Benedek Elek
Többsincs királyfi
Hangos mese
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy öreg király, akinek Salamon volt a neve. Ennek a királynak annyi országa volt, hogy maga sem tudta, hány. Nem is ismerte valamennyi országát: azt hitte, ahány ország csak van a világon, az mind az övé,
Sokat tűnődött, búslakodott Salamon király, de még a felesége is, hogy ha ők meghalnak, kire marad az a sok ország. Egyszer kimegy Salamon király a feleségével a kertbe, sétálgatnak, gyönyörködnek a fákban, a virágokban, s amint mendegélnek, az öreg királyné hirtelen megállapodik egy tüskebokor mellett, s azt mondja az urának:
- Nézzen ide, kigyelmed, milyen csuda ez! Ebből a tüskebokorból kinőtt egy fehér liliom, s nincs sehol megsérülve, pedig csupa tüske fogja körül.
- No, ez igazán csuda - mondja a király is.
Sokáig nézik a liliomot, gyönyörködnek benne, s amint nézik, nézdegélik, egyszerre csak kiröppen a tüskebokorból egy madár. Lenéznek a bokor aljába, s hát ott egy fészek van, s a fészekben négy madárfióka. Nézi, nézi a királyné a madárfiókákat, s amint nézi, kicsordul a könny a szemeiből, aztán nagy búsan felsóhajt:
- Ó, édes jó uram, lám ennek a madárnak is van gyermeke, csak nekem nincs. Pedig elég lenne nekem, ha akkora is, mint ez a kis bogárka, mely itt mászkál a bokor tövében!
No, hogy történt, hogy nem, a következő reggel, mikor felébredett a királyné - mit látnak szemei! -, egy aranyhajú gyermek gügyög az ágyában. Hej, lett erre öröm, de olyan nagy öröm, hogy el nem tudom mondani. Salamon király egyszeribe összehívatta az ország bölcseit, s megparancsolta nekik, hogy üljenek be egy szobába, és ottan tanakodjanak, hogy mi légyen a fiú neve.
- De olyan nevet találjatok - mondta a király -, amilyen több nincs a világon.
Összeülnek a bölcsek, gondolkodnak, tanakodnak. Egyik egyet mond, a másik mást mond, ajánlják a királynak, hogy ez a név is jó volna, ilyen sincs, olyan sincs. De a királynak egyik sem tetszett. Otthagyja a bölcseket, hadd tanakodjanak tovább, ő meg nagy búsan kimegy a palotából, sétál az udvaron, gondolkozik, töri a fejét. Amint ott sétálgat, bejön egy öreg koldusasszony, kinyújtja a kezét, alamizsnát kér, de a király rámordul:
- Hagyj engem, te koldusasszony; nem látod-e az arcomon, hogy nagy gondom, nagy bánatom van?
- Ugyan bizony mi gondja s bánatja van, felséges királyom? - kérdi a koldusasszony. - Hátha én tudnék segíteni.
- Te tudnál segíteni, te koldusasszony, mikor ide hívattam a világ minden bölcsét, s azok sem tudnak tanácsot adni?
- Mondja meg felséged, hátha én tudok tanácsot adni.
- Hát jól van, te koldusasszony. Hallod-e, fiam született, s azt akarom, hogy annak olyan neve legyen, amilyen több nincs a világon.
Azt mondja a koldusasszony:
- Felséges királyom, eresszen be a bölcs urak közé, hadd beszéljek velük.
"Isten neki" - gondolja a király. Beereszti a koldusasszonyt, s mondja a bölcseknek, hogy mit akar, hallgassák meg.
Megáll a koldusasszony a bölcsek előtt, s mondja:
- Hát olyan nevet akarnak adni a királyfinak, amilyen nincs több a világon? No, bizony kár azon törni s fejüket. A királynak egyetlenegy fia van, akkor annak Többsincs az illendő neve.
Összenéznek a bölcsek, elmosolyognak, hajtogatják a fejüket, s mondják:
- Ez bizony jó név.
Mondja a király is:
- Szívem szerint szóltál, te koldusasszony, legyen a fiam neve Többsincs.
Annyi aranyat s ezüstöt adott nagy örömében a koldusasszonynak, hogy holtig urasan élhetett belőle.
Aztán teltek-múltak az esztendők, nőtt, nevelkedett a királyfi. Amikor úgy tíz-tizenkét esztendős forma lehetett, elkezdett gondolkodni, hogy vajon van-e az ő apján kívül több király a világon; van-e több ország az apja országain kívül.
Egyszer megszólítja az apját:
- Édesapám, én már sokat gondolkoztam azon, hogy van-e kigyelmeden kívül több király, s nekem úgy tetszik, hogy vannak még nagy s hatalmas királyok. Azok egyszer majd eljönnek ide, elfoglalják a mi országunkat. Jó volna, ha egy kicsit széjjelnéznék a világban, hadd látom, hogy mi van a mi országunkon túl.
- Ó, édes fiam - mondta a király -, tedd le erről a gondolatról az eszedet. Hidd el nekem, hogy rajtam kívül nincs több király, én legalább rajtam kívül senkinek sem hallottam a hírét. Ha én meghalok, tied lesz az egész világ. Ne félj, senki meg nem támad téged!
De a királyfit nem nyugtatta meg a király beszéde, tovább tűnődött, tovább gondolkozott.
Egyszer aztán álmában megjelent egy galamb, s az mondta neki a következőket:
- Ha a te apád azt hiszi, hogy rajta kívül nincsen király, rosszul hiszi, mert van még sok király, s azok között különösen egy, akinek éppen annyi országa van, mint a te apádnak. Ennek a királynak Absolon a neve. Van neki három fia s három leánya. Ez a három fiú folyton készülődik, hogy elfoglalja a te apádnak a földjét. Azt mondom én neked, hogy ne maradj itthon, készülj, s menj Absolon udvarába. Ha ottan megmutatod a vitézségedet, majd elmegy a kedve Absolon fiainak, hogy beüssenek a te apád földjére, s talán a tied lesz Absolon legkisebb leánya is, aki tehozzád egészen illendő.
Megy reggel a királyfi apjához, s mondja neki, hogy mit álmodott.
- Most már megyek, apám, addig nem nyugszom, míg Absolon király udvarát meg nem találom.
Hiába beszélt Salamon király, hiába sírt, könyörgött a királyné, a királyfinak nem volt maradása.
- Hát jól van, fiam - mondotta a király -, ha csakugyan elhagysz öreg napjainkra, menjen veled legalább a legvitézebb ezer katonám.
Mondotta a királyfi:
- Egy katona sem kell nekem, édesapám! Elég, hogyha velem jön az én hűséges szolgám, Habakuk.
- Akkor vigy magaddal aranyat, ezüstöt elegendőt. Megrakatok tizenkét szekeret. Elég lesz-e?
- Nem kell nekem, édesapám! Elég lesz száz tallér, abból is megélünk az én hűséges szolgámmal, Habakukkal.
- No, ha sem katonák nem kellenek, sem pénz nem kell, csak az a száz tallér, válaszd ki legalább a legszebb aranyszőrű paripát ménesemből.
Mondotta Többsincs királyfi:
- Nem kell nekem, édesapám, aranyszőrű paripa. Van egy sovány deres csikóm, az kell énnekem. Habakuknak is jó lesz az a vén fakó, amelyik a ménes után sántikál.
Mindjárt ki is ment a rétre Többsincs királyfi, vele ment Habakuk is, és hazavezették a deres csikót meg a vén fakót. Volt a padláson két régi kantár, azzal kantározták fel a lovakat. A pince hetvenhetedik vasablakában pedig két nyereg. Lehetett mind a kettő hatszáz esztendős. Azzal nyergelték fel. A kardok közül meg a legrozsdásabbat választotta ki Többsincs királyfi.
Akkor aztán elbúcsúzott apjától, anyjától keserves könnyhullatások közt. Szép csendesen kimentek az udvarból, ki a városból. De amint a városból kikerekedtek, egyszerre csak két hátsó lábára állott a deres csikó is, a vén fakó is, aztán nekiiramodtak, vágtattak hegyen, völgyön, bokron át, mint a sebes szélvész, rengeteg erdőkön keresztül, erdőből pusztaságra, pusztaságból erdőbe; reggeltől estig keresztülvágtattak vagy három országot.
Mikor már vagy hét napja volt, hogy elindultak hazulról, beértek egy rengeteg erdőbe. Éppen besötétedett. Néztek erre-arra, hogy hol verhetnének szállást. Megszólal Többsincs királyfi:
- Nézd, Habakuk, amoda nem messze valami tűzvilágot látok, menjünk oda, hátha szállást találunk.
Mennek a tűzvilág felé, s csakugyan egy kis házhoz érnek. De amint közelébe kerülnek, szalad velük szembe egy kilencfejű sárkánykutya rettentő ugatással, csak úgy szakad ki a torkából a tűzláng, hogy majd összeperzselte őket is, a lovukat is. De bezzeg Többsincs királyfi sem vette tréfára a dolgot, kirántotta rozsdás kardját, s úgy odavágott, hogy a kilencfejű sárkánykutyának egyszeribe leszakadt hét feje. De a sárkánykutyának még ez sem volt elég, még megvolt két feje, s rászökött a Többsincs királyfi lovára.
Még egyszer nekivágott Többsincs királyfi. Arra leszakadt a megmaradt két feje is a sárkánykutyának, hogy még vakkantani sem tudott.
Akkor szépen leszállottak a lóról, bementek a házba. Egy öregasszony ült az asztal mellett, éppen vacsorázott. De olyan öreg volt az az asszony, hogy az orra a földet verte. Köszönnek:
- Adjon isten jó estét, öreganyám!
- Adj' isten - fogadja az öregasszony. - Hát ti hogy tudtatok idejönni, hiszen aki még erre járt, mind szerteszaggatta az én sárkánykutyám?
Többsincs királyfi nem mert szólni. Az öregasszony kiszaladt az ajtón, elkezdte kiáltani a kutyáját. Azt mondja Habakuk:
- Felséges királyfi, jobb lesz, ha megmondjuk az igazságot, mert különben ez a vén boszorkány végére jár az életünknek.
A királyfi meg is fogadta Habakuk tanácsát, s utána szaladt a vénasszonynak.
- Ne hívja hiába a kutyáját, öreganyám, mert mi tűrés, tagadás, én bizony levágtam mind a kilenc fejét.
- No - mondja az öregasszony, szerencséd, hogy megmondtad az igazat, mert különben szörnyű halálnak halálával haltatok volna meg mind a ketten.
Azzal visszament a házba, jó vacsorát főzött Többsincsnek és Habakuknak.
Aztán kikérdezte mindenről, hogy hova indulnak, mi jóban járnak.
Mondja Többsincs királyfi, hogy Absolon király udvarába törekednek.
- Hej, fiam, hallottam a hírét Absolon király országának. Azt is tudom, hogy merre van, de hogy hol, azt már igazán nem. Hanem most csak feküdjetek le s aludjatok. Reggel majd beállítlak benneteket az útba, s addig meg ne álljatok, míg hét erdőn s hét pusztaságon keresztül nem mentek. A hetedik pusztaság után egy nagy fekete erdőbe értek. Annak a közepében lakik az én néném, aki egy híján kilencszáz esztendős. Járt ez a világnak minden szegeletjén; bizonyosan tudja azt is, hogy hol lakik Absolon király.
Ott maradtak éjszakára, s reggel aztán továbbindultak. Abból az útból, amelybe az öregasszony beállította, ki nem tértek, úgy mentek keresztül hét erdőn, hét pusztaságon, s a hetedik pusztaság után értek abba a rengeteg erdőbe, ahol az egy híján kilencszáz esztendős öregasszony lakott. Csakugyan ott volt ennek az erdőnek a közepében az öregasszony háza. Látták messziről az ablakban a gyertya világát, de azt a házat is sárkánykutya őrizte, mégpedig tizenkét fejű. Mikor egy puskalövésnyire közeledtek a házhoz, felszökött a sárkánykutya, s szaladott elébük szörnyű ugatással. Ömlött a száján a láng mind a tizenkettőn, de ömölhetett, mert Többsincs királyfi nekivágott a kardjával, s egy vágásra kilenc feje esett le, mintha ott sem lett volna.
A sárkánykutya megfordult keserves vonítással, nagy véresen beszaladt a házba. Aközben a házhoz ért Többsincs királyfi Habakukkal. Leszálltak a lóról, megkötötték egy fához, aztán bementek a házba, s köszöntötték az öregasszonyt:
- Adjon isten jó estét, öreganyám!
- Adjon isten, fiam. De mondjátok meg, mit csináltatok a kutyámmal, hiszen máskor tizenkét embert is szerteszaggatott egyszerre! Hogy tudtatok idejönni?
- Hát bizony, öreganyám - mondotta Többsincs királyfi -, nem csináltam egyebet, csak kirántottam a kardomat, egyszer nekivágtam, s mindjárt leesett kilenc feje.
- Jól van, jól! - dörmögött az öregasszony. - Látom, hogy vitéz legény vagy, s nem is lesz nálam semmi bántódásod, de ugyan mondd meg, hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Mondja Többsincs királyfi, hogy Absolon király udvarába igyekezik, ha odatalálna.
- Az Absolon király udvarába?! Ennek előtte öt-hatszáz esztendővel jártam arrafelé - mondotta az öregasszony -, de most ugyan nem tudnék odatalálni. Azért ne búsulj fiam, holnap reggel itt lesznek az én népeim, amennyi csúszómászó s szárnyas állat van a világon, azok közül valamelyik majd csak eligazít.
No, ott maradnak éjszakára. Az öregasszony jó vacsorát adott. Vacsora közben elmondta Többsincs királyfi, hogy ki s mi ő, miért igyekszik Absolon király udvarába. Aztán lefeküdtek, aludtak reggelig, mint a bunda. De tovább nem is aludhattak, mert jött a tenger sok csúszómászó, szárnyas állat; volt krákogás, sivítás, brekegés, hogy azt hitte Többsincs királyfi, vége van a világnak.
Kimegy az öregasszony a házból, Többsincs királyfi is, Habakuk is utána, s kérdi az öregasszony az ő népeit:
- Melyik ismeri közületek Absolon király udvarát?
Hallgattak mind.
- Hát egy sem ismeri?
- Mi nem - mondották -, hacsak a sánta sas nem tudja, de az valahol elmaradt tőlünk.
- No - mondja az öregasszony -, takarodjatok, s ahol látjátok, találjátok, mondjátok meg neki, hogy egyszeribe itt teremjen.
Eloszlanak az öregasszony népei, ki erre, ki arra, s hát még egy óra sem telt belé, jött az öreg sas nagy lassan; húzta maga után az egyik lábát, a szárnya meg lecsüngött, seperte a földet mind a kettő.
- Hallod-e, sánta sas - kérdi az öregasszony -, ismered-e az Absolon király udvarát?
Felelt a sas:
- Hej, ismerem biz én. Ismerem az udvarát, ismerem minden országát, országainak minden szegeletjét. Sok bárányt ragadtam én el Absolon király országaiból. Ott lőtték el a fél lábamat is, a tollamat is erősen megtépázták egyszer; még azt is tudom, hogy az én tollammal írják azokat a verseket, hogy el kell menni s el kell venni Salamon király országát.
- No bizony, ha tudod, hol van Absolon király országa, indulj, s mutasd az utat Többsincs királyfinak, mert ő oda igyekszik.
Megköszöni Többsincs királyfi az öregasszonynak az ő nagy jóságát, elbúcsúzik tőle illendőképpen, s mentek, amerre a sánta sas vezette. Hét nap s hét éjjel meg sem állottak, s akkor egy olyan magas hegy tetejére értek, hogy a fejük szinte beleütődött a csillagos égbe. Ott a hegy tetején azt mondotta a sánta sas:
- Nézz arrafelé, Többsincs királyfi. Ennek a hegynek az aljában van Absolon király városa, a város közepén a gyémántpalotája. Én tovább veled nem mehetek, hanem húzz ki a jobb szárnyamból egy tollat, azt a tollat szorítsd meg jól, s három zsírcsepp cseppen a tenyeredre. Azt a három cseppet jól kend rá, s mondjad: "Ott legyek, ahol akarok", s ott léssz mindjárt, ahol akarsz, mégpedig olyan madár képében, amilyenben kívánod. Húzz ki a bal szárnyamból is egy tollat. Ez a toll olyan toll, hogy akármikor írhatsz vele, sohasem kell tintába mártanod.
Kihúz Többsincs királyfi két tollat a sánta sas két szárnyából. Azzal a sánta sas elköszönt, s visszasántikált hazájába. Ahogy elment a sas, mondja Többsincs királyfi Habakuknak:
- Édes szolgám, Habakuk, te csak maradj itt a lovakkal. Ne félj, nem sok idő múltán visszajövök.
- Jól van, édes gazdám. Én itt maradok, kísérjen szerencse a te utaidban.
Elbúcsúznak egymástól, s Többsincs királyfi jól megszorítja a sas tollát, a tenyerét alája tartja, rácsöppent három zsírcseppet, széjjeldörzsöli s mondja:
- Ott legyek Absolon király palotáján fehér galambnak képében.
Még jóformán ki sem mondta, fehér galambbá változott, egyszer-kétszer összecsattogtatta a szárnyát, s egy szempillantás alatt ott repkedett az Absolon király gyémántpalotáján, a palotának éppen a fedelén, s elkezdet ott búgni, burukkolni, szépen turbékolni.
Hallják az udvarbéliek a fehér galamb turbékolását, s mind a palota elé csődülnek. Lejön a király is az udvarba, le a három leánya is, s különösen a királykisasszonyok nem tudom, mit adtak volna azért, ha valaki szépmódúlag megfogja a galambot. De hiába várták, hogy a galamb lejön magától. Megfogni sem tudták. Mit csináljanak?
Akkor a király odahívatta a leghíresebb vadászát, s azt mondta neki:
- Hallod-e, lődd meg ezt a galambot, de úgy, hogy meg ne haljon.
Célba veszi a vadász, rálő egyszer, kétszer, háromszor, még tízszer is, de a galamb mindig továbbröppent, s nem tudta eltalálni.
- Hiszen majd lejön - mondták a királykisasszonyok -, hozzunk ki búzát.
Beszaladtak a királykisasszonyok a palotába, hoztak a kötényükben piros búzaszemet, lehintették a földre, s hívták, hívogatták szép szóval:
- Gyere le, gyere le, te szép fehér galamb!
S hát csakugyan, a galamb egyszeribe leröppent a palota tetejéről. Szedegette a csőrével a piros búzaszemet. Aztán próbálta megfogni a legidősebb királykisasszony, de amint utána kapott a kezével, egyszeribe tovaröppent. Próbálta a középső királykisasszony, az sem tudta megfogni, attól is továbbröppent. Akkor a kicsi királykisasszony szólt hozzá:
- Gyere ide, te szép fehér galamb! - íme, a galamb mindjárt a karjára röppent, s a kicsi királykisasszony karján elkezdett búgni, burukkolni, szépen turbékolni.
De bezzeg volt öröm!
Felvitték a fehér galambot, aranykalickába tették. Hanem amint a kalickát felakasztották a király szobájának a falára, a fehér galamb elhallgatott. Beadtak neki búzaszemet, beadtak neki vizet, de az sem nem evett, sem nem ivott. A fejét lecsüggesztette, magát búnak eresztette.
Eltelik egy nap, eltelik kettő, de nem jött meg a fehér galamb kedve. Hanem a kicsi királykisasszony azt álmodta, hogy addig meg sem jön a kedve a fehér galambnak, míg az ő szobájába nem teszik a kalickát. S amint felkelt, ment az édesapjához, elmondta az álmát.
Mondta a király:
- Hát csak vidd a szobádba a kalickát, édes leányom.
Vitte is a királykisasszony. Mindjárt letette a kalickát az aranyasztalára, s hát abban a szempillantásban megszólalt a galamb. Elkezdett búgni, burukkolni, szépen turbékolni. Na, eltelik ez a nap. Este a királykisasszony magára hagyja a galambot, megy a nagy ebédlőszobába. Ott vacsorázott az egész királyi család, vacsora után meg mindegyik visszament a szobájába, a kicsi királykisasszony is a magáéba.
Hát, teremtőm, mit lát a kicsi királykisasszony! Ragyogott, tündökölt a szobája a nagy fényességtől. Pedig nem ragyogott ott egyéb, csak a Többsincs királyfi gúnyája. A kalicka üres, a galamb sehol.
Még szót sem szólhatott a kicsi királykisasszony, azt mondotta Többsincs királyfi:
- Ne ijedj meg, szép királykisasszony. Többsincs királyfi vagyok, Salamon király fia; fehér galamb képében jöttem ide, hogy észre ne vegyenek, mert tudom, hogy a te bátyáid el akarják venni az én apám földjét.
- Jaj, istenem - mondotta a kicsi királykisasszony -, igazat beszélsz, Többsincs királyfi. Az én bátyáim már rég készülnek, hogy elfoglalják a te apád földjét.
- Hiszen csak jöjjenek - mondotta Többsincs királyfi -, nem bánom, csak te gyere velem, szép királykisasszony. Eljössz-e?
Mondotta a kicsi királykisasszony:
- Elmennék én veled a világ végére is, Többsincs királyfi, de hogy menjünk ki innét a palotából, mikor minden kaput két strázsa őriz.
Na, ettől ugyan nem félt Többsincs királyfi. Elővette a tollat, melyet a sánta sastól kapott, s mutatta a királykisasszonynak:
Nézz ide, ebből a tollból csak három cseppet kell cseppenteni a tenyerünkre, s ott leszünk, ahol akarunk.
- Hiszen ez jó - mondotta a királykisasszony -, de mielőtt elmennénk, szeretném megírni az édesapámnak, hogy hová megyünk.
- Ha meg akarod írni, nesze, itt egy másik toll, nem kell tintába mártani, írhatsz vele akármit.
Ott mindjárt megírta a levelet a kicsi királykisasszony. Ekkor a másik tollból három cseppet cseppentettek a tenyerükre, jól széjjeldörzsölték, s azt mondta a királyfi:
- Ott legyünk, annak a hegynek a tetején, ahol vár énreám hű szolgám, Habakuk.
Azt is gondolta, hogy fehér galambbá változzanak mind a ketten, azzá is változtak, s mire hajnalodott, ott voltak a hegy tetején. Visszaváltoztak igaz formájukra, a királyfi felült a lovára, ölébe vette a királykisasszonyt; Habakuk is felült a lovára, s úgy indultak szépen hazafelé.
De még egy jó futamodásnyira sem lehettek, hallják, hogy vágtat valaki utánuk. Visszanéz a királykisasszony, megijed szörnyen:
- Jaj, istenem, ez az én legidősebb bátyám, vége az életednek, Többsincs királyfi!
Abban a pillanatban már ott is termett mellettük Absolon király legidősebb fia, kirántotta a kardját. De kirántotta Többsincs királyfi is, s csak egyszer vágott a királyfinak, mindjárt ledöndült a földre.
Nagy nehezen feltápászkodott a királyfi, felült a lovára s vissza sem tekintett többet, úgy vágtatott haza.
Na, édesapám - mondta otthon -, én ugyan megjártam. Salamon király földje nem lesz a mienk, mert Többsincs királyfi keményebb legény, mint én.
- Hiszen majd meglátom, hogy keményebb-e, mint én! - kiáltott a középső királyfi, s utána vágtatott Többsincs királyfinak.
Hiszen ha utána vágtatott, meg is bánta, mert éppen úgy járt a legkisebb királyfi is.
Most már mehetett Többsincs királyfi, nem állotta útját senki. Odahaza az öreg király s az öreg királyné százszor, ezerszer elsiratták, s azt hitték, hogy többé soha nem látják egyetlen fiukat. No, az igazán isten csudája, hogy meg nem haltak nagy örömükben, amikor megérkezett Többsincs királyfi az ő mátkájával. Bezzeg hogy mindjárt nagy lakodalmat laktak, hét hétig folyton szólt a muzsika, folyt a bor s mindenféle jó lé.
Aki ott járt, jól járt, szénásszekéren hált.
Érdekes cikkek a blogról
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!
Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!
Találkozzunk a Facebookon is!
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Töltsd le ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!
Blog
Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...
Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...
Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...
Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...
Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...
Vevőink írták
Imádom használni, sok örömöm van benne. A gyerek is szívesen játszik vele.
Posztós Lászlóné, Fót
A lányomnak tetszett a program, napi rendszerességgel old meg feladatokat.
Czettischné Greskó Katalin, Kecskemét
Nagyon jo tapasztalaim vannak az egesz Varazsbetu programcsaladrol. A gyerekeim nagyon szeretik, versengnek, hogy melyik jatsszon. Nagyon halas vagyok ezekert az oktato programokert, nagyon nagy segitseg a tanulasban is.
Both Edit, Románia, Tekerőpatak
Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu
Copyright © Varazsweb
