Mivel rajzol a gyermek?

"Az én gyermekem olyan kétbalkezes, rajzolni, azt meg főleg nem tud!"

"Már annyiszor rajzolgattam neki, tanítottam, hogy hogyan kell az embert lerajzolni, de hiába..."

"... és olyan szépen rajzol a kislányom, pedig még nincs öt éves...."

"Az én fiam ma-holnap iskolás lesz, de ceruzát még alig-alig láttunk a kezében...".

"Most már fát rajzolni megtanítottam, az sem volt könnyű. Úgy áll a kezében a ceruza, mint egy sebességváltó!"

"Mindig házat és virágokat akar rajzolni, de abból aztán sokat és nagyon ügyesen!"

Bizonyára Te is ismersz jól és szívesen rajzoló, ügyes kezű, illetve e területen mérsékeltebb sikereket felmutató gyerekeket egyaránt. Olyan is van, kinek munkái ránézésre kevés művészi élményt nyújtanak, azonban végtelen lendülettel ontja a műveket, egyiket a másik után. Egészen átszellemülve hasítja a vonalakat, mélyebben, halványabban, előfordul, hogy néha még a nyelvével is követi a grafit lendületét.

Magával ragadóak ezek a percek! Ha tudunk fegyelmezetten és csendben asszisztálni, akkor részesei lehetünk a csodának!

A gyermek nem tudja magát, csak a létét,
Él, mert megadatott neki az élet,
Rajzolja maga köré a létet,
Építi maga köré a természetet!

Juhász Ferenc

Azt hiszem, ha nem rontjuk el a percek varázsát (és miért tennénk?) akkor tényleg csodát látunk, a teremtés csodáját!

A rajzolás teremtés

A gyermek, amikor rajzol, újra teremti a világot! Mivel rajzol?

- kezével

- szemével

- eszével

- szívével

Az egész ember rajzol!!!

Egyedül alkotni

Ezért fontos, hogy okosan asszisztáljunk a mű illetve művek létrejöttéhez!

Ha azt mondom:

- Ennek a fának lehetne nagyobb is a lombja!

- Miért nem pirosak az almák? - és így tovább, akkor megzavarom az Ő világteremtését! Ritka az a festőművész, aki nem egyedül szeret alkotni. Amikor kész a kép, a kiállításon sokan sokfélét gondolnak, mondanak a képről, de a művész a saját katarzisát (teremtését) már "hibátlanul" átélte és megélte!

Koestler azt írja:
"A gondolatok minden formája között a verbális
gondolkodás a legkifejezőbb, a legösszetettebb
és a legsérülékenyebb. Ez a felelős az elsuttogott
szuggesztiók felszívásáért, és hogy azok, mint
titkos rábeszélők be-beépülnek az agyba. A
nyelv a gondolkodó és a valóság között kifejező
mozivászonná válik. Ez az oka, amiért az igazi
kreativitás gyakran onnan indul, ahol a beszéd
végződik."

Önkifejező

A rajzban megnyilvánul a gyermek akarati, érzelmi élete, az önmagáról alkotott képe, közösségi igénye, késztetései, vagyis mindazon elemek, melyek a személyiségét meghatározzák. Hozzáértők részletes elemzést adhatnak a rajzok készítőiről, mert minden gyermeknek megvan a saját sémája. Egyéni grafikai nyelvet fejleszt ki, és használ, melyben egyben kifejezi a pszichológiai alkatát is. Több vizsgálati módszer ezen alapul, hisz a képi kifejezésmód a tudattalant és tartalmát képekbe és szimbólumokba képes kikristályosítani és összegezni.

A gyermekben ott bujkál a közlés igénye, ezért nem szabad alábecsülnünk az első karcolatokat, fészekmotívumokat, a "fejláb" embert!

Nem tanítható!

A klasszikus rajzfejlődés lépéseit, fokozatait többen meghatározták, ám ennek ismerete sem jogosíthat fel bennünket arra, hogy gyermekünket rajzolni tanítsuk!

Arra a "tanításra" gondolok, amely megmondja, megmutatja, kézen fogja, hogy mit hogyan kell és hogyan nem szabad azt rajzolni. Mi felnőttek - mivel nem mindig vagyunk elégedettek a gyermek munkáival - azt feltételezzük, hogy azzal segítjük, ha képeket mutatunk neki, vagy előrajzoljuk a tárgyakat. Ez azonban egy hibás és téves feltételezés, mivel a felnőttek által használt sémák és sablonok felfogásukban teljesen eltérőek a gyermekek által használtaktól.

Az a cél, hogy elősegítsük a gyermek életkori sajátosságának megfelelő vizuális látásmód kialakulását, az ismeret, önkifejezés, kreativitás és a siker örömélményének elérését.

"A képalkotó készségek felszabadításával, mozgósításával
olyan gyerekek képességei is kibontakoztathatók, akik
nem mutatnak kifejezetten művészi, alkotói tehetséget, s
olyanoké is, akik különben motiválatlanul járnák végig az
iskolát az egyoldalú követelmények miatt!"

Művészet című folyóirat, W. Somogyi Ágnes (85.VI.)

Az örömteli rajzolás segít boldogabbnak lenni, és érzelmileg is olyan többletet ad, mely pótolhatatlan és mással nem helyettesíthető.

Sok-sok ilyen örömteli órát gyermekeinknek (is)!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

4 éves lányomat idézve: "Ez csodálatos!"

Görög-Ábel Andrea, Kecskemét

Érdekel >>>


A kislányom 10 perc játék után kérte, hogy vegyük meg, annyira élvezte a kis sikereit. Bevallom, volt olyan feladat, ami engem is elgondolkodtatott, így mindketten jónak és hasznosnak találjuk ezt a játékos tanulást. Hálás köszönet érte!

Bozi Józsefné, Sárvár

Érdekel >>>


6 éves autista diagnózisú kisfiamnak vásároltam meg a Varázsbetű Programcsaládot. Egy ugyancsak autista kisfiú édesanyja ajánlotta és nekik nagyon hatékony volt a tanulásban.

Lőrincz Zsoltné, Gyügye

Érdekel >>>


Iker lányaimnak nagyon tetszik nagyon élvezik a tanulásnak ezt a játékos formáját, így szívesen gyakorolnak akár önállóan is, amit egyébként nem lehet elmondani róluk.

Bognár Erzsébet, Fadd

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm a segítségét! Sikerült a telepítés, meglepően egyszerű volt! Sok segítséget nyújt az Ön által készített programcsomag, a fiamnak mindig van kedve hozzá. És nekem is :)

Hargittai Jolán, Szolnok

Érdekel >>>


Már mostanáig is sokat tanultunk vele. Érezhető az előrelépés, elégedettek vagyunk a Varázsbetűvel.

Biró Ágnes, Gödöllő

Érdekel >>>


Csak ajánlani tudom! Játszva tanul a gyerek, számára is öröm, és nem veszi olyan megterhelőnek!

Magyar-Almási Ildikó, Nyírábrány

Érdekel >>>


Bekapcsoltuk a Varázsbetűt és kipróbáltuk az összes játékot! A gyermekeimnek nagyon tetszik, 5 és 8 évesek, persze mindenkinek a saját korcsoportjához igazítva! Lekötötte azonnal a figyelmüket. Plusz a férjemnek és nekem is egy kis kikapcsolódás:)))! Köszönjük!

Várdainé Stefán Edit, Siklós

Érdekel >>>


Az integráltan nevelt SNI-s tanulók játékos fejlesztésénél remekül tudjuk használni a Varázsbetű programot.

Dr. Molnár István EGYMI Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Hajdúböszörmény

Érdekel >>>


A Varázsbetű Programcsaládot nagyszerűnek találom. Köszönöm szépen az ajándékot és a gyors, korrekt szállítást is.

Nagy Istvánné, Győr

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Mi kell a piskótához? - Az olvasástanulás hozzávalói
Az olvasástanulás nem piskóta, de ugyanúgy, mint a süteményhez, rengeteg hozzávalóra van hozzá...

Nem lusta!
Te sem vagy elégedett gyermeked iskolai eredményeivel? Gondoltál már rá, hogy nem a lustaság vagy a...

Egy rajz, melyet nem lehet elrontani!
Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...

Játékok mozgásfejlesztéshez
Mozogni jó. Ráadásul a mozgás nem csak élvezetes, hanem erősíti gyermekedet, egészségesebbé teszi,...

A siket lány, aki zenész lett...
Igaz mese a hallássérült lányról, aki nem adta fel vágyait, céljait, és arról, hogy hogyan volt...

Evéssel a diszlexia ellen
Az okos ételek segíthetnek leküzdeni a viselkedési zavarokat és a diszlexiához hasonló tanulási...

Ajándék játék - Húzz egy lapot
Mára egy vidám játékot készítettem Nektek, mely egyaránt fejleszti gyermeked olvasási képességét és...

Hogy fejleszti gyermeked a játék?
A gyerekek szabadideje folyamatosan csökken, és ennek komoly következményei lehetnek a fejlődésükre...

Így fejlesztheted gyermeked képességeit a házimunkával - 5 okos ötlet
A tanulási problémákkal küzdő gyerekek számára sokszor nehézséget jelent koncentrálni. Otthon is...

Csúnya írás - van megoldás?
Gyermeked görcsösen fogja a ceruzát? Írása nehezen olvasható, és hemzseg a hibáktól? Mai cikkünkből...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb