A mozgás fejlesztése a diszlexia megelőzésében

Minden magasabb rendű tanulási tevékenység alapja a mozgás. Elengedhetetlenül fontos a beszéd, az olvasás, az írás elsajátításához.

Az élet a mozgás

Az életünk nagy része együtt jár a mozgással. Ha nem is teszünk semmit, akkor is a légzésünk és a szívműködésünk nyomán jelen van a mozgás a testünkben. Ahhoz, hogy valamit elérjünk, vagy megszerezzünk, mozogni kell.

A megismeréshez is nélkülözhetetlen a mozgás. Amikor valamit megfogunk, megtapintunk, felemelünk, megvizsgálunk, akkor mozognunk kell.

Nagymozgások kellenek ahhoz, hogy megközelítsünk, elérjünk valamit vagy valakit. A kisbaba, mikor elkezd négykézláb mászkálni, mindjárt megtapasztalja ennek az örömét, hiszen önálló helyváltoztatásával megragadhat egy-egy játékot, amit aztán nagy előszeretettel mindjárt a szájába is vesz!

 

Nagyon fontos gyakorlat a kisgyermek számára, amikor megfog, megérint játékokat, tárgyakat! Hamarosan mozgást is visz bele, amikor magához öleli, vagy éppen eldobja. Hamar rájön, hogy ezekkel a mozgásokkal befolyásolhatja a dolgok közel vagy távol létét, no és a kedves szülők kedélyét is :-) !

 

Változtassuk meg a világot!

Nagy esemény, amikor a kisgyerek feláll, majd elkezd elindulni! Ezzel a tettel komoly agyi funkciók erősödnek meg. Téri látása, egyensúlya és nem utolsó sorban saját kis világa is megváltozik, javul, személyesebbé lesz, és elérhetővé válik sok minden. Többé már nem már nemcsak passzív résztvevője kapcsolatainak, akit ide-oda tesznek, hanem aktív részese a világnak, önmaga is változtathat a dolgokon, odamehet, érte nyúlhat, lehúzhat, eldobhat, eleshet, de fel is állhat már önállóan. Világa kitágul, ismeretei rohamosan kezdenek gyarapodni, amint használni kezdi futó lábacskáit és nyúló kezecskéit is.

A játékok egyre hasznosabbak lesznek,  ha valaki játszik velük! Kikerül a lakás szűkebb teréből a kicsi, ha lehet, egy zöldebb területre, játszótérre, ahol csupa mozgás, szaladgálás az élet! És nincs ebben egyedül, hiszen annyi más kis társa is ott van s szalad, fut, elesik, feláll, sír, kiabál, nevetgél vagy üvölt! Mennyire színes mindez! Vajon a felnőttek miért nem ennyire fürgék, mint ők? Miért nem szaladnak annyit velük, mint szeretnék?

Tehát mozogni pedig kell! Nagy baj lenne, ha egy gyerek nem futkározna, mozogna, szinte fáradhatatlanul!

Kézzel-lábbal

Ebből következnek a kismozgások illetve a finommozgások. Ha nagyban már jól tud a gyermek mozogni és tájékozódni, kis felületen, egy papírlapon is elvárható ugyanez. Ha a grundon a labdát lábbal jól irányítja már, a kezével is várható a helyes irányulás, irányítás. Eleinte a kézi játékoknál s majd a rajzolásnál és írásnál is. Ezzel együtt alakul az olvasás képessége is, ahol csak a fej ill. a szem mozog. Addigra tudja, merre olvasunk: balról jobbra. (Az izraeli gyerekek és más kultúrák ezt fordítva tanulják meg természetesen!)

De hogyan függhet ez össze az írás és olvasás tudományával? Netán azok késésével, hibájával? Erről szól majd a következő levél!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

Miért jobb a jó szülő, mint a tökéletes?
Csak akkor lehetünk tökéletes szülők, ha feladunk mindent, és csak gyermekeink nevelésére...

Játékok a beszédészlelés fejlesztéséhez
A gondolkodás, és a kommunikáció alapja a beszéd, és természetesen a tanulás sem képzelhető el a...

Tényleg diszlexiás?
Vajon egy óvodás gyerek lehet diszlexiás? Mire kell figyelni, milyen tünetek jelezhetik előre a...

Ne ítélkezz!
Gyakori, hogy a diszlexiás gyermek családjának környezete kéretlenül is véleményt alkot a szülők...

Minden tizedik!
A nyelvfejlődési zavarokat kutató szakemberek egyre gyakrabban találkoznak olyan gyermekekkel,...

Egy jó kis beszélgetés?
Óvodás gyermeked beszédét csak Te érted meg? Évek óta logopédushoz jártok és gyermeked még most sem...

Beszédfejlesztés születéstől kezdve
A beszéd alapvetően két nagyon fontos mozzanatból áll: az egyik a beszéd észlelése és megértése, a...

Erről szól a karácsony!
Pillanatokon belül itt a karácsony, mely örömet, varázslatot, reményt és fényt hoz a sötétségbe....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

A csodát csinálni kell!

Tavaszi Fejlesztő Tanfolyam - A fejlesztésre úgy gondolj, mintha te volnál a Mercedes elsőszámú fejlesztő-mérnöke! Minden mást felejts el! A fejlesztés dolga felszínre hozni azt, amiben gyermeked jobb a többieknél. Olvass, kérdezz, és jelentkezz!

Tovább...


Vevőink írták

Jó szívvel tudom ajánlani a programot minden kisgyermeknek, aki nehezen olvas, s már talán nem is szeret; és minden szülőnek, akit elszomorít gyermeke sikertelensége, kudarcai e téren. A számítógép "varázsa", a sok vidám grafika, hang elfeledteti a gyermekkel, hogy valójában OLVAS. Nemcsak kisfiam használja jókedvvel, hanem leányom is, akinek bár semmi problémája nincs a betűfelismeréssel, az olvasással, de élvezi a "JÁTÉKOT".

Sodics Péter

Érdekel >>>


Különösen szép a biztató, építő kritika, ha valami nem sikerül! Milyen jó is lenne, ha a suliban is így nevelnék, bátorítanák a gyerekeket... kihozva belőlük a legjobbat!

Cseke Éva, Budapest

Érdekel >>>


Egészséges és diszlexiás gyerekeknek egyaránt hasznos és szórakoztató programcsomag. Hasznos, mert segíti a koncentráló és kombinációs készségeket; szórakoztató, mert a beépített versenyrendszer és a teljesítmény után járó bónusz játékok késztetést keltenek a gyerekekben a folyamatos gyakorláshoz és a minél jobb eredmények eléréséhez.

Dr. Krámer Márta, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm, szupernek tartom! 7 éves kislányom és 5 éves kisfiam imádják használni, és élvezik a feladatokat!!!

Baumgartner Krisztina, Tatabánya

Érdekel >>>


Az unokam igen nagy elvezettel kesziti a feladatokat, ugy latom, hogy jelentosen fejlodik olvasasi, reakcios, erdeklodo kepessege is. Ajanlom minden gyermeknek! Sylvi Mama

Remenyi Sylvia, Szekesfehervar

Érdekel >>>


Tavaly karácsonykor vásároltuk meg a programcsaládot! Nagyon hasznosnak véljük, sokat segített fiúnk fejlődésében!

Horváthné Nagy Brigitta Szilvia, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon örültem, hogy megtaláltam a Varázsbetűt! A gyermekem szívesen használja a programot, és javul!

Danka Barbara, Győr

Érdekel >>>


Nagyon tetszik. Főként, hogy játszva tanulhatnak, fejlődhetnek a gyerekek, és van sikerélményük is.

Somlainé Pétervári Erika, Kaposvár

Érdekel >>>


Őszintén megmondom, hogy eleinte idegenkedve fogadtam a Varázsbetűt, de a gyerekeimnek ez az egyik kedvence!!!

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nem csak a program nagyon jó, hanem a Varázsbetűsök emberi hozzáállása is mintaszerű.

Sótiné Laczkó Gabriella, kóka

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Az érintés ereje
Az utóbbi időben, ha körülnézek, ha számba veszem ismerőseimet, egyre több a magányos, szomorú,...

A szövegértés nehézségei
Egyre több gyereknek okoz gondot az olvasott szöveg megértése, feldolgozása, a lényeg kiemelése, és...

Mit tehetsz diszlexiás gyermekedért?
Olvasási problémák gyakran jelentkeznek jó képességű, kifejezetten magas intelligenciával...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Majd kinövi? INPP módszer a tanulási képesség fejlesztésére
Gyermeked túl későn tanult meg beszélni? Éjszaka sokáig bepisilt vagy sokáig szopta az ujját? Kicsi...

Diszlexia és tanulási zavar - Pozitív lehetőségek
A tanulási zavar és a diszlexia nem öröm, de nem is tragédia. Ma arról olvashatsz, hogy hogyan...

Tanulási zavar és családi béke
Diszlexiás gyermek szülőjének lenni különös, vegyes érzelmekkel teli, nagyon nem vágyott állapot. Ma...

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Pásztor vagy katona?
Mára két játékot készítettünk Neked, melyekkel gyermeked olvasási képességét fejlesztheted....

Gyors beszéd vagy hadarás?
A hadarás különösen az okos és érdeklődő, de szétszórt figyelmű gyerekekre jellemző. Ma a hadarás...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu