Képességfejlesztés a boltban

Sokszor panaszkodnak szülők arról, hogy nagyon elfoglaltak, és ezért nem jut annyi idejük a gyerekeik fejlesztésére, amennyit szeretnének. Pedig ha belegondolunk, rengeteg olyan alkalom van minden nap, amikor időt lehet erre is szakítani. A képességfejlesztés nem feltétlenül kell hogy egy önálló tevékenység legyen, hanem más feladataink közben is lehet végezni. Ezért mára olyan játékokat készítettem össze, melyeket a boltban, a kocsiban vagy éppen házimunka közben lehet játszani.

1. Mit látok?

Válasszon ki gondolatban egy közeli tárgyat, például, ha éppen boltban vannak, akkor a kenyeret. Majd kérdezze meg gyermekétől a következőt:

Mit látok, ha azt mondom "ke..."?

A szót gyermekének kell befejeznie, ki kell találnia, hogy a kenyérről van szó. Természetesen előfordulhat olyan helyzet, amikor más "ke..." kezdető dolog is látható, például a kefir. Ilyenkor fogadja el ezt is, de mondja meg gyermekének, hogy más dolgot is keressen még.

Nehezítésként úgy is lehet játszani a játékot, hogy csak a tárgy első hangját mondja ki. Ilyenkor figyeljen oda arra, hogy ne a betű ejtett formáját mondja, hanem magát a hangot. Például 'm' betű esetén ne 'em'-et mondjon, hanem inkább 'mmm'-t vagy 'mmmö'-t.

2. Mi rímel rá?

Ezt a játékot is szívesen játsszák a gyerekek. Kérdezze meg gyermekét: Mi rímel arra, hogy kenyér? Gyermekének kell egy olyan szót keresnie, ami megfelel: például tenyér. Ha nehezíteni akarnak, akkor állapodjanak meg, hogy csak olyan dolgot lehet mondani, ami éppen látható is.

Alaphelyzetben nem csak a főnév, hanem bármilyen szó elfogadható: például kövér. Nehezíthetnek azzal is, hogy megszabják a válasz szófaját.

3. Hozd ide!

Kiválóan fejlesztheti a boltban gyermeke számolási képességeit, memóriáját. Bízza meg gyermekét feladatokkal, amíg Ön például a felvágottért áll sorba, vagy gyümölcsöt válogat.

- Vegyél le két tejet!

- Hozz ide három kiflit és két zsemlét!

- Tegyél a kosárba két meggyes, egy banános és három epres joghurtot!

4. Húzz egy betűt!

Készítsen betűkártyákat az ábécé betűiből, vagy töltsön le egy készletet innen. Legyen kéznél egy-két képes magazin. Húzzon egy lapot a pakliból, gyermeke pedig az újságban keressen olyan képet, amin azzal a betűvel kezdődő nevű tárgy van. Két gyermek esetén ezt versenyszerűen is lehet játszani: az győz, aki hamarabb talál megfelelő képet. Nem baj, ha nem egyforma a két újság, csak arra figyeljünk, hogy nagyjából egyformán legyenek benne képek.

Ki lehet egészíteni a játékot azzal is, hogy a gyermek létrehozza saját betű-kép kártya készletét. A megtalált képet vágják ki, és ragasszák fel a betű fölé. Persze ezt kocsiban nem ajánlom.

5. Mivel kezdődik?

Mutasson rá egy tárgyra, de ne mondja meg, mi a neve. Gyermekének az a feladata, hogy megmondja, milyen hanggal kezdődik az adott dolog neve. Fontos, hogy először ne mondja ki az egész szót, csak a kezdetét, például kenyér esetén csak azt, hogy 'k...'. Ha a betűt kimondta, akkor már kimondhatja a teljes szót is, így kiderül, hogy jól tudta-e a kenyér nevét, és nem kiflit akart-e mondani.

6. Változtasd meg!

A magyar nyelv esetében sok olyan szó létezik, melyek csak egy-egy betűben térnek el egymástól. Például:

kenyér-tenyér

tűz-fűz

agy-ágy

tenyér-tányér

Keressen egy olyan szót, melyet át lehet alakítani egy másik szóvá, és ezt mondja is meg gyermekének. Az ő feladata, hogy megtalálja az átalakított szót. Ha nem megy, akkor körülírhatja azt a szót,amit megfejtésként vár, például tenyér esetén mondhatja azt, hogy "kézfejünk belső oldala", vagy fűz esetén azt, hogy "amikor valaki gyöngyöket sorba rendez egy cérnaszálon".

7. Ma 'p' nap van!

Válasszanak ki egy betűt, és miközben mennek bevásárolni, vagy kocsiban utaznak, gyűjtsenek minél több olyan dolgot, melynek a neve azzal a betűvel kezdődik. Csak olyan dolgokat lehet választani, melyekkel találkoznak, vagy amiket látnak is. Például a 'p' betű esetén: parkoló, postaláda, pad, stb. Ez a játék is lehet verseny két gyerek között: Ki talál többet?

Önnek is vannak olyan játékai, melyek segítségével gyermeke képességeit fejleszti? Kérem, írja le!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

Miért jobb a jó szülő, mint a tökéletes?
Csak akkor lehetünk tökéletes szülők, ha feladunk mindent, és csak gyermekeink nevelésére...

Játékok a beszédészlelés fejlesztéséhez
A gondolkodás, és a kommunikáció alapja a beszéd, és természetesen a tanulás sem képzelhető el a...

Tényleg diszlexiás?
Vajon egy óvodás gyerek lehet diszlexiás? Mire kell figyelni, milyen tünetek jelezhetik előre a...

Ne ítélkezz!
Gyakori, hogy a diszlexiás gyermek családjának környezete kéretlenül is véleményt alkot a szülők...

Minden tizedik!
A nyelvfejlődési zavarokat kutató szakemberek egyre gyakrabban találkoznak olyan gyermekekkel,...

Egy jó kis beszélgetés?
Óvodás gyermeked beszédét csak Te érted meg? Évek óta logopédushoz jártok és gyermeked még most sem...

Beszédfejlesztés születéstől kezdve
A beszéd alapvetően két nagyon fontos mozzanatból áll: az egyik a beszéd észlelése és megértése, a...

Erről szól a karácsony!
Pillanatokon belül itt a karácsony, mely örömet, varázslatot, reményt és fényt hoz a sötétségbe....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

A csodát csinálni kell!

Tavaszi Fejlesztő Tanfolyam - A fejlesztésre úgy gondolj, mintha te volnál a Mercedes elsőszámú fejlesztő-mérnöke! Minden mást felejts el! A fejlesztés dolga felszínre hozni azt, amiben gyermeked jobb a többieknél. Olvass, kérdezz, és jelentkezz!

Tovább...


Vevőink írták

Nagyon jónak és hasznosnak tartom. Vannak gondjaink Zsófi lányom olvasásával.A Varázsbetű játékait viszont szívesen használja, ezért, annak ellenére, hogy a hangos olvasást nem igazán szereti, a szövegértési feladatokat mégis jól készíti el. Ezen a tanító néni rendszeresen meglepődik.

Zsebéné Tokay Éva, Eger

Érdekel >>>


8 éves lányommal teszteltük az új programjukat. Gratulálok hozzá. Végre egy játék, amit a gyermek szívesen használ. Észre sem veszi, hogy közben tanul, gyakorol. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja. Ki vannak éhezve a mai gyermekek a pozitív megerősítésekre.

Karáthné Horváth Mariann, Celldömölk

Érdekel >>>


Nagyon jónak találom a programot. A kisfiam 2. osztályos, és nagyon élvezi a feladatokat. Vettem másfajta képességfejlesztő CD-ket is, de egyikkel sem foglalkozott ennyit, mint ezzel.

Lonkai Tünde, Hódmezővásárhely

Érdekel >>>


A gyerek jól szórakozott a feladatokkal, ez kész csoda, mert már a haja is égnek áll bármilyen feladattól. A CD számunkra nélkülözhetetlen!

Varga Anna

Érdekel >>>


A programcsalád kiválóan használható, hatékony segítséget nyújt egyes területek fejlesztése során. A gyakorlatok nagyon szórakoztatóak, élvezetesek, izgalmasak, motiváló hatásúak valamennyi korosztály számára. Sikerélménnyel gazdagodik a diák és a pedagógus.

Bárdos Lajos Általános Iskola, Hajdúszoboszló

Érdekel >>>


8 éves kisfiam örömmel ül a gép elé, hogy gyakorolhasson a Varázsbetűvel. Nagy meglepetésünkre és örömünkre mindezt önmagától, szívesen teszi. Nagyon köszönjük!!!

Szabóné Fürjes Klaudia, Csém

Érdekel >>>


Nagyon hasznosnak találom a Varázsbetű programcsaládot. Az összes programot kipróbáltuk. Kislányom órákig képes játszani vele. Lekötik a feladatok. A memória a kedvencei közé tartozik. Olvasásában már látjuk a változást. Köszönjük!

Békési István, Budapest

Érdekel >>>


Kellemesen "csalódtam" :) Gyermekem nagy örömmel használja, alig várja, hogy további érdekes feladatokat oldhasson meg, és tanulhasson! Szívesen ajánlom mindenkinek!

Fodorné Gubik Eszter, Szentkirályszabadja

Érdekel >>>


Az unokam igen nagy elvezettel kesziti a feladatokat, ugy latom, hogy jelentosen fejlodik olvasasi, reakcios, erdeklodo kepessege is. Ajanlom minden gyermeknek! Sylvi Mama

Remenyi Sylvia, Szekesfehervar

Érdekel >>>


A játék nagyon jó. Úgy veszem észre, hogy segíti gyermekem fejlődését.

Rontó Krisztina, Székesfehérvár

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

A láb nélküli ember futása
Ön milyen jövőt jósolna egy olyan gyereknek, akinek mindkét lábát amputálni kell? Ön szerint...

Aki nem tudja, tanítja...
Biztosan hallottad már Te is ezt a mondást: Aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja. Pedig...

Csak a zene kell
Gondoltad volna, hogy a zene segíthet gyermeked olvasási, tanulási képességeinek fejlesztésében? ...

A gyermekkort nem hozhatja vissza semmi
Egy gyermekkori barátommal találkoztam pár napja. Andrással egy utcában laktunk, aztán ők...

Mesés játékötletek
Sajnos, a civilizáció gyermekei nemcsak királyfit, és huszárt, de gyakran még lovat sem látnak...

Nem mese az gyermek!
Ugye Te is ismered az Arany Jánostól származó híres idézetet: NEM MESE EZ GYERMEK! Elgondolkodtál...

Testi fenyítés az iskolában - Eredmények
Hol van már az az idő, amikor a gyerekek hátrakötött kézzel ültek az iskolapadban? Hová tűntek a...

Kő a szájban
Emlékszik még a Csillag születik valamelyik adásából Farkas Gyurira, a dadogó rapperre?...

Napi négy ölelés a túlélésért
Az egyszerű túléléshez napi négy ölelésre van szükségünk. Nyolc ölelésre van szükségünk a szinten...

Diszlexiás vagy tehetséges?
A harmincas években, Angliában élt egy kislány, Gillian Lynne. Gillian nyolc éves volt, és sok gond...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu