Önök írták

Válogatás vevőink leveleiből

A program rengeteget segít kislányom olvasásán, véleményem szerint nagyon hatásosan gyakoroltatja az olvasást a gyermekekkel!

Árva Zsófi, Makó

Érdekel >>>


Gyermekem szívesen gyakorol a feladatokkal, sikerélménye van. Idén magabiztosabban kezdte az iskolát, mint tavaly.

Cseresznyés Istvánné, Acsalag

Érdekel >>>


Nagyon jónak tartom. Érdekes, fejlesztő hatású. Ellenőrzi magát a gyermek, sikerélménye van, ha jól teljesít. Játékos, nem unalmas.

Sassné Pap Ildikó, Csurgó

Érdekel >>>


A lányomnak nagyon tetszik, és ez már jó pont. Bár van olyan játék, amit még nem tud használni, lévén, hogy csak pár betűt ismer, ám ez is ösztönzőleg hat rá.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


Nagyon tetszik. Gyermekem a játékosan gyakorolja az olvasást, úgy hogy közben egy kedvenc időtöltésével foglalkozik, számítógépezik.

Walterné G. Katalin, Budapest

Érdekel >>>


A játékok és fejlesztő ötletek egyszerűek és zseniálisak. Unalmas óráinkban előszeretettel használgatjuk őket. Pedagógusként az iskolában is hasznát veszem majd.

Kovácsné Harangi Szilvia, Debrecen

Érdekel >>>


A gyerek jól szórakozott a feladatokkal, ez kész csoda, mert már a haja is égnek áll bármilyen feladattól. A CD számunkra nélkülözhetetlen!

Varga Anna

Érdekel >>>


A lányom, aki miatt megrendeltem a Varázsbetű Programcsaládot, élvezettel gyakorolja a játékos feladatokat. Számtannal és szövegértéssel vannak gondjai. A nagycsoportos kislányom is belekóstolt a könnyebb, egyszerűbb számtanba, neki ezek játékos, élvezetes feladatok. Ez a Programcsalád alkalmas a gyerekek fejlesztésére, azoknak is nagy segítség, akiknek nincs módjuk fejlesztő pedagógussal dolgozni.

Lengyel Zsuzsanna, Dunaföldvár

Érdekel >>>


Mi már kb. egy éve használjuk nagy örömmel és megelégedéssel. Elértük, hogy kisfiam, aki nem szeretett olvasni, mára szövegértésből és nyelvtanból ötösöket hoz haza. Igaz nem lett regényfaló, de ha olvasni kell nincs akadály.

Szijártó Piroska, Szekszárd

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a Varázsbetű program. Nagy örömmel használom a Down szindrómás kisfiammal, aki lassan, de folyamatosan fejlődik.

Kondás Teréz, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Egyszerűen kezelhető egy 6 éves gyerek számára is. Ez azért fontos, mert önálló munkára képes vele a gyermek.

Dicső Mónika, Domaszék

Érdekel >>>


8 éves kisfiam örömmel ül a gép elé, hogy gyakorolhasson a Varázsbetűvel. Nagy meglepetésünkre és örömünkre mindezt önmagától, szívesen teszi. Nagyon köszönjük!!!

Szabóné Fürjes Klaudia, Csém

Érdekel >>>


Nagyon hasznosnak találom a Varázsbetű programcsaládot. Az összes programot kipróbáltuk. Kislányom órákig képes játszani vele. Lekötik a feladatok. A memória a kedvencei közé tartozik. Olvasásában már látjuk a változást. Köszönjük!

Békési István, Budapest

Érdekel >>>


Gyógypedagógusként dolgozom egy általános iskolában, és nagy hasznát veszem óráimon a Varázsbetűnek. A gyerekek nagyon szeretnek számítógépen tanulni, így játszva és vidáman tudom segíteni a fejlődésüket.

Széki Krisztina, Budapest

Érdekel >>>


A kislányom még a barátnőjével is ezt játssza, így biztos a siker...

Nagy Mária, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm, szupernek tartom! 7 éves kislányom és 5 éves kisfiam imádják használni, és élvezik a feladatokat!!!

Baumgartner Krisztina, Tatabánya

Érdekel >>>


A Varázsbetű a legjobb dolog, amit az interneten egész eddig találtam. Köszönöm szépen az ajándékot amit a csomagban küldtek, kedves meglepetés volt. És köszönöm Önöknek a sok munkát, amit a gyermekek fejlődéséért tesznek. Mindenhol ajánlani szoktam, iskolákban és óvodákban is, ahol megfordulok.

Vitos Katalin, Szolnok

Érdekel >>>


Eddig nagyon jó tapasztalataim vannak. A Varázsbetűtől nem lehet elhozni a gyerekeket. Rengeteg mindent megtanultak, amióta használjuk. Köszönet érte!

Antal Jánosné, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon hasznos, jól használható anyag. Mint utazó gyógypedagógus, remekül bevált a munkám során. A gyerekek nagyon szeretik.

Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, Miskolc

Érdekel >>>


Gratulálok! Gyermekeim nagyon szeretik a Varázsbetűt. Nagyobbik fiamnak (9 éves) sokat segít, kisebbik fiam (6 éves) pedig a programok segítségével lassan már folyamatosan megtanult olvasni. Köszönjük!! Tünde (tanító, angol tanár, 3 gyermekes édesanya)

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


Egyszerű, de nagyszerű! Gyermekem véleménye: "Anya, ez nagyon jó!", "Nagyon izgalmas."

Szincsák Tímea, Erdőkertes

Érdekel >>>


Csak ajánlani tudom! Játszva tanul a gyerek, számára is öröm, és nem veszi olyan megterhelőnek!

Magyar-Almási Ildikó, Nyírábrány

Érdekel >>>


Ez az első olyan fejlesztő játék amit élvezettel játszik velem a fiam. Az ajánlott napi 20 perc kevés neki, nem akarja abbahagyni. Nagyon köszönöm.

Bosnyákné Szilágyi Éva, Tab

Érdekel >>>


Már hónapok óta használjuk a Varázsbetűt, kisfiam imádja! Szuper, érthető, hatásos - köszönet érte!

Tóth Kata, Pápa

Érdekel >>>


Kislányom szívesen játszik vele, jó, hogy a nehézségi szintet be lehet állítani. Külön tetszett, hogy a játék akkor sem állt le, ha egy feladatot nem tudott megoldani, hanem másik feladatot kapott. Köszönjük!

Darázs Zsanett, Szeged

Érdekel >>>


Nagyon-nagyon elégedettek vagyunk a programmal, alig várják gyermekeim minden nap, hogy foglalkozzunk végre a játékokkal. Nagy segítségünkre van, és biztos vagyok benne, hogy még éveken keresztül hasznos lesz.

Posvanczné Bíró Renáta, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon jól használható fejlesztőeszköz tanulásban akadályozott diákjaim számára, a sok dicsérő, bíztató megerősítés nagyon pozitív hatással van a tanulókra, növeli önbizalmukat, sikerélményt adnak számukra a feladatok. Öröm a tanulás! A jutalmak a megoldások után még jobban ösztönzik őket, külön öröm, hogy még itt is van választási lehetőségük!

Sey-Pacor Ferencné, Budajenő

Érdekel >>>


Nagyon hasznosnak találom, tetszenek a kreatívabbnál kreatívabb feladatok. Élvezet ezzel tanulni!

Bráder Norbert, Mátészalka

Érdekel >>>


Érdekes cikkek a blogról

Jó játék a fejlődés kulcsa
Sokszor mondjuk a gyerekeinknek, hogy érdemes lenne játék helyett inkább tanulni. Pedig a játék...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Hogy teheted könnyebbé a tanulást diszlexiás gyermeked számára?
A diszlexia, azaz az olvasási nehézség alapvetően befolyásolja a gyerekek tanulási képességét. Talán...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Egy diszkalkuliás tinédzser viszontagságai
Éva tizenöt éves, és diszkalkuliás. Élénk, kedves gyerek, a szülei és tanárai mégis gyakran...

Egyforma vagy különböző?
Azonos vagy különböző? Miért fontos ez? Az azonosságok és különbözőségek, az apró eltérések...

Majd kinövi? INPP módszer a tanulási képesség fejlesztésére
Gyermeked túl későn tanult meg beszélni? Éjszaka sokáig bepisilt vagy sokáig szopta az ujját? Kicsi...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Titkosírás - ajándék játék
Mára egy olyan játékot készítettünk, mellyel gyermeked olvasási képességét fejlesztheted. A játék...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

Minden tizedik!
A nyelvfejlődési zavarokat kutató szakemberek egyre gyakrabban találkoznak olyan gyermekekkel,...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Szeretnél értesítést kapni cikkeinkről?

Iratkozz fel ingyenes blogértesítőnkre, és egy izgalmas szoftvert kapsz ajándékba, melynek segítségével gyermeked olvasási és tanulási képességeit fejlesztheted!

Kérlek, add meg adataid!

Név

E-mail

Adatvédelem: Mi is utáljuk a kéretlen leveleket. Adataid senkinek nem adjuk ki, és bármikor megszüntetheted ingyenes előfizetésed.


További cikkek

Ajándék játék: Szótagkereső

A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...


Tanulás a konyhában

Tudtad? A főzés segít gyermeked tanulási képességeinek fejlesztésében! Mikor gyermekeddel együtt...


Autizmus

Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...


Bújócsázó állatok – Ajándék játék

A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...


Hogyan lesz a tűzből víz?

A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....


Szókereső - Letölthető játék hétvégére

Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...


Logikus? Szórakoztató észjátékok

A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...


Problémák az iskolában. Mit tehetsz?

A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...


Olvasási zavar és beszédértés

A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...


Mennyit olvasson gyermeked?

Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb