Tükörírás: áldás vagy átok?

A napokban több szülő is megkeresett azzal a problémával, hogy nagycsoportos vagy kisiskolás gyermekénél furcsa dolgokat tapasztal. A nagyon ügyes, okos, minden iránt érdeklődő gyerek egy pár hónapja már elkezdte másolgatni a nyomtatott nagybetűket az újságból, innen-onnan. Rájött arra is, hogy így lesznek a szavak. Néhány egyszerűbb szót már le is tud írni magától, csak az a probléma, ha olyan kedve van, akkor nem vízszintesen, és balról jobbra, hanem mondjuk függőlegesen, fentről le, lentről fel és tükörírással. Minden betű a helyén van, minden betű pontos, csak tükrözött. Vagy csak simán leírja jobbról balra, ezt is tükrösen. A szülők tanácstalanok: vajon miért csinálhatják ezt? Mi lehet ennek a hátterében? Hagyják rá, vagy ne engedjék neki?

Mit is nevezünk tükörírásnak?

Akkor beszélünk tükörírásról, ha a gyermek a szavakat nem balról jobbra, hanem ellenkezően, jobbról balra írja le. Tükör használatával egyszerűen elolvashatjuk a szöveget. 

Áldás

Vannak, akik szándékosan írnak tükörírással, annak ellenére, hogy képesek a megszokott módon is írni. Balkezesek számára például a szabályos irányban történő írás több szempontból is nehézkesebb, mint a jobbkezeseknek: nem húzzák, hanem tolják a kezüket, nem látják a már leírt szöveget, illetve a kezük szétmázolhatja a friss tintát. Ha fordított irányban írnak, akkor ezek a hártányok elkerülhetők.

A kutatások azt igazolják, hogy a tükörírásra való képesség örökölt tulajdonság és minden 6500 emberből 1 képes rá. A balkezesek között gyakoribb a tükörírásra való hajlam, ennek oka az agyuk nyelvi központjának eltérő szerkezete.

Leonardo da Vinci - aki balkezes volt - híres arról, hogy tükörírással írta a jegyzeteit és csak a mások számára szánt szövegeket írta balról jobbra. Két feltevés létezik, hogy miért írt így. Az egyik szerint, a már korábban említett problémát (miszerint elkeni a még meg nem száradt tintát a kezével) kívánta elkerülni. A másik szerint így akarta elrejteni az ötleteit, nehogy mások ellopják, valamint a katolikus egyházzal való összetűzést szerette volna elkerülni. Tekintve Leonardo zsenialitását, ez utóbbi feltevés valószínűtlen: amennyiben rejtegetni, kódolni szerette volna a jegyzeteit, erősebb módszert talált volna fel a titkosításra.

Bajt is jelezhet

A tükörírás oka lehet a nem megfelelő tájékozódási képesség, a bizonytalan irányismeret. Akkor van gond, ha a gyerek nem tudja megkülönböztetni a normál írást a tükörírástól. Ha ilyet tapasztalsz, akkor feltétlenül keress fel egy logopédust, aki megnézi gyermeked képességeit. Ha ugyanis kezeletlen marad ez a probléma, akkor az iskolában olvasási és írási zavar formájában jelenhet meg újra. Az óvodáskorban elkezdett terápia azonban hozzásegítheti ahhoz gyermeked, hogy az iskolában zökkenőmentesen teljesítsen.

Merre fordul?

Gyermekednek meg kell tanulnia, hogy az egyformának tűnő ábrák nem mindig azok. Ha alaposabban szemügyre veszi őket, akkor láthatja, hogy a tükrözött ábrák nem ugyanabba az irányba néznek.

Első lépésként különböztessétek meg a két irány: bal - jobb.

Bal oldal

Futkározzatok körbe, vagy ugráljatok sokat. A lényeg az, hogy gyermeked szíve hevesebben kezdjen verni. Így könnyen érezhetővé válik a szívverés, megállapíthatjátok, hogy hol is dobog. Ezt nevezzétek el bal oldalnak. Tehát a szív felőli oldal a bal oldal.

Jobb oldal

Játsszatok bemutatkozósat: mondjátok a neveteket és fogjatok kezet. Azt a kezet, amelyet kézfogáskor nyújtotok, nevezzétek el jobb oldalinak. Tehát a bemutatkozós kéz a jobb kéz.

Letölthető játék

Ha ezt gyermeked már érti, akkor töltsd le és nyomtasd ki ezt a feladatlapot. Gyermeked színezze pirosra a szívet, kékre pedig a kezet. Majd nézzétek meg az első sorban lévő tevéket. Első ránézésre egyformának tűnnek, azonban mégsem azok. Egyik jobbra (a kéz felé) néz, a másik pedig balra (a szív felé). Kérd meg gyermeked, hogy színezze ki a tevéket aszerint, hogy merre fordulnak. Ha a szív felé, azaz balra, akkor pirosra, ha a kéz felé, azaz jobbra, akkor kékre.

Minél többször hangsúlyozd a bal-jobb megnevezést is. Jó lenne, ha Ő el is "olvasná" sorban a tevéket: jobbra, jobbra, balra, jobbra, balra, balra. Ne fogadd el a "jobb, jobb, bal..." felsorolást, hiszen a kérdés az, hogy "Merre fordulnak a tevék?" Erre pedig a nyelvtanilag helyes válasz: jobbRA, balRA. Lehet, hogy furcsának tűnik ez a megjegyzés, de nem véletlenül mondom. Szomorú tapasztalatom ugyanis, hogy gyermekeink nem használják a toldalékokat. Pl. ha dobókockával dob valamelyikük, és megkérdezem, hogy hányat dobtál? Szinte mindenki azt válaszolja: öt. Nem pedig azt, hogy ötöt. Figyeljetek hát oda erre is!

A feladatlapot innen tölthetitek le >>>.

Előzd meg a problémát!

A Varázsbetű Programcsalád számos játékát már óvodáskorban is élvezhetik a gyermekek. Ezek a feladatok a kisgyermekek életkori sajátosságainak megfelelnek, színesek, érdeklődést keltőek - nem iskola-szagúak, a gyerekek szívesen foglalatoskodnak vele. További előnye, hogy akár naponta is rávehetők a gyerekek az "iskolásdira", mert a számítógép teljesen elvarázsolja őket. Így a terápiát az otthoni játékokkal kiegészítve minimálisra csökkenthető annak az esélye, hogy gyermeked kudarc érje az iskolában.

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

A ritmus varázslata
Vajon milyen hatással van a ritmusérzék gyermeked olvasási képességére? Ma a ritmus tanulásban...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Vigyázat! Áltudomány!
Az utóbbi hetekben az egész világon, elterjedt a hír, hogy egy francia tudóscsoport megtalálta a...

Az idő és a matematika
Gondolkodtál már azon, hogy gyermekednek mit is jelent az idő? Egy gyermeknek nem egyszerű...

Ubukubu zűrkalandjai - Mesekönyv az olvasási képességek fejlesztésére
Az Ubukubu zűrkalandjai című könyv szórakoztató mese, és egyben kiváló eszköz gyermeked olvasási...

Az egyensúly zavara és fejlesztése
A gyerekeknél az olvasás megtanulásában nagy szerepe van a mozgásnak is. Éppen úgy fontosak a...

Így nevelj magabiztos gyereket - 6 ötlet
Szülőként valamennyien szeretnénk, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon, de ezt nem lehet...

Bezzeg az én időmben!
Nemrég tanúja voltam, amikor nagymamák felidézték iskolai emlékeiket. Megkérdeztem hát, hogy...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

Anyu - Apu tanfolyam :)

Nevelés közben annyi minden adódik, amit olyan jó lenne elsőre jól csinálni...! Az első gyerekkel végigretteg az ember mindent, a másodikkal meg valahogy fele annyi a fennakadás... A tudás és a rutin előre is megszerezhető! Olvasd el hogyan!

Tovább...


Vevőink írták

Még csak 4 napot játszottak vele a gyerekek, de nagyon tetszett nekik. Az iskolás és az óvodás kislányom is tudott magának játékot választani. Nekem a naplózás is nagyon tetszik, mert meg tudom nézni, hogy mikor mit hibáztak.

Páczelt Nóra, Miskolc

Érdekel >>>


Nagyon jónak tartom. Érdekes, fejlesztő hatású. Ellenőrzi magát a gyermek, sikerélménye van, ha jól teljesít. Játékos, nem unalmas.

Sassné Pap Ildikó, Csurgó

Érdekel >>>


Unokáimnak rendeltem, nagyon meg vagyok elégedve a programmal. Nagyon élvezi Gergő. Őt éves. Mindjárt az első alkalommal nagy örömet okoztak neki a dicséretek. Szívesen játszik a programmal.

Bertók Istvánné, Vác

Érdekel >>>


Nagyon jó és hasznos, egyszerű és érthető! A gyermekem már első alkalommal sikerélményben részesült, ami nagyon fontos a tovább fejlődésében! Köszönjük!

Asztalos Zsófia, Budapest

Érdekel >>>


Kislányom diszlexiás és dysgraphias, mi már egy éve használjuk ezt a " játékot", mert lányom így nevezi. Játszva gyakorol minden nap, és nagyon sokat javult az írása és az olvasása is. Aki még nem használta ezt a programot, próbálja ki.

Kovácsné Mariann

Érdekel >>>


Egyszerűen kezelhető egy 6 éves gyerek számára is. Ez azért fontos, mert önálló munkára képes vele a gyermek.

Dicső Mónika, Domaszék

Érdekel >>>


A programmal meg vagyunk elégedve. Tavaly vásároltam meg, és azóta használja lánykám a programot. Szereti, és sokat segít neki az olvasással szembeni félénkségét leküzdeni, egyre magabiztosabb a játékok hatására.

Soltész Szilvia, Vecsés

Érdekel >>>


Nagyon tetszett a lányomnak, igazán remekül összeállitott feladatok. A jutalomjáték is nagyon jó ötlet. Először gyakoroltuk az olvasást hiszti nélkül otthon. Köszönjük!!!!!

Hegyi Máténé Zsuzsa, Kiskunfélegyháza

Érdekel >>>


Igazán jónak találom! Gyermekemnek így van kedve gyakorolni, sikerélmény éri a feladatok megoldása során.

Balázs Eszter Ágnes, Röszke

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Az egyensúly zavara és fejlesztése
A gyerekeknél az olvasás megtanulásában nagy szerepe van a mozgásnak is. Éppen úgy fontosak a...

Így nevelj magabiztos gyereket - 6 ötlet
Szülőként valamennyien szeretnénk, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon, de ezt nem lehet...

Bezzeg az én időmben!
Nemrég tanúja voltam, amikor nagymamák felidézték iskolai emlékeiket. Megkérdeztem hát, hogy...

Vaklárma - Két vidám játék otthonra
Mára két kitűnő játékkal készültem, melyekkel gyermeked képességeit fejlesztheted. Ráadásul...

Önutálat - Hogy segíthetsz?
Szülőként nagyon rossz hallani, ahogy gyermekünk önmagát szidja, bántja és szapulja, látni, hogy...

Talán a mozgás a kulcs gyermeked olvasási problémájának leküzdéséhez?
Tudtad, hogy az iskolai kudarcokat már a kisgyermekkori ügyetlen mozgás is előre jelezheti? Ha egy...

Szintetikus vagy szóképes? Olvasástanítási módszerek
A magyar olvasás és írástanítás-tanulás történetében két alapvető módszert - szintetikus és a...

Mi volt ma az iskolában? Szófakasztó játékok otthonra
Ha gyermeked jobban meg akarod ismerni, akkor erre a legjobb módszer, ha minél több időt töltesz...

Hangoskodjunk!
Az olvasási képességek fejlesztésében nagyon fontos, hogy a szülő olvasson gyermekének. Vajon miért...

Ismerd meg gyermekeidet!
Az egyik legnagyobb kockázat a gyereknevelés során, ha gyermekünktől túl sokat várunk el, ez ugyanis...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu