Tényleg diszlexiás?

Egyre gyakoribb, hogy a beszédhibás óvodásokat a körülöttük lévő felnőttek diszlexiásnak "bélyegzik". Sok olyan levelet kaptam, amiben kisóvodások szülei kérik a véleményemet, vajon én mit gondolok csemetéjük diszlexiájáról?

Valamennyi esetben azt válaszolom, hogy ez nem diszlexia! Maga a szó is ezt jelenti: “hibás olvasás”. Éppen ezért az olvasástanulás időszakának végéig, azaz a második osztály befejezéséig nem beszélhetünk diszlexiáról.

Intő jelek

Azonban már óvodás korban is vannak olyan tünetek, melyek előre jelezhetik a diszlexiát. Ez azért nagyon fontos, mert ha ezeket észrevesszük, akkor szakszerű terápiával csökkenthető a diszlexia kialakulásának az esélye, azaz elkerülhetőek a negatív következmények: a tanulásban való lemaradás, a negatív önkép kialakulása, a társas kapcsolatok meggyengülése.

Miért több a beszédhibás gyerek?

Felgyorsult életünknek egyik árnyoldala, hogy kevesebb idő jut gyermekeinkre. Ma már ritkábbak a nagy családi beszélgetések, amelyek kiváló táptalajt kínáltak az anyanyelvi fejlesztésre, ilyenkor ugyanis a gyermek nem csak hallgatóként vett részt, hanem aktívan bekapcsolódhatott a társalgásba, ezáltal gyakorolva a beszédet, használhatta újonnan megtanult szavait, gyakorolhatta a hangok kiejtését, a mondatalkotást.

Mesemondó televízió

Gyakori, hogy a szülők az esti mesélés helyett egyszerűen elindítanak egy rajzfilmet. Pedig a tévézés nem pótolja az élőszóban elmondott mesét. A tévézés során nincs lehetőség beszélgetésre, a gyerek nem tud kérdezni, ha valamit nem ért, nem tudja aktivizálni a szókincsét. Fantáziáját sem kell használnia, mindent készen kap.

Mesetár

Persze tudom, hogy az egész napos munka után fáradtan nagyon nehéz még mesét is olvasni. Azért erre is van megoldás. Éppen ezért hoztuk létre Mesetárunkat, ahol rengeteg mesét, verset és gyerekeknek szóló ismeretterjesztő cikket találtok. Hallgassátok ezeket közösen, és beszélgessetek. Ha gyermeked kérdez, állítsd meg a lejátszást, és válaszolj neki, amíg ki nem elégíted a kíváncsiságát, és csak ezután folytassátok.

A beszéd a gondolkodás alapja

Fontos tisztázni, hogy a beszéd mindennek az alapja. Ha közölni akarunk valamit, meg akarjuk értetni magunkat, akkor érthetően, megfelelő szavakat használva kell kommunikálnunk. Ha gyermekednek sikerélménye van a beszéddel kapcsolatban, megértik őt, akkor nő az önbizalma, sikeresebb lesz az életben. És persze az írás-olvasás elsajátítása is lényegesen könnyebb azok számára, akik jól beszélnek.

Elkerülhető-e a diszlexia?

Ha feléled benned a gyanú, hogy gyermeked nem egészen úgy fejlődik, mint ahogyan kellene, ne késlekedj! Minél előbb forduljon logopédushoz. Az időben elkezdett terápia hatására a beszéd rendeződhet, a lemaradás óvodáskor végére behozható. A kezeletlen beszédhiba azonban gyakran vezet diszlexiához, hiszen a szegényes szókincs, a hibásan ejtett beszédhangok, a nyelvtanilag helytelen mondatok használata az olvasási-, szövegértési-, és helyesírási készséget is hátrányosan befolyásolja.

Fontos tehát az időben elkezdett terápia, a beszédkedv felkeltése. Ehhez csupán szeretetteljes légkörre és sok-sok közös, érdekes beszélgetésre lehetőséget adó "programra" (bevásárlás, játék, kirándulás, főzés) van szükség.

Hogyan segíthet a Varázsbetű?

A számítógép minden gyerek számára vonzó lehetőség. A Varázsbetű a játék felhasználásával teszi szórakoztatóvá a gyakorlást.

A Varázsbetű hatalmas szóanyagának köszönhetően kiválóan gyarapítja a szegényes szókincset. A nagyméretű, színes képek kíváncsivá teszik a gyermekeket, kérdezésre ösztönzi őket: "Mi ez?" S máris lehetőségük nyílik egy új szó megtanulására. És mindezt nem öncélúan teszi, hanem valamilyen képesség fejlesztésébe ágyazottan, tehát "több legyet üt egy csapásra". Fejlődik gyermeked emlékezete, logikus gondolkodása, és közben észrevétlenül gyarapszik a szókincse is.

Kattints ide, ha többet szeretnél tudni róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

A mese hatalma
Rendszeresen olvasol gyermekednek? Az olvasás folyamatának előkészítésében nagyon fontos szerepe van...

Legfrissebb bejegyzések

Depressziós-e diszlexiás gyermeked?
A diszlexiás gyerekek gyakran érzik magukat kirekesztettnek, megalázottnak,sokszor rosszkedvűek és...

Új eredmények a diszlexia okainak kutatásában
Két, nemrégiben megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a diszlexiások agyi...

Beszélgetés - az egyik leghatásosabb fejlesztő gyakorlat
A napi rohanás után előfordul, hogy nincs türelmünk gyermekünkkel foglalkozni. Egyszerűbbnek...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Alakállandóság - Az olvasástanulás fontos lépcsője
A sikeres olvasástanulás alapfeltétele, hogy gyermeked képes legyen felismerni az apró eltéréseket,...

Hogy mondjam el neki?
Egy idő után minden diszlexiás gyerek észreveszi, hogy valami nincs rendben. Ekkor teszi fel a...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Jó játék a fejlődés kulcsa
Sokszor mondjuk a gyerekeinknek, hogy érdemes lenne játék helyett inkább tanulni. Pedig a játék...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

A csodát csinálni kell!

Tavaszi Fejlesztő Tanfolyam - A fejlesztésre úgy gondolj, mintha te volnál a Mercedes elsőszámú fejlesztő-mérnöke! Minden mást felejts el! A fejlesztés dolga felszínre hozni azt, amiben gyermeked jobb a többieknél. Olvass, kérdezz, és jelentkezz!

Tovább...


Vevőink írták

Imádom használni, sok örömöm van benne. A gyerek is szívesen játszik vele.

Posztós Lászlóné, Fót

Érdekel >>>


Flóra 7 éves. Amikor feltelepítettem a programot, félve ült le, hogy ez neki nehéz, de miután megcsinálta egyszer, olyan sikerélménye volt, szinte ujjongott, mikor megdicsérték. Azóta minden nap kéri, hogy játszhasson az "agytornával". A nagyobbik gyermekem (12éves) is kipróbálta, és azt mondta, hogy tanulás előtt ő is csinálja egy kis tréning gyanánt. Sokszor költ az ember feleslegesen, de ez a program minden pénzt megér.

Vas Lászlóné, Nagykanizsa

Érdekel >>>


Nagyon kedves program, és ami a legkedvesebb tulajdonsága, hogy a gyerek sem unja.

Sebesiné Kiszely Katalin, Kecskemét

Érdekel >>>


Gyermekemmel együtt szívesen "dolgozunk" ezeken a feladatokon, ill. ő maga is örömmel "játszik" a Varázsbetűvel. Bár Barni semmi jelét nem mutatta diszlexiának oviban sem és most, elsőben sem, ennek ellenére hasznos időtöltés ez számára, s legalább ő is számítógépezhet, mint a többi kortársai... csak épp másként. :)

Delbel Zsuzsanna, Budapest

Érdekel >>>


Igazi nagy segítséget hozott életünkbe, pár nap alatt is észlelhető a változás, megnőtt a kedv az olvasás után! Köszönöm hogy vannak emberek, akik munkájukkal segítik az arra rászorulókat!

Vágásiné Gégus Emese, Monor

Érdekel >>>


Könnyen használható, érthető, és ami a legfontosabb, hogy a gyerekek nagyon élvezik, így észre sem veszik, hogy közben mennyit tanulnak :)!

Kósáné Palkovics Nikolett, Úrhida

Érdekel >>>


Remek segítség az olvasásási képesség fejlesztéséhez. A gyermekem imádta, ezért nem kérdés, hogy a másik csemeténk is ezzel fog gyakorolni!

Czellár Marianna, Budapest

Érdekel >>>


Csak köszönetet szeretnék mondani a programért, ami tegnap érkezett meg.:) A kisfiam, most kezdte a második osztályt, sajnos nem szeret olvasni, ebből kifolyólag a tanulás is mindig veszekedéssel telik. Tegnap próbáltuk ki először a Varázsbetűt. Fel sem akart kelni mellőle, reggel pedig úgy ment el az iskolába, hogy ugye anya játszunk vele délután is. Szóval nagyon köszönöm Nektek, szuper programcsalád!!! :)

Polenyik Gina, Tápiószentmárton

Érdekel >>>


Az unokámnak segítek fejleszteni a képességeit. Ezeknek az okos, ügyes programoknak a segítségével be tudjuk hozni az iskolai lemaradását a többi gyerektől. Az itt kapott dicserő szavak inspirálják a minden napi gyakorláshoz. Köszönöm!

Reményi Sylvia, Székesfehérvár

Érdekel >>>


Mindet megvettem még évekkel ezelőtt. Azóta is szuper játék, a harmadik gyerekem tanul rajta!!!

Forró Ildikó, Biatorbágy

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Ne ítélkezz!
Gyakori, hogy a diszlexiás gyermek családjának környezete kéretlenül is véleményt alkot a szülők...

Minden tizedik!
A nyelvfejlődési zavarokat kutató szakemberek egyre gyakrabban találkoznak olyan gyermekekkel,...

Egy jó kis beszélgetés?
Óvodás gyermeked beszédét csak Te érted meg? Évek óta logopédushoz jártok és gyermeked még most sem...

Beszédfejlesztés születéstől kezdve
A beszéd alapvetően két nagyon fontos mozzanatból áll: az egyik a beszéd észlelése és megértése, a...

Erről szól a karácsony!
Pillanatokon belül itt a karácsony, mely örömet, varázslatot, reményt és fényt hoz a sötétségbe....

Ez nem lustaság!
Előfordult már veled, hogy úgy érezted, gyermeked több erőt fektet a tanulás elkerülésébe, mint...

7 ötlet a békés karácsonyért
A karácsony az év legszebb, ugyanakkor talán legnehezebb időszaka is. Szeretnénk szép ünnepet,...

Saját kézzel - Ajándékötlet karácsonyra
Tangram. Egy egyszerű és izgalmas logikai játék, mely gyerek és felnőtt agyát egyaránt megmozgatja....

Hogyan válassz ajándékot?
Valószínűleg Te is eltöprengtél már rajta, hogy mi a jó ajándék, mit érdemes keresni és megvenni....

December van. Hideg és sötét.
December van. Hideg és sötét. Az utca csepeg a ködtől, a levegő ázott füsttől bűzlik, a fagy...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu