Benedek Elek
A királykisasszony cipője

Hangos mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépséges szép királykisasszony, de olyan szép, hogy a napra lehetett nézni de rá nem. Jártak is az apja házához hercegek, királyfik a világ minden tájékáról, körülvették a világszép királykisasszonyt, mondtak neki mézesmázos szavakat, de annak ugyan beszélhettek: az egyik fülén be, a másikon ki, nem hallgatott rájuk.

Egyhez sem volt egy kegyes jó szava, s mennél jobban bizonyította ez is, az is, hogy így meg úgy tejbe-vajba fürösztgetné, s tenyerén hordaná, ha az ő felesége lenne, annál nagyobbakat kacagott rajtuk, hogy a palota is csengett belé. Volt egy a hercegek s királyfik közt, aki tetszett neki egy kicsit, de ennek sem sok öröme telhetett abban, mert őt még a többinél is jobban kikacagta a szívtelen királykisasszony.

Hát telt-múlt az idő, a hercegek s királyfik is nagy elszontyolodva ide s tova elszéledtek, kettő-három ha még ott maradt a palota körül. Egyszer - hogy volt, hogy nem, én bizony nem tudom, de gondolom, hogy úgy volt, ahogy volt, hát mondom - az történik, hogy két bolhácska ugrik a királykisasszony tenyerébe. Nosza, a királykisasszony se rest, összeszorítja a markát, s a két bolhácskát beleereszti egy zsíros bögrébe, hogy ott nagyra nevekedjenek. Bizony ha odaeresztette, ott jó konyhára kerültek, s esztendőre, kettőre úgy megnövekedtek, hogy a bőrükből pompásan kitellett volna egy pár cipellő.

Mit gondolt, mit nem a királykisasszony, behívatta a mészárost, a bolhákat megnyúzatta, a bőrüket a vargával kicserzette, s a csizmadiával fáintos* egy pár cipőt csináltatott.

Mit gondolt, mit nem ismét, kihirdette ország-világ előtt, hogy aki kitalálja, bármiféle rendű ember legyen, hogy az ő cipője miféle bőrből vagyon csinálva: annak lesz a felesége.

Bezzeg összegyűltek, verődtek ismét a hercegek, királyfik s mindenféle válogatott legények a világ minden tájékáról, glédába* állottak az udvaron, s úgy találgatták, hogy miféle bőrből vagyon a királykisasszony cipője.

Hiszen mondtak ezek mindenféle bőrt, de egy sem találta el az igazit. Hanem az a herceg, aki egy kicsit a királykisasszonynak is tetszett, fogta magát, felöltözött koldusruhába, valahogy belopódzott a királykisasszony hálókamrácskájába, s ottan elbújt a kályhalyukba, hátha majd este a királykisasszony beszél a szobalánynak a cipőjéről.

Az bizony éppen úgy is lett, ahogy gondolta. A királykisasszony nagyokat kacagott a sok bolond feleleten, amit egész nap hallott, s azt mondta a szobalányának:

- Meglásd, soha senki ki nem találja, hogy bolhabőrből van a cipőm!

- No, azt ugyan nem, míg a világ s még két nap - mondta a szobaleány is.

Hiszen éppen eleget tudott a herceg. Másnap ő is a többi legények közé vegyült koldusruhában, s mikor a sor rákerült, megmondta egy szóra:

- Felséges királykisasszony, bolhabőrből vagyon az a cipő!

Hej, uramisten, elhalványodék színében a királykisasszony, reszketett, mint a nyárfalevél, de a szavát nem akarta megmásítani, s azt mondta:

- Eltaláltad, te koldusember, s én a szavamat meg sem másolom: feleséged vagyok ez órától fogvást. Ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket!

- Jól van - mondá a koldusruhába öltözött herceg -, hát csak vesd le, lelkem, feleségem, szép selyemruhádat, öltözz te is koldusruhába, mert úgy illünk egymáshoz!

Akart, nem akart, koldusruhába öltözött a kevély királykisasszony, s ment az urával a falu végére, egy piszkos kalibába, ez volt a lakásuk ezentúl. De még ez sem volt elég, az urával reggeltől estig koldulni kellett, hogy járjon, este tüzet rakjon, vacsorát főzzön, olyant, amilyent lehetett, s amilyen kitelhetett.

Azám, még ez sem volt elég: jön egy hajdú a kalibához, s beszól nagy hangosan:

- Hé, koldusasszony, eredj tüstént ennek s ennek a hercegnek a földjére kapálni!

Mit volt mit tenni, elment nagy keserves könnyhullatások közt. Azután az ura is elment, de nem koldulni, nem is kapálni, hanem ment egyenest a palotájába, ott felvette ragyogó cifra ruháját, s úgy ment ki a kapásokhoz. Mert hát az ő földjére küldték kapálni a koldusasszonyt.

Ott a kapásokat egyre biztatta a herceg, a feleségét pedig folyton szidta, becsmérelte, hogy ilyen meg olyan napszámos, földet sem érdemelne vacsorára, nemhogy juhhúsos kását, pedig szegény asszonyról csak úgy csurgott a verejték.

Na, elkövetkezik a vacsora ideje, asztalhoz ültetik a napszámosokat, s úgy láttam, mint ma, ezüstkanalat, -villát, -kést tesznek mindenkinek a tányérjához. De a herceg még nem elégelte meg, azt akarta, hogy a felesége megemlegesse a kevélységét, megtanított egy napszámosasszonyt, hogy annak a koldusasszonynak csúsztasson egy ezüstkanalat a zsebébe. Hiszen lett haddelhadd vacsora után, mikor az inasok látták, hogy hibádzik* egy ezüstkalán!* Nosza, sorban megmotozták mind a napszámosokat, s hát - Uram, Jézus, ne hagyj el! - megtalálták a koldusasszonynál. Hiába szólt, hiába esküdözött, hogy ő nem tette, semmiféle nemzetsége sem volt tolvaj: megfogták s vitték a sötét tömlöcbe.

No, hanem most már csakugyan elég erős volt a lecke. Alighogy bezárták a tömlöc ajtaját, mindjárt ki is nyittatta a herceg, bement a feleségéhez, aki úgy sírt akkor is, mint a szakadó záporeső.

Ott aztán a herceg szép gyöngén megfogta, s fölvezette a palotába a feleségét. Mondta neki:

- No, most már ne sírj többet, öltözz fel újra szép selyemruhádba. Lásd, én is felvettem drága szép ruhámat. Mert úgy tekints rám, hogy én voltam az a koldus, akinek te felesége lettél.

Elmondta aztán azt is, hogy a kályhalyukban hallgatta ki, miféle bőrből való a cipője. Bizony nem tette volna, ha szépszerével hozzámegy vala feleségnek.

Na, száz szónak is egy a vége, olyan szépen megbékültek s összemelegedtek, hogy öröm volt látni. Én legalább láttam, ti is megnézhetitek bátran.

Holnap legyenek a ti vendégeitek!

Érdekes cikkek a blogról

Milyen lenne diszlexiásnak lenni?
Képzeld csak el egy pillanatra, hogy nem tudsz úszni. Vagy talán tudsz úszni, de a tudásod csupán...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Pásztor vagy katona?
Mára két játékot készítettünk Neked, melyekkel gyermeked olvasási képességét fejlesztheted....

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

Kincs, ami van! Hogyan fejlesztheted gyermeked szókincsét?
A szituáció definisztikai szuggesztivitása oly mértékben degradált, hogy az inhomogén struktúrájú...

Míg a halál el nem választ...
Válás. Olyan társadalomban élünk, melynek értékrendje elfogadja, sőt bizonyos esetekben akár...

Kő a szájban
Emlékszel még a Csillag születik valamelyik adásából Farkas Gyurira, a dadogó rapperre? Vajon hogy...

Írd le a neved százszor!
Régebben gyakori büntetés volt ez: Írd le a neved százszor. Ami azt illeti párszor én magam is...

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Autizmus és az olvasástanulás
Az autista gyerekek általában jól teljesítményt nyújtanak az írott szöveg dekódolásá során, azonban...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Találkozzunk a Facebookon is!


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Töltsd le ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom


Blog

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez

A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...


Képességfejlesztés a családban

Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...


Mi lesz a kitűnők sorsa?

Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...


Az az átkozott helyesírás!

Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...


Tiltsuk be a házi feladatot!

Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...


Vevőink írták

Elvitathatatlan érdeme a programnak, hogy a gyerek szívesen jön órára, örömmel elvégzi a feladatokat, ha tudja, hogy a számítógéphez ülhet. Akár játéknak, akár tanulásnak hívunk egy-egy feladatot. Ovisok is szívesen ülnek a nekik való feladatok mellé.

Nagy Erika, Nagyatád

Érdekel >>>


Kiválóan segíti a tanulási nehézséggel küzdő gyereket, ösztönzi az elvégzett feladatok után az elmaradhatatlan dicséret. Az eddigi tapasztalat az, hogy boldogan játszott, és sokat tanult általa. Jól megszerkesztett, érthető program, ötletes módon vezeti rá a gyerekeket a tudás megszerzésére. Szórakoztatóan tanít, ezért számunkra nagy segítség.

Kantárné Mihály Katalin, Sajószentpéter

Érdekel >>>


Eddig nagyon jó tapasztalataim vannak. A Varázsbetűtől nem lehet elhozni a gyerekeket. Rengeteg mindent megtanultak, amióta használjuk. Köszönet érte!

Antal Jánosné, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb