Móra Ferenc
A mindentudó

Hangos mese

Kancsó fülű, lapát fogú, hosszú sovány ember állított be egyszer Mátyás királyhoz. Két pöttöm kis szőke gyerek ténfergett körülötte, alig értek a térdéig.

- Vendel vágyom - hajtotta magát kétrétbe a nagy égi meszelő a király előtt.

- Elhiszem, fiam - biccentett rá a király. - Hát aztán mi vagy még?

- Csak cseh vágyom - mondta kicsit szégyenlősen a hosszú ember.

- No, azt látom - mosolygott Mátyás -, hát aztán mit akarnál tőlem, Cseh Vendel?

- Kenyeret akárom - tette össze kezét a cseh.

- Hja, atyámfia, azt meg is kell érdemelni - mondta a király. - Mit adsz nekem, ha én kenyeret adok neked?

- Tudományt adom.

- Mi a tudományod?

- Tudok megolvasni, hány sugara van a napnak - feszítette ki kevélyen a mellét Vendel.

- No, az nem sokat ér - legyintett a király. - Esős időben ennek a tudománynak nem lehet hasznát venni.

- Mást is tudom. Zümmögöm, mint a béka, vartyogom, mint a szúnyog.

- Hordjon el a gólya, csípjen el a fecske! - kiáltott rá bosszúsan a király. - Ezért a tudományért nem adok kenyeret.

Elszomorodott a cseh, szeplős, vörös arcán csak úgy omlottak a könnyei, eltört a mécsese a két porontynak is, Mátyás jó szíve megesett a jámborokon.

- Tudod mit, Vendel? - ütött a vállára a mindentudónak. - Két gyerekedet itt fogom magamnál, te pedig nézz körül egy kicsit a világban, szerezz valami érdemes tudományt magadnak.

Nagy örömben ment el Vendel, hogy a király szárnyai alá adhatta a kicsinyeit, nem is került vissza, csak egy esztendő múlva, de akkor még soványabb volt, mint mikor elment.

- Megmentem, elgyüttem, itt vágyom - keszegelt a király elé. - Mindent tudom már!

- Hadd halljam, Vendel, mi az a minden! - faggatta a király.

- Tudom egyszeregyet, tudom kétszerkettőt; tudok visszafelé mondani az ábécét; tudok mondani, hány foga van az egérnek, tudom pipaszárat fúrni a lószőrből.

- No, ezt jól megtanultad, hékás - ismerte el a király. - Hát azt tudod-e, mennyire van az ég a földtől?

- Aztat csak nem tudok - horgasztotta le nagy fejét a mindentudó. - Nem volt az benne a nagy könyvekben.

- No, megállj, Vendel - vigasztalta a király -, majd elküldelek én oda, ahol ezt is megtanulod. Eredj te fél esztendőre iskolába a szegedi juhászok közé. Fogadom, ott ember lesz belőled.

Letelik a fél esztendő, visszajön cseh Vendel, de olyan izmos a teste, széles a válla, piros az orcája, hogy alig lehet ráismerni.

- Te vagy-e az, Vendel? - felejtkezett rá a király.

- Testestől-lelkestől.

- Hát hány hét a világ?

- Mával is kevesebb.

- Hát az ég mennyire van a földtől?

- Amennyire a föld az égtől.

- Emberül megfeleltél, Vendel. No, ugye csak jó iskola az a szegedi juhászoké?

- Uram királyom, se iskola nincs ott, se könyv - fanyalodott el Vendel képe. - Nem konyítanak azok a juhászok kerek e világon semmi tudományhoz. Nem lettem én ott okosabb egy mákszemet se.

Nem szólt Mátyás semmit, csak mosolygott s kiadta a parancsot, hogy a Vendel cseh most már ne maradjon többet el mellőle. Vitte magával, akármerre ment, egyszer még a palotai erdőkbe is kivitte vadászni.

No, a vadászat nem sokat ért, egeret se láttak, nemhogy őzet, de azért úgy eltévedtek, mint hangya a búzában. Tévelyegtek előre-hátra, egyszer csak elsóhajtotta magát a király:

- Jaj, fiam, de megéheztem!

Az ám, de már délben megették a vacsorát, üres volt a tarisznya, sehol egy falat harapnivaló, mindössze az egyik csatlós szedett össze egy sisakra való vadkacsa tojást a mocsárszélben, azt odakínálta a királynak.

- Süsd meg - mondta bosszúsan a király. - Nyersen nem szeretem a tojást.

Úgy ugrott oda Vendel, mint a labda, vígat rikkantott, mint a rigó.

- Megsütöm én, uram király!

- Miben, te heprecsóré? Hol a hozzávaló edény?

- Ahol-a! - mutatott rá Vendel vigyorogva a mocsárra s könyökig felgyűrte a köntösét. - Rakj tüzet, csatlós komám!

Mire a tűz lobogott, minden tojást beletapasztott egy-egy marék sárba mindentudó Vendel s úgy dugta bele az eleven parázsba. Kisvártatva megint kiszedte őket, letisztogatta róluk a rájuk égett tapasztást: olyan szépen megsült hajában a tojás, hogy öröm volt nézni.

Hát még a drága jó íze! Nem is győzött a király hálálkodni, meg is kérdezte mindjárt Vendelt, hol tett szert erre a jeles tudományra?

- Hol-e? - mondta kérkedve Vendel. - Mind így készíti a szegedi juhász a hirtelen-hamarjó vacsorát.

- Nini, Vendel, hát mégis csak tanultál valamit azoktól a tudatlan emberektől? - nevetett a király s jókedvében rákoppantott a dárdavéggel a mindentudó fejebúbjára. - Ládd, megvan a tudomány, most már megérdemled a hozzávaló kenyeret!

Másnap reggel meg is tette a boldog csehet udvari tojásgyűjtögetőjének. Az is maradt halála napjáig s könnyű volt a mestersége, mert a két kis porontya is segített neki benne.

Érdekes cikkek a blogról

Hogyan segítsek gyermekem számolási képességének fejlesztésében?
Az iskolában a számok világa, a matematika az egyik legfontosabb dolog, amivel gyermeked találkozik....

A boldog gyermekkor hét titka
Sokat gondolkodunk gyermekeink sorsáról, de keveset foglalkozunk a boldogságukkal. Beszélünk...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

A lényeg a mozgás
Itt a nyár, és ez lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit többet mozogjunk, akár gyermekeinkkel együtt....

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Nincs házi, nincs stressz
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a házi feladat hasznos lenne a...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

A játék mindig jó megoldás
Az angol nyelvtanulás során nagyon fontos a játékosság. A gyerekek lételeme a játék, játék közben...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok - hangos mese
Letölthető és meghallgatható hangos mese...

Az érintés ereje
Az utóbbi időben, ha körülnézek, ha számba veszem ismerőseimet, egyre több a magányos, szomorú,...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Tömegkommunikációs eszközök - Segítenek, vagy ártanak?
Te is meg szoktál lepődni, mikor azt veszed észre, hogy gyermeked legalább úgy, vagy talán még...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Találkozzunk a Facebookon is!


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Töltsd le ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom


Blog

Tiltsuk be a házi feladatot!

Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...


Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez

A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...


Mi lesz a kitűnők sorsa?

Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...


Képességfejlesztés a családban

Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...


Az az átkozott helyesírás!

Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...


Vevőink írták

A Varázsbetű programtól kiválóbbal a diszlexia fejlesztéséhez eddigi munkám során még nem találkoztam. Saját gyermekem számára vásároltam meg, aki már "gyógyult" diszlexiás, és ezt felerészben ennek a programnak köszönhetjük.

Vargáné Horváth Izabella, Hatvan

Érdekel >>>


Még az 1. szinten vagyunk, de a gyerek szívesen játszik vele. Sőt, még a 6 éves öccse is mindig ideül, és együtt játszanak: a nővére mondja, hová kattintson, a kicsi meg klikkel!

Szakács Mónika, Miskolc

Érdekel >>>


Nagyon tetszik. Főként, hogy játszva tanulhatnak, fejlődhetnek a gyerekek, és van sikerélményük is.

Somlainé Pétervári Erika, Kaposvár

Érdekel >>>


További idézetek...



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb