Hogyan motiváld motiválatlan gyermeked?

Reggelente szülőként gyakran meg kell küzdenünk gyermekünkkel, aki nem akar kikászálódni az ágyból, hiába nyaggatjuk, szidjuk vagy próbáljuk megvesztegetni, ő csak húzza-halasztja a készülődést és az iskolába indulást. Ennél csak a házi feladat elkészítése nehezebb: valószínűleg Neked is ismerős a füzet és könyv fölötti, éjszakába nyúló kínlódás és veszekedések. A mindennapos iskolai taposómalom mindenkit megvisel a családban.

Kit érdekel?

Hogyan érheted el, hogy gyermeked jobban érdeklődjön az iskola iránt?

Ha azt látjuk, hogy gyermekünket nem érdekli az iskola, gyakran mondjuk, hogy nem érdekli semmi! Azonban ez nem igaz! Minden gyerek motivált, még a tiéd is! A gond csak az, hogy az érdeklődése nem a Te elvárásaidnak megfelelően alakul.

A gyerekek sok szempontból nem irányíthatják a saját életüket, ez pedig hatalmi harcokat eredményez. A gyerekek egyik leghatékonyabb eszköze az ellenállás: passzívan elutasítják, amit kérnek tőlük. Úgy tesznek, mintha nem hallanák, vagy rosszul értenék a kérést, vagy kelletlenül, hibásan hajtják végre a feladatot.

Ki irányít?

Pontosan ezt csinálja a Te gyermeked is, mikor ágyban marad, amikor nem készül össze időre, vagy ha halogatja a tanulást és a lecke megírását. Te szülőként úgy érzed, hogy gyermeked irányítása kicsúszott a kezedből, gyermeked pedig csak azt látja, hogy a tiltakozás az egyetlen módja annak, hogy beleszólhasson saját életébe.

Szülőként hajlunk arra, hogy az ilyen magatartásra dühösen, kiabálással vagy veszekedéssel reagáljunk, vagy egyszerűen feladjuk, és mivel nem látunk más lehetőséget, megoldjuk helyette a feladatát. Lehet, hogy az adott pillanatban ez tűnik a legjobb megoldásnak, de hosszabb távon semmi értelme.

Ha nap mint nap küzdened kell azért, hogy gyermeked felkeljen, sohasem oldod meg a problémát, hiszen ha felkel, akkor nem mos fogat. Ha netalántán megmossa a fogát, akkor nem fésülködik meg, vagy nem vesz tiszta ruhát, vagy nem hajlandó tanulni. Mindig van valami, amin össze lehet veszni. Így folyamatos küzdelem lesz az életetek.

Hatástalan büntetés

A legtöbb szülő büntetéssel, például a telefon elkobzásával, internetmegvonással, Tv-től való eltiltással próbálkozik, de ez nem vezet eredményre. A kiabálás is csak ellenállást vált ki a gyermekből.

Ilyenkor a szülőnek olyan megoldást kell találnia, mely kölcsönösen lehetővé teszi, hogy kilépjetek ebből a helyzetből.

Ha gyermeked szeretne beleszólni a saját élete alakulásába, akkor a megoldás az, hogy megengeded neki.

A szabadság nem felelősség-nélküliség

Az első lépés az, hogy gyermeked megértse, ő nem egy tehetetlen áldozat. Dönthet, és választhat, de felelősséggel tartozik tetteiért.

Ne veszekedj, ne könyörögj, ne alkudozz! Helyette inkább hagyj választási lehetőséget gyermekednek! Mondd el neki, mi a feladata: ‘ Szeretném, ha felkelnél, és összekészülnél az iskolába! Szeretném, ha megírnád a házi feladatodat!” Utána pedig hagyd magára, hogy szabadon eldönthesse, mit fog csinálni!

Itt kell tisztázni, mi a különbség a büntetés és a következmény között. A büntetés az én értelmezésemben egyfajta bosszú: nem előre tisztázott, sok esetben a szülő pillanatnyi indulata által kiváltott intézkedés, amire a gyerek nem készülhet fel, ezért igazságtalannak tartja. A következmény azonban előre meghatározott (akár írott) szabályrendszer alapján bekövetkező esemény, amire készülni lehet. Például „ha rossz jegyet hozol, aznap nem internetezhetsz”. Vagy „ha igazolatlan hiányzás miatt kapsz beírást, akkor egy hétig nem használhatsz telefont”. Persze a következmény pozitív is lehet: „ha ötöst hozol, akkor jár egy fagyi, vagy tíz ötös után egy könyv”.

Tettek és következmények

Állítsd fel előre a szabályrendszert, tisztázzátok a következményeket, és utána tartsd magad ehhez. A döntés az övé, és neki kell viselnie a következményeket is. Légy határozott, ne engedj a sírásnak, vagy a hisztinek.

Ha gyermeked nem kel fel időben, akkor nem játszhat a játékkonzollal, és nem nézhet Tv-t. Ha túl betegnek érzi magát ahhoz, hogy iskolába menjen, egész nap nem hagyhatja el a házat, és természetesen ilyenkor a számítógépes játék is tilos. Ha nem írja meg a házi feladatát, hagyd, hogy rossz jegyet kapjon rá. Ha elkésik, ne írj igazolást, és ne könyörögj a tanárnak, engedd, hogy megkapja a beírást. Ha nem visz körzőt, vagy vonalzót, ha elfelejti összekészíteni a tornacuccát, akkor ne ugorj nap közben az első telefonhívásra, hanem hagyd, hogy megkapja érte az egyest.

Biztonságos tapasztalat

Tudom, ez így kegyetlennek, szívtelennek tűnik, de gyermekednek éreznie kell, hogy tetteinek súlya van. Csak úgy tanulhat meg jó döntéseket hozni, ha hagyod, hogy ő saját maga viselje döntéseinek, vagy épp feledékenységének következményeit.

A felnőtt életben is hasonlóan működik, itt is vállalni kell tetteink következményeit. Ha a munkahelyeden nem végzed el a feladatodat, elküldenek. Ha aláírsz egy szerződést, és nem tartod be, beperelnek. Ha a tilosban állsz meg a kocsival, megbírságolnak.

A család és az iskola az, ahol gyermeked kicsiben – kis felelősséggel, és enyhe következményekkel, korához és képességeihez szabott elvárásokkal – tanulhatja meg, hogy mit jelent önállóan dönteni.

Összegezve

Emlékezz rá hogy a veszekedés, a kiabálás, a könyörgés és az alkudozás nem vezet jóra.

Jusson eszedbe, hogy gyermeked nem motiválatlan, csak nem az érdekli, ami Téged.

Indulatból adott büntetések helyett állítsd fel az előre meghatározott következmények rendszerét.

Tudasd gyermekeddel, hogy tettének következményei vannak, amelyekért neki kell vállalni a felelősséget.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A program rengeteget segít kislányom olvasásán, véleményem szerint nagyon hatásosan gyakoroltatja az olvasást a gyermekekkel!

Árva Zsófi, Makó

Érdekel >>>


Ígéretesnek tartom, mert úgy tanít, hogy használatát szórakozásnak tekinti a kötelességektől viszolygó első osztályos kis unokám is, aki pl. a b és d betű megkülönböztetésének gyakorlására csakis ezzel az anyaggal volt rávehető.

Hevesi Ferencné, Kunszentmárton

Érdekel >>>


Nagyon kedves program, és ami a legkedvesebb tulajdonsága, hogy a gyerek sem unja.

Sebesiné Kiszely Katalin, Kecskemét

Érdekel >>>


A programot már évek óta gyakran használjuk tanulási nehézségekkel küzdő tanulóink fejlesztésére, és a gyerekek nagyon szeretik a játékos feladatokat.

Skáid Petőfi Sándor Tagiskola, Salgótarján

Érdekel >>>


A programról csupa jót mondhatok, nagyban segít! A legékesebb bizonyíték, hogy lassan egy évtizede tudom használni.

Kovács Andrásné, Maglód

Érdekel >>>


Remek segítség az olvasásási képesség fejlesztéséhez. A gyermekem imádta, ezért nem kérdés, hogy a másik csemeténk is ezzel fog gyakorolni!

Czellár Marianna, Budapest

Érdekel >>>


A szeretetteljes odafigyelés és a "Varázsbetű" nagy segítséget nyújthatnak a neveléshez a családban a szülőknek, és az oktatási intézményekben dolgozóknak is, de nyertese főként a szemünk fénye, gyermekünk lehet, legyen!

Kovács Gabi, Győr

Érdekel >>>


Valamennyi Varázsbetű programról írom, hogy nagyon elégedettek vagyunk! Kisfiam is, és én is örülünk, hogy rátaláltunk.

Nagy Judit, Vaszar

Érdekel >>>


Nagy örömmel és lelkesen használjuk a Varázsbetűs játékokat az alsós gyerekekkel.

Farkas Lászlóné, Eger

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Tehetségtérkép - Hatékony eszköz gyermeked önbizalmának növelésére
Amikor egy szülő megtudja, hogy gyermeke olvasási problémákkal küszködik, elsősorban arra...

Mit mondott Einstein a meseolvasásról?
Hallottad már ezt az Einstein idézetet? „Ha azt szeretnéd, hogy gyermeked okos legyen, akkor olvass...

Útvesztő
A labirintus a gyerekek képességfejlesztésében is nagyon hasznos: erősíti többek között a...

Nincs házi, nincs stressz
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a házi feladat hasznos lenne a...

A nyár tanulásra való?
Tanév közben gyermekünk a túlélésre hajt. A képességei fejlesztésére, alapozására, már nem csak...

Mi az a fonológiai tudatosság, és miért fontos?
A diszlexiával és az olvasással foglalkozó kutatások többszörösen bizonyították már, hogy az...

Hogy segített a diszlexia az IKEA létrehozásában?
A világ egyik legnagyobb bútoráruház-láncának létrehozásában nagy szerepe volt az alapító-tulajdonos...

Egy kis ragasztó, egy kis vatta...
Közeledik a húsvét. A hagyományos tojásfestés mellett, amit sokan művészi szintre fejlesztenek,...

Zöld toll - Egy meglepő módszer a gyerekek önbizalmának fejlesztésére
Iskolai emlékeim közül az egyik legnyomasztóbb a piros javításoktól hemzsegő fogalmazásfüzet. Egy...

Így ismerheted fel a diszlexiát!
Bár azt hihetnénk, hogy az olvasási zavar hamar felismerhető, de ez nem mindig igaz. A legtöbb...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb