Minden tizedik!

Biztosan Te is ismersz olyan gyereket, aki óvodában - látszólag -  nagyon jól teljesített, az iskolában mégis rengeteg problémája adódott. Soha nem tudta, hogy hol is tartanak a könyvben, állandóan társait nézte, "leste", hogy mit is kell csinálni.

Hogy mi lehet ennek az oka? Elképzelhető, hogy a nyelvi fejlődés sérülése áll a háttérben.

Mi is a beszéd?

A beszéd alapvetően két szinten megy végbe: beszédészlelés és beszédmegértés.

Az alsóbb szintek felelősök például a hangsorok helyes felismeréséért - ez a beszédészlelés. A felsőbb szinteken már az információ-feldolgozás történik, azaz az elhangzott üzenet megértése. Ez a beszédmegértés területe.

Ha valamelyik szint megsérül, akkor az információ feldolgozása csak részleges módon vagy tévesen történik meg.

A beszéd megjelenésének késése

A gyermeki beszédfejlődés az 1-3 éves kor között igencsak tág határok között mozog.  Vannak gyerekek, akik igen korán kezdenek el beszélni, ezzel szemben mások még óvodába lépéskor is csak 1-2 szót mondanak.

Mikorra kell megindulnia a beszédnek? Ezzel kapcsolatban a nyelvkutatóknak nincs egységes álláspontjuk. Van olyan szakember, aki 18 hónapos korban húzza meg a határvonalat, van, aki 3 éves korig nem tartja későnek a beszéd megindulását, de van, aki a kettő között, 2 éves kortól tekinti kórosnak, ha nem indul meg a beszédfejlődés. Egy dologban azonban egyetértenek: alaposan meg kell vizsgálni, miért is késik a beszéd kialakulása, azaz részletes vizsgálat után pontosan diagnosztizálni és megfelelő terápiában részesíteni a gyermeket.

Mi lehet a beszédkésés oka?

A részletes vizsgálatok kideríthetik, hogy miért is késik a kisgyermek beszéde.

Lehet, hogy egyszerűen azért késik a beszéd, mert egy túl nagy orrmandula elzárja a fülkürtöt, emiatt a hallás nem tökéletes. Ebben az esetben természetesen a beszéd megjelenése is késhet. Ekkor egy műtéttel orvosolható a probléma, így a beszéd is fejlődésnek indulhat.

Egy ingerszegény, elhanyagolt környezetben élő kisgyermek beszéde sem fejlődhet optimálisan. Ha ezen okok miatt késik a beszéd, egyszerű megkésett beszédfejlődésről beszélhetünk, és hamar elérhető az életkornak megfelelő beszédfejlettségi szint.

Ha egy lassúbb agyi értés, születés előtti, közbeni vagy az utáni sérülés következtében késik a beszéd, akkor akadályozott beszédfejlődésről, fejlődési diszfáziáról van szó. Ebben az esetben a terápia összetettebb, több fejlesztési síkon zajlik.

Speciális nyelvi sérülés

Alaposabb vizsgálatok kiderítették, hogy van a beszédfejlődési késést mutató gyermekeknek egy olyan csoportja, amelynél nem találtak idegrendszeri eltérést, az intelligencia átlagos, vagy magas, ép a hallás, épek a beszédszervek, normálisak a társas kapcsolatok, mégis jelentős a nyelvi elmaradás. Ezt SLI-nak (Specific Language Impairment) nevezik, magyarra fordítva speciális nyelvi sérülést jelent. Ebben az esetben minden normálisan működik, az anyanyelv elsajátítása mégis problémát jelent.

Az USA-ban végzett vizsgálatok alapján az iskolások 7%-a ezzel a nehézséggel küzd. Számukra gondot jelent a nyelvtani szabályok kiszűrése az élő beszédből, így nem is tudják ezeket alkalmazni. Ezért minden egyes képzett alakot egyesével meg kell tanulniuk és ez bizony nem könnyű feladat.

Képtelenek természetes módon megtanulni az anyanyelvüket. Szerencsés esetben például nem kell magyarázni a gyermeknek, hogy a Mit? kérdésre t- tárgyragos szóval felelünk. (Például: Mit látsz a kislány kezében? Ollót!) A rendhagyó alakokat (pl. ló - lovat) is villámgyorsan felismerik és alkalmazzák ezeket. A nyelvi zavarral küzdőknek ez bizony nem ilyen egyértelmű. Ugyanúgy meg kell nekik tanulniuk anyanyelvük nyelvtanát, mintha idegen nyelv lenne.

Képválasztó

A nyelvi fejlesztés során is fontos a játékosság, ezért készítettünk egy játékot, mellyel a nyelvi szabályszerűségek felismerését gyakorolhatjátok. A játék segítségével a beszéd megértése is nagyszerűen fejleszthető.

A feladatlapot innen töltheted le >>>.

Olvasd fel gyermekednek a lap tetején látható mondatot. Próbáld ezt természetesen, minden különösebb "segítségadás" nélkül megtenni, gyermeked pedig válassza ki a 4 kép közül, hogy melyikről is szól az elhangzott mondat. Ha gyermeked tanácstalan, akkor olvasd fel úgy, hogy a lényegesebb információkat nyomatékosabban mondod, esetleg rövid szünetekkel tagolod a mondatot. Ha így sem boldogul, akkor beszéljétek meg, mi is van az egyes képeken, és ezután olvasd fel neki újra a mondatot.

Az idősebbek már önállóan is megoldhatják a feladatokat.

Könyves fogócska

Ez a játék egy klasszikus fogójátékon alapul, csupán még két kiegészítő szükségeltetik hozzá: könyvek és szalagok (vagy kendők), mégpedig éppen annyi, ahány játékos szeretne fogócskázni.

A játék kezdetén mindenki tűrje be a nadrágjába a szalagot (vagy kendőt) úgy, hogy egy jókora rész lógjon kifelé. (Ezt kell ugyanis a fogónak majd kihúznia.) Majd tegye fel mindenki a feje tetejére a könyvet. Ezt végig egyensúlyozni kell - tehát kézzel hozzáérni nem szabad! A fogó kezdje a többiek kergetését. Akinek elvette a szalagját, az kiesett a játékból. De az is kiesik, akinek ötször leesett (vagy leesett volna, de elkapta) a könyve. Az győz, aki a végén egyedül marad a fogóval szemben.

A nyelvi zavarok kezelése a Varázsbetű segítségével

A Varázsbetű Programcsalád gazdag játéktárában kedvedre válogathatsz olyan játékok közül, amelyek a nyelvi szabályok elsajátítását segítik. Vannak gyerekek, akiknél a betűk, szavak szintjén semmiféle eltérést nem találunk (vagy csak nagyon minimálisat), a mondatalkotáskor azonban olyan nyakatekert, magyartalan mondatokat hoznak létre, mintha nem is ez lenne az anyanyelvük. A Mondatkeverő játékunkkal nekik kívánunk segíteni.

A képernyőn megjelenik egy kép, alatta pedig egy hozzátartozó mondat szavai összekeveredve. Gyermekednek az a feladata, hogy a szavakat helyes sorrendbe állítva rakja ki a mondatot.

A Varázsbetű nagy előnye, hogy valamennyi játék nehézségi szintje állítható, így pontosan gyermeked igényeihez szabhatod a játék működését. Ha gyermeked problémája súlyosabb, akkor egyszerűbb gyakorlatokkal kezdhetitek a gyakorlást, majd továbbléphettek egyre magasabb szintekre. A játékok legalacsonyabb fokozatai a 3-4 éves gyermekek szintjének felelnek meg., a legmagasabb fokozatok pedig már egy felnőttnek is igazi kihívást jelenthetnek. Ennek köszönhető, hogy a Varázsbetű minden korosztály számára hasznos fejlesztési lehetőséget biztosít.

Kattints ide és tudj meg többet arról, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A kisfiam imádja a cd-t és örömmel ül a gép mellé játszani, mert ő szerinte játék, nem gyakorlás!:) Ezt köszönöm, de őszintén!

Rostás Katalin, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Ígéretesnek tartom, mert úgy tanít, hogy használatát szórakozásnak tekinti a kötelességektől viszolygó első osztályos kis unokám is, aki pl. a b és d betű megkülönböztetésének gyakorlására csakis ezzel az anyaggal volt rávehető.

Hevesi Ferencné, Kunszentmárton

Érdekel >>>


Kisfiamnak már az első pár alkalommal sikerélményt okozott, amikor egy-egy elvégzett feladat után meghallotta dicséretet, ami nagyon pozitívan "kommentálta" a sikeresen elvégzett feladatot. Jó ötletnek tartom, hogy utólag is meg tudom nézni, a gyermekem fejlődését egy-egy feladat elvégzése után.

Somogyi Ildikó, Tatabánya

Érdekel >>>


A fejlesztőtanárok számítógépein ez az egyik állandó szoftver! Ez önmagáért beszél!

Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézmény, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Meg vagyok elégedve vele. Tetszik a kisfiamnak és szívesen játszik vele, nem is jut eszébe, hogy közben rengeteget tanul.

Gyimesi Edina, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon kétségbe voltam esve, mert négy fiam közül az egyik súlyos diszlexiával küzd, szabályos tükörírással ír, jobbról balra olvas, a betűket sorban felcseréli. Most 3. osztályos. Már ott tartottam vele, hogy teljesen megutálta az írást és az olvasást, de a Varázsbetű sokat segített. Nagyon köszönöm a programot, gyermekeim nagyon szeretnek vele játszani és közben észre sem veszik, hogy tanulnak.

Király Erzsébet, Szeged

Érdekel >>>


Iskolánk négy éve vásárolta meg a Varázsbetű Programcsaládot, melyet nagy sikerrel használunk a hátrányos helyzetű tanulók egyéni fejlesztése során. Emellett a tanítási órákat is színesebbé, gazdagabbá teszi a gyermekek és pedagógusok számára. Köszönjük Önöknek!

I. István Király Általános Iskola, Rétközberencs

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm, nagy segítség ez a program. Nagyobbik fiunknál diszkalkulia jelei mutatkoznak. A suliban nincs sikerélménye, de ezt a játékot szereti. A játékos fejlesztés kompenzálja az a terhet, amit rátesznek az iskolában.

Kovácsné Dr. Augusztinyi Andrea, Nádudvar

Érdekel >>>


Gondolkodtató és játékos. A gyermekem igazán élvezi a feladatokat.

Kronvalter Vendelné, Dabas

Érdekel >>>


Nagyon jónak találom a programcsaládot, mert játékosan szerzi meg a kisgyermek a tudást. Köszönet a szerzőknek!

Lovászné Garai Eszter, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Beszédfejlesztés születéstől kezdve
A beszéd alapvetően két nagyon fontos mozzanatból áll: az egyik a beszéd észlelése és megértése, a...

Erről szól a karácsony!
Pillanatokon belül itt a karácsony, mely örömet, varázslatot, reményt és fényt hoz a sötétségbe....

Ez nem lustaság!
Előfordult már veled, hogy úgy érezted, gyermeked több erőt fektet a tanulás elkerülésébe, mint...

Hogyan válassz ajándékot?
Valószínűleg Te is eltöprengtél már rajta, hogy mi a jó ajándék, mit érdemes keresni és megvenni....

December van. Hideg és sötét.
December van. Hideg és sötét. Az utca csepeg a ködtől, a levegő ázott füsttől bűzlik, a fagy...

Ajándékdobozok saját kézzel
Hamarosan itt a karácsony. Ma arról olvashatsz, hogy hogyan készíthettek gyermekeddel saját kézzel...

Hogyan lehet gyorsabb a leckeírás?
Az otthoni tanulás sok szülő rémálma, mindennapi küzdelem, állandó harc a gyerekkel. Ma olyan...

A felnőttkori agysérülések következményei
A beszéd sajnos akkor is károsodhat, amikor már jól elsajátítottuk. Egy hirtelen baleset,...

Ubukubu zűrkalandjai - Mesekönyv az olvasási képességek fejlesztésére
Az Ubukubu zűrkalandjai című könyv szórakoztató mese, és egyben kiváló eszköz gyermeked olvasási...

Csodatévő három nap - Gyere velünk táborozni!
Amikor 2005-ben az első téli Kalandtábor szervezésébe belefogtunk, a legtöbben biztosra vették, hogy...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb