Sudoku 4 az 1-ben

Köszönöm, hogy Ön is belép azok közé a szülők közé, akik fontosnak tartják, hogy gyermekük sikeres, boldog emberré válhasson.

Varázsbetű Sudoku 4 az 1-ben olyan játék, mely felkelti a versenyszellemet gyermekében, és így fejleszti az olvasáshoz szükséges képességeket, az alak és formafelismerést, a memóriát, a sorrendiség képességét, a tájékozódási képességet. Engedje játszani gyermekét ezzel a szoftverrel, és már pár hét után észrevehető lesz a javulás. Gyermeke jobban teljesít majd az iskolában, nem nevetik ki osztálytársai, jobb jegyeket hoz haza, önbizalma, önértékelése erősödik. Ha az Ön gyermeke már rengeteget kínlódott az olvasással, akkor ez a szoftver neki való: úgy fog olvasni, hogy észre sem veszi. Sőt, még élvezni is fogja.

A szoftver négy játéktípust kínál Önnek. A játékot nem csak a megszokott módon, számokkal, hanem betűkkel, szótagokkal, és képekkel is játszhatja. E játéktípusok, betű-, szótag-, és képkészletét úgy állítottuk össze, hogy az a lehető leghatékonyabban fejlessze gyermeke olvasási képességét, formafelismerését, és logikus gondolkodását.

A játék folyamatosan dicséri gyermekét, ez pedig javítja gyermeke önbecsülését, önértékelését.

Miért érdemes megvásárolni a Varázsbetű Sudoku 4 az 1-ben programot?

Mert

- észrevétlenül, játékosan tanít,

- fejleszti az olvasási képességet,

- fejleszti a logikus gondolkodást,

- javítja az alak- és formafelismerési képességet,

- javítja a szerialitást, azaz a sorrendiség képességét,

- pontosan beállíthatja a gyermekének megfelelő fokozatot,

- gyermeke versenyezhet, és ez még jobban motiválja a játékra.

- kitűnő szórakozás az egész családnak,

 

Varázsbetű Sudoku 4 az 1-ben                            13.900 Ft

A csomagot a következő munkanapon utánvéttel, A GLS futárszolgálattal küldjük el Önnek.

Ne maradjon le erről a fantasztikus lehetőségről, segítsen gyermekének. Nincs más dolga, csak töltse ki az alábbi megrendelőlapot, és nyomja meg a gombot, mi pedig postázzuk Önnek a csomagot.

Sudoku 4 az 1-ben
olvasásfejlesztő szoftver

Igénylőlap

Kérem a Sudoku 4 az 1-ben szoftvert 13.900 Ft-ért. Az ár minden költséget tartalmaz.

Név  

Email  

Irányítószám  

Település  

Utca, házszám  

Telefonszám  

Megjegyzés  


Kazal Kolos (ügyvezető)
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.

Telefon:87/482-155, Mobil:  30/227-06-91, Fax: 87/482-155

e-mail: info@varazsbetu.hu
Szerződési és vásárlási feltételek
Skype internetes telefon: