A 101. légideszant hadosztály katonái lassan haladtak az iraki Najaf városka főutcáján az ország egyik legfontosabb vallási vezetője, Ali Hussein Sistani otthona felé. Fontos küldetésük volt, az ajatollah támogatását szerették volna kérni Szaddám Husszein, az országban uralkodó diktátor elűzéséhez.

2003 áprilisának eleje volt, az USA csapatai Bagdad felé nyomultak előre. A csapat már nem volt messze a mecsettől, mikor az egyik sarkon egy csoport iraki férfi állta útjukat. Hangosan kiabáltak, dühösen rázták az öklüket rázták. Attól tartottak, hogy a katonák az ajatollah elfogását és a templom lerombolását tervezik.

A tömeg létszáma gyorsan több száz főre duzzadt, egyre több és több dühös ember gyűlt össze. Néhányan kövekkel kezdték dobálni az amerikaiakat, úgy tűnt, elkerülhetetlen az összecsapás.

Egy meglepő parancs

Ekkor meglepő dolog történt.

Az amerikai parancsnok, Christopher Hughes a hangszórójába kiálltott, és utasítást adott az embereinek:

- Ereszkedj térdre, fegyvert a föld felé!

A katonáknak alig volt idejük végrehajtani, mikor már csattant is az újabb parancs:

- Mosolyogj!

A katonák habozás nélkül teljesítették ezt is. Térdelve, fegyvereiket a földre irányítva, nyílt, barátságos mosollyal néztek az ellenséges tömegre.

Az irakiak megzavarodtak, nem értették, mi történik. A kiáltozás lassan elhalt, páran visszamosolyogtak. A tömeg dühe szinte varázsszóra elszállt. Az alezredes lassú hátrálásra szólította fel a továbbra is mosolygó katonákat. Néhány iraki vállon veregette őket, mások barátságosan integettek.

Egy mosoly életet menthet

Az alezredes megtehette volna, hogy a tömeg közé lövet. Kiadhatta volna a tűzparancsot, és a vezetői nem hibáztatták volna érte, hiszen életveszélyes helyzetbe kerültek. Ő mégsem ezt tette, felülkerekedett ösztönein, és mosolyt vezényelt, ezzel pedig valószínűleg jó pár életet megmentett mindkét oldalon.

A mosoly az egyik legfontosabb jelzés, amit egymásnak adhatunk. Ez jelzi, hogy szeretjük, tiszteljük, elfogadjuk a másikat, megmutatja szándékaink tisztaságát, jóindulatunkat, kedvességünket. Mosolyt kapni is jó érzés, közelebb hozza egymáshoz az embereket, boldogabbá teszi őket.

Ennek ellenére kevés a mosoly. A buszon, a metrón az emberek közönyösek, a boltban az eladó udvariasan, de szomorú ábrázattal szolgál ki, komor a könyvtáros, az orvos és a postáskisasszony is.

Sokszor mosolytalanok vagyunk saját családunkban is. A munka, a háztartás, a mindennapi küszködés során elfelejtjük, hogy mosolyogni jó!