A mozgás nem helyettesíthető semmi mással

Sokszor beszélünk róla, hogy a mozgásnak milyen jó hatása van a tanulási képességekre. De vajon mi ennek az oka?

A tanulás gyakorlatilag az érzékszerveink által közvetített információ feldolgozása, megértése és megjegyzése, ennek megfelelően nagyon fontos az agy érzékleteket feldolgozó központjának fejlettsége. Ez a központ gyermekkorban a mozgással fejleszthető legkönnyebben. Más tevékenységek kiegészíthetik ezt, de nem pótolhatják.

Nélkülözhetetlen

A mozgás a gyerekek számára nélkülözhetetlen, hatással van egész életükre, növekedésükre, semmi mással nem helyettesíthető és nem pótolható a testi és lelki fejlődésük során. A megfelelő mozgáslehetőségek biztosítása kedvező hatással van az érzékelés, az észlelés, a megértés, a képzelet, az emlékezet és a gondolkodás fejlődésére is.

Nyolcasok

Talán emlékszel még, milyen vicces volt, amikor nagyapánk arra tanított, hogy egyik kezünkkel ütögessük a fejünket, a másikkal köröket írjunk a hasunk előtt. Egy időben mindenki azt mondta, hogy fekvő nyolcasokat kell a testünk előtt a levegőbe rajzolni, (előbb jobb, majd bal, végül mindkét kézzel egyszerre) hogy jobban teljesítsünk az iskolában. Testnevelés órán pedig a bemelegítő gyakorlatok között volt az indián szökdelés, ami bizony nem az egyszerűbb feladatok közé tartozik, és nem is a kezünknek, meg a lábunknak, hanem az "irányító rendszerünknek"!

 

Ne ingerelj! Vagy mégis?

Fontos, hogy gyermekkorban ne maradjanak el a kellő ingerek. Ilyenkor a legnagyobb a mozgásaktivitás és a legintenzívebbek a mozgásos cselekvések. A gyermek a legtöbb tapasztalatot életének első hat évében szerzi, ezért olyan fontos, hogy ebben az életkorban megkapja a megfelelő mennyiségű mozgásingert. Lényeges, hogy a harmonikus, sokoldalú fejlődés szempontjából igen érzékeny életszakaszban megfelelő mozgástapasztalatokat gyűjtsenek a gyerekek.

Tanulj mozogni, mozogj tanulni

A tanulás, így a mozgástanulás is az élet velejárója, melynek során gyermeked megtanulja "működtetni" a testét. A rendszeres mozgástanulás során felismeri a lehetőségeit, és a korlátait. Rájön, hogy képes fejlődni, az elért teljesítmény sikere pedig ösztönző hatású, a teljesítmény megismétlésére, továbbvitelére, a személyiség fejlődésére is pozitív hatással van.

Abban az esetben azonban, ha a gyermek bármely okból kifolyólag a mozgásos ismeretszerzésben akadályozott volt, ezt pótolni kell.

Féltekék

Csak egyetlen, parányi szeletét vegyük az életünkben oly jelentős olvasás-, írás tanulás és mozgás közötti összefüggésnek, és ezt is nagyon leegyszerűsítve. Az olvasás elsajátításához, az olvasott szöveg megértéséhez mindkét agyféltekére, sőt ezek "együttműködésére" van szükség. A két agyfélteke szinkronműködését speciális mozgásgyakorlatokkal fejleszthetjük.

Személyre szabva

Ha gyermekednél a természetes, spontán fejlődés menete valamilyen oknál fogva mégis késne, kimaradna, felcserélődne, személyre szabott, egyedileg megtervezett mozgásterápiával segíthetünk. (Nem beszélek itt most a súlyos idegrendszeri és mozgásszervi betegségekkel élő gyermekekről!)

Amikor óvodás- és iskolás korú gyermekek mozgásterápiájáról beszélünk, fontos, hogy megemlítsük Kulcsár Mihályné és Dr. Marton-Dévényi Éva nevét. Ők azok, akik Magyarországon először hívták fel a figyelmet arra, hogy a mozgásterápiának milyen jelentős szerepe van a tanulási problémával küzdő gyermekek fejlesztésében. Munkájukról részletesebben olvashatsz a tanulasinehezsegek.hu illetve az alapozoterapiak.com oldalakon.

 


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A 7 éves lányomnak rendeltem meg, mert a demo verzió annyira tetszett Neki, hogy szinte el kellett rángatni előle. Sőt ami az alapoknál nem nagyon ment, itt szinte elsőre megértette. A gratuláló szövegek is nagyon jók, szinte ugrál a széken, annyira tetszik Neki.

Fehérné Torday Éva, Gyöngyös

Érdekel >>>


Ígéretesnek tartom, mert úgy tanít, hogy használatát szórakozásnak tekinti a kötelességektől viszolygó első osztályos kis unokám is, aki pl. a b és d betű megkülönböztetésének gyakorlására csakis ezzel az anyaggal volt rávehető.

Hevesi Ferencné, Kunszentmárton

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a Varázsbetű program. Nagy örömmel használom a Down szindrómás kisfiammal, aki lassan, de folyamatosan fejlődik.

Kondás Teréz, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Első látásra azt gondoltam, hogy ez a program nem jó, mert van, ahol nem értelmes szavakat kell a gyereknek megtalálni, és elolvasni De amikor láttam, hogy ezeknek a betűknek az összeolvasása gondot okoz neki, akkor rájöttem, hogy nagy szükségünk van erre a gyakorlásra. Rákényszeríti a gyereket, hogy odafigyeljen, és koncentráljon.

Kecskés Zoltán, Szeremle

Érdekel >>>


Köszönjük az Intézetünk nevében ezt a remek programot, ami nagy segítség a koponya és agysérültek, valamint a hemiplég betegeink kezelésében.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon sokszínűvé, és a gyerekek számára is élvezetessé teszi nemcsak a fejlesztő, hanem a tanítási órákat is.

Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Törökszentmiklós

Érdekel >>>


A szeretetteljes odafigyelés és a "Varázsbetű" nagy segítséget nyújthatnak a neveléshez a családban a szülőknek, és az oktatási intézményekben dolgozóknak is, de nyertese főként a szemünk fénye, gyermekünk lehet, legyen!

Kovács Gabi, Győr

Érdekel >>>


A kisfiamnak nagyon tetszik. Szívesen játszik vele. Napról napra egyre ügyesebben számol. Köszönöm a Varázsbetű és ezáltal az Önök segítségét.

Budai Melinda, Szeged

Érdekel >>>


Gratulálok! Gyermekeim nagyon szeretik a Varázsbetűt. Nagyobbik fiamnak (9 éves) sokat segít, kisebbik fiam (6 éves) pedig a programok segítségével lassan már folyamatosan megtanult olvasni. Köszönjük!! Tünde (tanító, angol tanár, 3 gyermekes édesanya)

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


Kisfiam most volt első osztályos, és sajnos az olvasás nagyon nehezen ment neki. A tanító néni kötelező nyári gyakorlást írt elő nekünk. Kisfiamnak nagyon tetszik a Varázsbetű, élvezettel használja a program játékait, így nem nyűg a gyakorlás. Szereti a jutalomfeladatokat, az önbizalmának is jót tesz. A nővére kitűnő tanuló, de ő is szívesen játszik a nehezebb játékokkal. Köszönjük szépen, nekünk nagy segítség!

Milánné Lackner Melinda, Oroszlány

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Ne hadarj!
Kerültél már Te is olyan helyzetbe, hogy izgatottságodban a szokásosnál jóval gyorsabb tempóban...

15 tipp, mellyel a szótanulás szórakoztatóvá válik
A szótanulás, szókincsbővítés fontos része a nyelvtanulásnak. Sajnos monoton és unalmas. Legalábbis...

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Vedd észre, ha gyermeked diszkalkuliás!
Amikor jósokról, jövőbelátó szerkezetekről hallunk, akkor általában kételkedően húzzuk össze a...

Kommunikáljunk jobban!
Hamarosan itt a hétvége, amikor talán Neked is kicsit több szabadidőd lesz. Több idő jut a...

Mit készítsünk húsvétra?
A pompon állatkák könnyen, gyorsan elkészíthető húsvéti ajándékok, melyeket gyerekeknek,...

Figyusz! Figyelemfejlesztő játékötletek otthonra
A figyelem nemcsak a tanulási képességek szempontjából fontos, hanem az emberi kapcsolatokban is...

Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz
Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...

A teljesítménykényszer rabságában
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...

Mondunk még esti mesét?
Gyorskérdés: Hányan mondanak még esti mesét?...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb