Matekfóbiások

Neked hogy ment annak idején a számtan? Szeretted a matematikát?

Erre a kérdésre jóval többen felelnek úgy, hogy "ajaj!", illetve "nem".

Jaj, a matek miért oly nehéz nekem?

Akár általános, akár középiskolás éveimre visszaemlékezve, a tanórák közül mindig a számtant, illetve matematikát előzte meg a legtöbb izgalom, sőt akár azt is mondhatnám, hogy félelem. Általában ebből a tárgyból születtek a leggyengébb osztályzatok is. Érdekes módon, a szülők mégsem haragudtak ezért úgy, mintha olvasásból, földrajzból, történelemből feleltünk rosszul. Ez utóbbiakból kapott gyenge jegyeinkért alaposan megszidtak - mondván: "nem tanulta meg a leckét a beste kölyke!" -, majd odaültettek a könyv mellé és tanulás után kikérdeztek bennünket. Ezzel szemben a matematikai rossz jegyet egyszerűen tudomásul vették azzal, hogy a gyereknek sajnos nincs érzéke ehhez az elvont tudományhoz.

Tényleg nem lehet megtanulni?

Ugye Te is hallottad már azt a kijelentést, hogy a matematikát vagy érti valaki, vagy nem. Ezt a tantárgyat nem is kell tanulni, mert aki érti, az ezzel együtt már tudja is, aki meg nem érti, az úgyse tudja megtanulni sem - bölcselkedtek.

Ezzel mintegy "misztifikálták" a számok világát, és akaratlanul is gátlást alakítottak ki azokban a gyerekekben, akiknek csak egy kis segítség kellett volna ahhoz, hogy felfedezhessék ezt a hihetetlenül sok érdekességet, játékosságot rejtő területet. Egyik tantárgy esetében sem mindegy, hogy a gyermeket ki, hogyan vezeti be először annak rejtelmeibe. Ha sikerül felkelteni az érdeklődését, ha sikerül vele megszerettetni a tantárgyat, szívesen fogja azt tanulni, és ez az eredményeire is befolyással lehet.

Erőltetni kár, ezt belátom már!

Erőltetni soha semmit nem is szabad! De ugyanígy nem szabad semmit feladni az első kudarcnál sem!

A kisgyermekek általában már nagyon korán elkezdődnek érdeklődni a számok iránt. Ugye, Te is tapasztaltad, hogy milyen örömmel számol meg valamit: az ujjait, a ház előtt álló autókat, az ebédre kapott szilvás gombócokat a tányérján stb. A szülő már itt elkövetheti az első hibát, megteheti az első lépést ahhoz, hogy elvegye a gyerek kedvét ettől a remek játéktól, a számolgatástól, azzal, ha folyton kijavítja, vagy tévedéséért butának nevezi.

Te sem úgy születettél, hogy mindent azonnal és jól tudtál? Minden apróságot, jelentéktelen kis dolgot sok-sok próbálgatással tanultunk meg. Nekünk, szülőknek kell megtanulnunk, hogy játékosan vezessük rá a gyermeket az újbóli próbálkozásra.

Például, ha négy gombócot számlál öt helyett: - Jaj, számoljuk meg még egyszer, mert Anya már elfelejtette! Hány gombócra is kell cukrot tennie? Tudod, ahány gombóc, annyi kanál cukor!

Hogy is énekli a jól ismert kedves dalt Mary Poppins? "Csak egy kiskanál cukor kell és lemegy az orvosság"!

A gyermekkel soha ne éreztessük, hogy kudarcot vallott, csak azt, hogy lehet, hogy tévedett. Tévedni pedig mindenki szokott, még Anya és Apa is!

Ha viszont azt tapasztalod, hogy a kicsi szinte mindig téved - emellett nehezen különbözteti meg a jobb és baloldalt, nehezen tájékozódik, nem tudja sorba rakni a dolgait, nem tud két egyforma zoknit kiválasztani, két terítéket felrakni az asztalra stb. - haladéktalanul fordulj szakemberhez!

A szakember tudja csak megállapítani, hogy mi okozza a problémát, mi van a hátterében, milyen eszközökkel, milyen, az adott zavarnak megfelelő speciális módszerekkel lehet segíteni. Azt is ő tudja csak megítélni, milyen fejlesztésre van szükség. Sokszor egy, a laikus számára komolynak látszó probléma rövid idő alatt megoldható, máskor az egyszerűnek és könnyűnek látszó eset évekig tartó speciális terápiát igényel!