajítják a kapun. Nem is lett baja sem a szekérnek, sem az "ökröknek", csak a fák törtek apró darabokra; vihették mindjárt a szolgálók a konyhára. A medvéket s a farkasokat Kilenc szépen bekötötte az istállóba. A király úgy megijedt, hogy egy szó nem sok, annyit sem mert szólani Kilencnek. Megcsináltatta neki a ruhát, s még meg is dicsérte.
Hanem ettől kezdve nem volt sem éjjele, sem nappala.
"Istenem, istenem - gondolta magában -, ha kitelik az esztendő, s ez a legény megpattintja az orromat, vége az életemnek." Mind azon törte a fejét, hogy s mint tudja elpusztítani Kilencet.
Egyszer aztán levelet írt a király a szomszéd városba, s azt írta abban a levélben, hogy aki ezt a levelet általadja, világhíres nagy tolvaj, egyszeribe füleljék le s akasszák fel. Hanem szóval azt mondotta Kilencnek, hogy csak menjen be a városba, itt meg itt adja át a levelet, ott nagy summa pénzzel tartoznak, s hozza el a pénzt.
Béfogja Kilenc az ő hat "ökrét", bemegy a városba, ottan átadja a levelet a bírónak.
No, mindjárt összecsődítik a várost, körülfogják Kilencet, s viszik az akasztófa alá. Mondja a hóhér Kilencnek:
- No, fiam, ne félj, tedd a nyakadat a hurokba.
Mondja Kilenc:
- Tenném én jó szívvel, de nem tudom a módját. Elébb mutassa meg kend!
Mit gondol, mit nem a hóhér, bolond fejét beledugja a hurokba. De Kilencnek sem kellett több, megrántja a kötelet, s vége volt a hóhérnak.
Hej, megijednek a népek, szaladott, ki amerre látott.
- Nem oda Buda! - kiáltott Kilenc.
Nyakon csípte a város bíráját, s mondta:
- Hé, add meg a király pénzét, mert különben az egész várost összeduvasztom!
Mit csináljon a szegény város bírája, ami pénz volt a ládában, leolvasta Kilencnek. Azzal Kilenc nagy vígan visszament a királyhoz:
- Itt a pénz, felséges királyom!
Majd megpukkadt mérgében a király. Nem tudta már, mit csináljon Kilenccel. Gondolt erre, gondolt arra, egyszerre csak azt gondolta, hogy összeszedeti, ami csont van a határban, s elküldi Kilenccel az ördögök malmába, hogy őröltesse meg. Ha az emberek nem bírtak vele, majd csak bírnak vele az ördögök - gondolta magában a király.
Még aznap összeszednek kilenc zsák csontot, s mondja a király Kilencnek:
- No, fiam, vidd el ezt a kilenc zsák csontot az ördögök malmába, s őröltesd meg.
Befogja Kilenc a négy medvét s a két farkast, viszi a csontot az ördögök malmába. De mikor éppen közeledett a malom felé, észrevette az az ördög, akivel a szekér tengelyét az erdőben megfogatta volt, uccu, kiszaladt, bezárja a kaput, s még a hátát is jól nekiveti, hogy Kilenc be ne tudjon jönni.
Zörgeti a kaput Kilenc, kiabál:
- Nyissátok ki, hé, mert búzát hoztam!
De hiszen kiabálhatott, eszükbe sem volt, hogy kinyissák. No, ha nem nyitották, kinyitotta Kilenc. Akkorát ütött az öklével a kapura, hogy egyszeribe kétfelé esett. Kiabált eleget, hogy ő még ilyen malmot nem látott, ahová be nem akarják ereszteni az őrletőt.
Kiszaladnak az ördögök mind az udvarra. Jön a molnármester is, s kérdi Kilencet:
- Hát mit hozott kend?
- Kilenc zsák búzát, s mindjárt megőröljétek, mert különben így meg úgy, elduvasztom a malmot, s kápolnát építek a helyére.
- Bizony nem őröljük meg - mondta a molnármester -, hiszen nem is búzát hozott kend, hanem csontot.
- Már akár búzát, akár csontot, akár tüzes mennykövet, megőröljétek, amíg jó dolgotok van.
- Nono, ne fenyegess, nem ijedünk mi meg!
- Még egyszer mondom, megőrlitek-e?
- Dehogy őröljük, dehogy őröljük.
- No, hát majd megőröllek én téged pereputtyostul - mondotta a molnármesternek.
Azzal csak megfogja a molnármestert, ráültette egy malomkőre, azt elkezdette forgatni, s minden fordulásra egy rend bőrt köszörült le a molnármesterről. Hanem mikor kilenc bőr leköszörülődött róla, akkor bezzeg a molnármester is másként beszélt.
- Jaj, ne őröljön kend többet, inkább megőrölöm a búzáját, ha ördögcsontból van is.
Szépen megőrölték a kilenc zsák csontot, s estére Kilenc haza is vitte a csontlisztet. Jelentette hangosan:
- Itt a búzaliszt, felséges királyom, csaphat hét országra szóló vendégséget!
De csakhogy fel nem vetette a királyt a méreg s a bosszúság. Nem tudta, mitévő legyen. Sem az emberek nem tudják elpusztítani, sem az ördögök. Hogy tudjon megszabadulni ettől a kötélre valótól?
Telt-múlt az idő, mindjárt itt van az esztendő. Akkor majd Kilenc megpattintja az orrát, s mehet "Földvárra deszkát árulni", vége az életének. No, hanem mégis kigondolt valamit. Ásatott az udvar közepén egy százöles kutat. Rengeteg nagy kövekkel körülrakatta, aztán mondotta Kilencnek:
- Na, fiam, Kilenc, látom, hogy te vagy a legerősebb s legügyesebb valamennyi cselédem között. Menj le a kút fenekére, a többi legényeim majd leeregetik a köveket, te meg rakd ki jól a kút oldalát.
Lement Kilenc a kút fenekére, a cselédek pedig hengerítették belé a köveket, s nem eregették szépen lefelé, ahogy a király mondta; de Kilenc oda se neki, fél kézzel kapta ki a köveket, s kirakta módosan a kút oldalát, aztán mind feljebb, feljebb jött. Nem történt semmi baja.
Hej, megijed a király, hogy ez a legény innét is megmenekszik! Volt a palota tornyában egy százmázsás harang, azt onnét lehozatta, s a kútra szépen ráborította.
De Kilenc oda se neki, fejébe húzta a százmázsás harangot, kilépett a kútból, aztán szépen megemelintette a harangot, mint egy kalapot, s köszöntötte a királyt illendőképpen:
- Adjon isten jó napot, felséges királyom.
De még csak most fogta el a királyt a szörnyű félelem s a nagy erős búbánat. Nem tudta senki, hogy mi baja lehet. Csak járt fel s alá nagy búsan a palotában, szavát is alig lehetett venni.
Kérdi egyszer a királykisasszony:
- Mi bajod van, édesapám, miért vagy olyan szomorú?
- Hej, édes lányom, ne kérdezz, úgysem tudsz te engem megvigasztalni.
De addig faggatta a királykisasszony, hogy mégis elmondta a baját. Hogy az isten elvette volt az ő eszét, s így meg így fogadta fel Kilencet béresnek.
- Hát csak ez a baja, édesapámnak? No, ezért egyet se búsuljon! Mindjárt eléveszem én Kilencet.
Azzal kifordult a királykisasszony az apja szobájából, megy a maga szobájába, s hivatja oda Kilencet.
- Itt vagyok, felséges királykisasszony.
- Jól van, Kilenc. Gondolod-e, hogy miért hivattalak?
- Nem én, felséges királykisasszony.
- Hát azt tudod-e, hogy mindjárt kitelik az esztendőd?
- Azt már tudom, felséges királykisasszony.
- No, Kilenc, hallottam, hogy az édesapám mivel fogadott fel téged. Ne pusztítsd el az édesapámat, itt vagyok én, pattintsd meg az én orromat.
- Én-e, felséges királykisasszony? De már azt a világ minden kincséért sem cselekedném.
- Nem-e? No, ha nem, akkor majd én pattintom meg a tiedet.
Mondotta Kilenc:
- Csak pattintsa, felséges királykisasszony, én nem bánom.
Odamegy a királykisasszony Kilenchez, pattintásra tartja az ujját, célozgatja Kilenc orrát, de egyszerre csak mit gondol, mit nem, megöleli Kilencet, s mondja neki:
- Hallod-e, te Kilenc, tetszik a te személyed énnekem, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.
No, így éppen jól volt, nagy vigasság lett a nagy szomorúságból. Lett nagy dínomdánom, lakodalom. Járta a király is, jártam én is, menjetek oda, járjátok ti is!
Érdekes cikkek a blogról
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!
Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!
Találkozzunk a Facebookon is!
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Töltsd le ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!
Blog
Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...
Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...
Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...
Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...
Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...
Vevőink írták
Nagyon kellemes és hasznos időtöltés, nemcsak gyerekeknek. A sokféle feladat lehetővé teszi, hogy kedvünk szerint gyakoroljunk. Igényes, érdekes; szórakoztató és felemelő érzés játszani vele a folyamatos dicséretek miatt.
Gál Attiláné, Szolnok
A kulcsi iskola számára vásárolt programok tökéletesen működnek. A gyerekek (az elsőseim) harcolnak azért, hogy ki jöhessen a korrepetálás alatt játszani a programmal.
Pécziné Magyar Alexa, Kulcs
Nagyon köszönöm, nagy segítség ez a program. Nagyobbik fiunknál diszkalkulia jelei mutatkoznak. A suliban nincs sikerélménye, de ezt a játékot szereti. A játékos fejlesztés kompenzálja az a terhet, amit rátesznek az iskolában.
Kovácsné Dr. Augusztinyi Andrea, Nádudvar
Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu
Copyright © Varazsweb
