Miként küzdenek a diszlexia tüneteivel
a felnőttek?

 "Jobb kezes vagyok, és ha hirtelen nem tudom megállapítani, melyik a bal kezem - ami sajnos gyakran még ma is előfordul, felemelem azt a - jobb - kezemet, amelyikkel a ceruzát fogom." 

"Évek óta a bal csuklómon hordom a kedvenc karperecemet. Sosem veszem le és sosem cserélem másikra. Ez jelenti számomra a biztonságot, amikor el kell döntenem, hogy melyik a jobb és melyik a bal oldal."

"Sajnos, a jobb és a bal irány, illetve ezek a kifejezések annyira összezavarnak, hogy azonnal szédülni kezdek. Úgy próbálok ez ellen védekezni, hogy hacsak lehet, elkerülöm ezeknek a szavaknak még a használatát is. Ha meg kell határoznom, hogy valami hozzám képest jobbra vagy balra van, akkor azt szoktam gondolni, hogy ott van, ahol a kocsimban a kormány, vagy ahol a feleségem ül."

"Ha gyorsan el kell döntenem, melyik a jobb vagy a bal kezem, magam elé tartom a kezeimet, és felfelé feszítem a hüvelyk ujjaimat. Amelyik kezemen L-betűt formál a mutató és hüvelyk ujjam, az a bal, a másik pedig a jobb kezem."

"Mint a legtöbb diszlexiás, én is nagyon nehezen jegyzem meg embereknek vagy helyeknek a nevét. Ez ellen úgy védekezek, hogy egyszerű színes képeket gyártok minden könnyen elfelejthető névhez vagy címhez. Amikor fel kell idézni, akkor először a színek, hangok jutnak eszembe, majd többnyire beugrik a szó is."

"Gyakran volt problémám a megbeszélt találkozókkal, elkéstem, elfelejtettem a helyszínt vagy az egész kiment a fejemből. Ennek elkerülésére minden nap csinálok egy részletes listát arról, hogy mit kell elvégeznem és ezt állandóan magamnál tartom. Ugyanakkor azt is azonnal feljegyzem, ha valami később elintézendő dolog eszembe jut. Fontos, hogy ezt azonnal megtegyem, mert tapasztalatom szerint már öt perc késedelem is elegendő ahhoz, hogy az egész kimenjen a fejemből."

"Komoly nehézségeim adódtak abból, ha egy áruháznak a polcain egyedül kell megkeresnem egy árut. Ilyenkor perceken belül szédülés fog el, ami az elviselhetetlenségig fokozódik. Ezért mindig listával megyek vásárolni és az eladót megkérem, kísérjen el, mert súlyos diszlexiás vagyok, ami majdnem olyan nehézségeket okoz, mintha vak lennék. Általában készségesen segítenek, és még az új termékeket is megmutatják."

"Ha hangosan olvasok, a szavak azonnal összekeverednek a szemem előtt. Ezért - legyőzve a szégyenkezésemet - az ujjammal követem a szöveget, így sokkal lassabb olvasásra kényszerítem magam, és nem keverednek össze a szavak."

"Azt tapasztaltam, hogy ha sok cukrot vagy édességet fogyasztok, akkor nehezebben megy az olvasás, és romlik a helyesírásom. Nem tudom, hogy ennek van-e tudományos alapja, mindenesetre egy ideje egészségesebben táplálkozom, több gyümölcsöt, zöldséget eszem, és úgy érzem, enyhülnek a tüneteim."

"Egy továbbképző tanfolyamra járok, és megbeszéltem az előadóval, a diszlexiám miatt föl fogom venni magnóra az elhangzottakat. Az első sorban ülök, hogy jó legyen a felvétel, és már hazafelé a kocsiban kezdem visszahallgatni az előadásokat. Amióta ezt a módszert alkalmazom, töredéknyi idő alatt fel tudok készülni a vizsgákra. Azt is megengedték, hogy a tesztek írása helyett szóban feleljek."

"Ha számokkal van dolgom, például a bankban ki kell tölteni valamilyen nyomtatványt, vagy számlákat fizetek be, mindig hátulról, azaz jobbról balra olvasom a számokat, és így írom le. Ezután úgy ellenőrzöm le magamat, hogy elolvasom a számokat a másik irányból is. Azt tapasztaltam, hogy így sokkal kevesebb hibát ejtek."

"Egy tanáromtól kaptam a tippet, hogy a matematika feladatokat kék papírra írjam a fehér füzetlapok helyett. Magam sem hittem, hogy ennek hatása van az eredményeimre, de valóban sokkal kevesebb a hibám."

"Mindig is bajom volt a nevekkel, ezért óvatosságból uramnak vagy hölgyemnek szólítok mindenkit. Ha mégis rá kell kérdeznem a nevére - amit korábban akár már többször is hallottam - nem szégyellem és bevallom, hogy diszlexiás vagyok. Az emberek általában meg szokták kérdezni, mit is jelent ez valójában, és rögtön kiderül, hogy nekik is van ilyen családtagjuk vagy ismerősük, csak éppen nem tudták, ez a diszlexia."

Érdekes cikkek a blogról

Változtass - fejlesztő játékszoftver ajándékba
Mára egy olyan szoftvert készítettünk, melynek segítségével gyermeked logikus gondolkodását...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Jamie Oliver a diszlexiáról
Jamie Oliver beszél a diszlexiáról és az iskoláról. Videó....

Hogy ismerheted fel, ha gyermeked diszlexiás?
A diszlexia, azaz az olvasási zavar az a képességzavar, mely legjobban befolyásolja gyermeked...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Diszgráfia
Az íráskép jellemzi az embert - mondják a grafológusok. Előfordul azonban, hogy egy sérülés, vagy...

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

A Te gyermeked érti, amit a tanár mond?
A gyerekek és a tanárok nem ugyanazt a nyelvet beszélik, és ezért gyakran nem is értik meg egymást....

Gyors beszéd vagy hadarás?
A hadarás különösen az okos és érdeklődő, de szétszórt figyelmű gyerekekre jellemző. Ma a hadarás...

Ügyes kézzel könnyebb az írás!
Szülőként az egyik legfontosabb feladatod gyermeked kézügyességének fejlesztése, és erről még az...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!

Megrendelem

Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes!


Szeretnél értesítést kapni cikkeinkről?

Iratkozz fel ingyenes blogértesítőnkre, és egy izgalmas szoftvert kapsz ajándékba, melynek segítségével gyermeked olvasási és tanulási képességeit fejlesztheted!

Kérlek, add meg adataid!

Név

E-mail

Adatvédelem: Mi is utáljuk a kéretlen leveleket. Adataid senkinek nem adjuk ki, és bármikor megszüntetheted ingyenes előfizetésed.


További cikkek

Kedves Tanító néni!

Még tart a nyár, de hamarosan kezdődik az iskola. Bevallom, félek egy kicsit... ...


Így fejleszd gyermeked emlékezetét! Letölthető ajándék játék

Nem mindegy, hogy gyermekeink képességei hogyan fejlődnek, ezért jó, ha tisztában vagyunk vele,...


Levél a kitűnő tanulók szüleinek

Ülök a gép előtt, görgetem végig a Facebookot, és látom a képeidet. Büszke vagy. Én pedig...


Vedd észre, ha gyermeked diszkalkuliás!

Amikor jósokról, jövőbelátó szerkezetekről hallunk, akkor általában kételkedően húzzuk össze a...


Betűkeverő - Játékos feladatlap ajándékba

Érdekes játék, melynek segítségével gyermeked szókincsét, elemzőképességét és olvasási képességét...


Vissza az iskolába - Hogy segíthetsz gyermekednek az iskolakezdésben?

Akár izgalmas, akár unalmas volt a nyár, az iskolakezdés nagy változás, mely könnyen megviselheti a...


A mozgás nem helyettesíthető semmi mással

Sokszor beszélünk róla, hogy a mozgásnak milyen jó hatása van a tanulási képességekre. De vajon mi...


Jamie Oliver a diszlexiáról

Jamie Oliver beszél a diszlexiáról és az iskoláról. Videó....


Fejleszd otthon is gyermeked képességeit!

A tanulási zavarokkal küzdő gyermek számára nem elegendő az óvodai vagy iskolai fejlesztés. Legalább...


Tanulás nem létezik

Mi az, hogy tanulás?! A tanév elején nem árt tisztázni, hogy iskolai tanulás valójában nem is...



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu