A diszlexiások rendellenes agyműködése

  A diszlexia problémájával küzdő emberek agyműködése sok rendellenességet mutat olvasás közben - egyes területeken alul-, máshol túlműködést -, ami jól jelzi, hogy ezek az emberek mekkora energiát fordítanak arra, hogy a nyomtatott szövegből kihámozzák a jelentést, jelentették ki kutatók.

The New York Times Health News Service 2000; Medincorp

A kutatás drámai bizonyítékát nyújtja annak, hogy a diszlexia problémájával küzdő emberek nem egyszerűen alulműveltek, lusták vagy buta emberek, hanem agyuk veleszületett rendellenessége miatt betegek, aminek az intelligenciához semmi köze, szögezték le a Yale Egyetem szakemberei.

"Nagyon örülök, hogy sikerült a diszlexia problémájával küzdő emberek kezébe megdönthetetlen bizonyítékát adni annak, hogy problémájuk neurobiológiai rendellenesség," mondta a kutatást vezető dr. Sally Shaywitz, a Yale gyermekgyógyásza. A bizonyítékok már évek óta gyűlnek a diszlexia-kutatás eredményeként. A betegség egyes becslések szerint akár az olvasni tanuló gyermekek 10 százalékát is sújthatja.

A diszlexia tulajdonképpen a normális vagy magas intelligenciájú személyek jelentős mértékű olvasási zavara.

A döntő bizonyítékot egy MRI-s vizsgálat adta meg. Az önkéntes egészséges és diszlexiás résztvevőknek egyre nehezebb szövegeket kellett hangosan olvasniuk, miközben agyukat mágnesrezonanciás vizsgálatnak vetették alá.

Dr. Shaywitz elmondása szerint a vizsgálattal "sikerült beazonosítanunk azt az agyi rendszert, amely a nyomtatott szöveg észlelésétől a szavak megformálsáig az olvasás összes folyamatát irányítja," és azt is, hogy a diszlexia problémájával küzdő embereknél ez a rendszer nem működik normálisan.

A kutató elmondta, hogy éppen azok az agyi területek nem működnek megfelelően, amelyek a fonologikus folyamatok szempontjából döntő jelentőségűek. Ezekkel a folyamatokkal tudjuk ugyanis megfejteni az írott nyelv kódját, vagyis hogy milyen kapcsolat áll fenn a betűk és betűcsoportok, illetve a beszélt nyelv között.

A kódot a diszlexia problémájával küzdő emberek nagyon nehezen sajátítják el, és emellett a bonyolultabb helyesírású szavak újabb komoly akadályokat állítanak eléjük. Ennek az eredménye a lassú és még így is hibákkal teli hangos olvasás.

Amikor a nem beteg alanyok egyre bonyolultabb szövegeket kaptak, a műszerek egyre nagyobb aktivitást észleltek a kérdéses agyi területeken, olvasható a Yale kutatóinak cikkében, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat legutóbbi számában jelent meg.

A diszlexia problémájával küzdő önkénteseknél az agy hátulsó területein, amelyek a vizuális érzékelést irányítják, a fonologikus terület megnövekedett igényei ellenére sem volt sokkal nagyobb volt az aktivitás, olvasható a cikkben.

Ugyanakkor az agy elülső területei túlzott aktivitást mutattak, mintha a másik terület hiányosságait így próbálná meg az idegrendszer kompenzálni. Ez a homloki régió tesz képessé minket arra, hogy a látott információkat hangokká alakítsuk. Azt már régóta tudjuk, hogy ha ezt a területet károsodás éri, akkor akár felnőttkorban is elveszíthetjük olvasási képességünket.

Az első lépésben a résztvevők igen egyszerű feladatokat kaptak, azt kellett megállapítaniuk, hogy egy ábrán mely vonalak voltak egyformák és melyek különbözők, majd nagy- és kisbetűket kellett összepárosítaniuk. A következő feladatban arra kellett válaszolniuk, hogy a papírlapon látható betűk közül kiejtve melyik rímel egy másikkal, pl. a T és a V - itt lépett be először az a feladat, hogy a betűk mellé hangokat rendeljenek.

Ezek után a résztvevőknek értelmetlen szavakat kellett szintén rím szerint párba állítani. Ehhez természetesen ismerniük kellett az angol helyesírás és kiejtés szabályait. A diszlexia problémájával küzdők is el tudják sajátítani ezeket intenzív tanulással, de a használatukban még így is sok nehézséggel találkoznak. A következő lépésben pedig annak eldöntése okozta a legnagyobb gondot, hogy két szó (rizs, búza) azonos kategóriába tartozik-e, mert ehhez már ismerni kellett a jelentést is.

A Yale Egyetemen 29 diszlexiás és 32 jól olvasó önkéntest vizsgáltak, férfiakat és nőket egyaránt, és a két csoport agyi működésében lényeges különbségeket találtak.

A newarki Rutgers Egyetem neurológusa, Paula Tallal a következőképpen reagált a kutatók cikkére: "Kiváló összegzése a diszlexia problémájával küzdő emberek fonologikus folyamatairól szerzett eddigi ismereteinknek." Azt is jónak tartotta, hogy a kutatók leginkább arra koncentráltak, hogy miként lehetne az eredményeket felhasználni a diszlexia problémájával küzdő gyermekek képzésében.

Megjelent: The Boston Globe

Saltus, R.

Érdekes cikkek a blogról

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Játékok mozgásfejlesztéshez
Mozogni jó. Ráadásul a mozgás nem csak élvezetes, hanem erősíti gyermekedet, egészségesebbé teszi,...

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Fordítsd előnyödre a hátrányod! Richard Branson a diszlexiáról
Richard Branson sikeres vállalkozó, dollármilliárdos, a több mint 400 vállalkozást egybefoglaló...

Csoportos játékok a hosszú hétvégére
Ha szünet, akkor pihenés. Ha pihenés, akkor tévé. NEEEM! Ne...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Játékötletek a hadarás kezeléséhez
A hadarás, azaz a szinte érthetetlenül gyors beszéd sok gyermek életét nehezíti meg. Mit tehetsz,...

Mire jó három fazék?
Az olvasási képességet három képességcsoport fejlesztésével lehet javítani. Ezek a látás, a hallás,...

Az 5 legnagyobb hiba, mely hátráltat a nyelvtanulásban
Ha megkérdezném Tőled, mi a legnagyobb hiba, amit egy nyelvtanuló elkövethet, mit válaszolnál? Kicsi...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Van nyelvérzéked!
Amikor a nyelvtudásról, vagy a nyelvtudás hiányáról beszélgetek valakivel, az egyik leggyakrabban...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Szeretnél értesítést kapni cikkeinkről?

Iratkozz fel ingyenes blogértesítőnkre, és egy izgalmas szoftvert kapsz ajándékba, melynek segítségével gyermeked olvasási és tanulási képességeit fejlesztheted!

Kérlek, add meg adataid!

Név

E-mail

Adatvédelem: Mi is utáljuk a kéretlen leveleket. Adataid senkinek nem adjuk ki, és bármikor megszüntetheted ingyenes előfizetésed.


További cikkek

7 ötlet a békés karácsonyért

A karácsony az év legszebb, ugyanakkor talán legnehezebb időszaka is. Szeretnénk szép ünnepet,...


Játékok a ritmusérzék fejlesztéséhez

Írtam már Neked arról, hogy mennyire fontos a jó ritmusérzék gyermeked olvasási képességének...


Hogyan válassz ajándékot?

Valószínűleg Te is eltöprengtél már rajta, hogy mi a jó ajándék, mit érdemes keresni és megvenni....


Ez nem lustaság!

Előfordult már veled, hogy úgy érezted, gyermeked több erőt fektet a tanulás elkerülésébe, mint...


Csodatévő három nap - Gyere velünk táborozni!

Amikor 2005-ben az első téli Kalandtábor szervezésébe belefogtunk, a legtöbben biztosra vették, hogy...


December van. Hideg és sötét.

December van. Hideg és sötét. Az utca csepeg a ködtől, a levegő ázott füsttől bűzlik, a fagy...


Életmentő ötletek a karácsonyi veszekedések megelőzésére

A karácsony az egyik legszebb, ugyanakkor az egyik legnehezebb időszaka az évnek. Szülőként...


Beszédfejlesztés születéstől kezdve

A beszéd alapvetően két nagyon fontos mozzanatból áll: az egyik a beszéd észlelése és megértése, a...


Mi a közös az IKEÁ-ban és a magyar iskolarendszerben?

Új szekrényt vettünk a lányomnak, és amíg összeraktam, rájöttem, hogy rengeteg hasonlóság van az...


Tényleg diszlexiás?

Vajon egy óvodás gyerek lehet diszlexiás? Mire kell figyelni, milyen tünetek jelezhetik előre a...



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu