A 4 napos
kipróbálás sokat segített abban, hogy meggyőződjünk a
program erényeiről, a logopédusunk is megerősítette a
döntésünk helyességét így már alig várjuk, hogy
használhassuk. Problémamentes felnőttként is
élvezetesnek találom és a kor szellemében, számítógépen
gyakorolva a gyerekeknél is eredményesebbnek gondolom a
hagyományos módszernél.
Nedermann Magdó , Tárnok |
Kedves Kolos!
A munkahelyem (Nevelési Tanácsadó) megvette a
Varázsbetűt, én tegnap próbáltam ki "élesben"
gyerekeken. Az eredmény fantasztikus volt. Én magam
is élveztem, a feladatok változatossága, a könnyen
kezelhetőség, a feladatok közti gyors és rugalmas
átjárás lehetősége a korábban ismertekhez képest
ezerszer jobb! Több korosztállyal próbáltam, az óra
végén alig tudtam kilökdösni a gyerekeket. A
másodikos Sanyikám, akit amúgy elég nehéz feladatban
tartani, miután 50 percen át dobálta a befőtteket,
mondatokat párosított stb., az óra végén azt mondta:
"Ma miért nem tanultunk?"
Csak gratulálni tudok ehhez a remek programhoz. A
hang effektusok és üdvrivalgások a sikeres
megoldások után csak hab ezen a finom tortán!
Fehérvári Katalin logopédus
Utazó logopédus vagyok, sok intézményben megfordulok.
Másfél éve használom a Varázsbetű programot iskolás
gyermekekkel. Nagyon szeretik! Csak az a baj, hogy nincs
annyi idő egy-egy gyermekre, amennyit ő szeretne.
Gratulálok, jó ötlet, kidolgozás, bevezetés, piac-képes
termék!
Balákné Kovács Klára,
katya@level.datanet.hu
Nagyon sokoldalúan használható, önálló órai munkához,
képességfejlesztéshez, felzárkóztatáshoz is. Beszédhiba
miatt lemaradó tanulóinknak fantasztikus segítség.
Köszönjük.
Székely Márton, Bakonysárkány-Vérteskethely ÁMK
A program nagyon sokrétű, mindenre kiterjedő program a
legfiatalabb korosztálytól kezdve a legidősebbekig
kiválóan használható. Mivel játékos szerkezetű,
tanulóink nagyon szeretik.
Lénárt Györgyné igazgató
Martin János Szakközépiskola, Miskolc
A 4 napos
kipróbálás sokat segített abban, hogy meggyőződjünk a
program erényeiről, a logopédusunk is megerősítette a
döntésünk helyességét így már alig várjuk, hogy
használhassuk. Problémamentes felnőttként is
élvezetesnek találom és a kor szellemében, számítógépen
gyakorolva a gyerekeknél is eredményesebbnek gondolom a
hagyományos módszernél.
Nedermann Magdó , Tárnok

|
Megrendelés
intézmények, cégek részére
Megrendelem a Varázsbetű Fejlesztő Műhely által készített
Diszlexia-Diszkalkulia Programcsaládot intézményi vagy vállalkozási
célokra.
A számlát a
számlázási cím rovataiban megadott adatokra állítjuk ki. A
fizetés módja banki átutalás, a fizetés határideje 8 nap. Kérem,
ha ennél hosszabb fizetési határidőre van szüksége, azt a
megjegyzés rovatban jelezze.
A szállítás postai úton a
szállítási cím rovatban megadott címre történik. A postára adás
határideje a megrendelés kézhez vételétől számított 2 munkanap.
Kérem, ha hosszabb szállítási határidőt szeretne, jelezze a
megjegyzés mezőben.
|

Szuper a program, imádják a gyerekek! Sokkal hatékonyabb a gyakorlás, mint bármi
eddig használt módszerrel.
Fülöp Krisztina
Rendkívül hasznosnak és jól használhatónak tartjuk az Önök
által fejlesztett programot tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon egyaránt.
Pongrácz Tímea
Logopédusként dolgozom egy budapesti általános iskolában. Az
összes megismert logopédiai program közül szeretném kiemelni ezt, az én
elvárásaimnak leginkább megfelelő, legsokoldalúbb programot.
Balogh Péterné
Ragyogónak tartom a program-csomagjukat. Pedagógus vagyok, s
a megtekintés után ajánlottam a tanítványaim szüleinek. A kollégáim is
elragadtatással nyilatkoztak a tartalmáról.
Dorcsinecz Jánosné
Nagyon-nagyon tetszik ez a gyakorló anyag! Én ált. isk. 1-2.
osztályában tanítok olvasni, írni, és csak gratulálni tudok ehhez a munkához! Az
biztos, hogy tanítványaimnak és iskolámnak javasolni fogom a vásárlást! Az a
véleményem, hogy nem csak diszlexia kezelésére, hanem teljesen átlagos
gyerekeknek is igen jó gyakorlást biztosít ez a sokszínű feladatsor!
Csányi Judit
Mi nyáron vettük meg a programot, és nagyon szeretjük:) Én
tanítok is iskolában elsősöket, nekik is megvette az iskola, és órán is
használjuk, valamint több tanítványomnak megvan már otthoni gépen is, szóval
csak ajánlani tudom komplexitása miatt.
Dytta
Kedves Kolos! Most találkoztam a fórummal, szívesen
elmondom, hogy két éve használjuk az iskolában kolléganőmmel a programokat.
Évente legalább 50 gyermek ismerkedik a segítségeddel az olvasás örömeivel,
vannak kiemelten kedvelt programelemeink, és rengeteg jó tapasztalatunk.
Pappné Kati
Ez tényleg megéri!
Molnárné Szűcs Andrea
Jó szívvel tudom ajánlani a programot minden kisgyermeknek,
aki nehezen olvas, s már talán nem is szeret; és minden szülőnek, akit
elszomorít gyermeke sikertelensége, kudarcai e téren. A számítógép "varázsa", a
sok vidám grafika, hang elfeledteti a gyermekkel, hogy valójában OLVAS.
Nemcsak kisfiam használja jókedvvel, hanem leányom is, akinek bár semmi
problémája nincs a betűfelismeréssel, az olvasással, de élvezi a "JÁTÉKOT".
Sodics Péter
|