7 ötlet a békés karácsonyért

A karácsony az év legszebb, ugyanakkor talán legnehezebb időszaka is. Szeretnénk szép ünnepet, szeretnénk, hogy minden tökéletes legyen, mindenki pontosan azt az ajándékot kapja meg, amire vágyott. Mindenhol tömeg, lökdösődés, mindenki ideges. Ebből aztán gyakran csúnya veszekedések robbannak ki a családban, aminek akár válás is lehet a vége.

Mi a titka a nyugodt, és valóban békés karácsonynak?

1. Hozzuk előre!

Ne halasszunk mindent az utolsó pillanatra, amit lehet, oldjunk meg előbb! Sok olyan teendő van az ünnep körül, melyek fontosak, de nem kell pont az ünneplés előtt megoldani. Az ajándékokat például már korábban is becsomagolhatjuk, felkötözhetjük a szaloncukrokat, sőt a süteményt is megsüthetjük két-három nappal korábban is, ha olyan receptet választunk. A fát is befaraghatjuk egy-két nappal előbb, és a takarítást sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Időben ellenőrizzük a karácsonyi égősort, hogy szükség esetén legyen időnk beszerezni a pótlást!

2. Közösen!

A karácsony közös, családi ünnep. A készülődés is legyen közös. Ne egy ember feladata legyen minden, beszéljük meg előre, ki mit vállal.

Amit lehet, csináljunk közösen. Egy közös süteménysütés, ajándékkészítés jó kedvet adhat. Ha a családi hagyományok engedik, még a karácsonyfát is lehet a gyerekekkel közösen díszíteni, így az ő elhelyezéséről sem kell gondoskodni a faállítás idejére. Egy gonddal kevesebb, és még a gyerekek is élvezik.

3. Hibázni szabad!

Karácsonykor a legfontosabb a jó hangulat, az öröm, és az összetartozás. Nem baj, ha ferde a fa, ha nem harmonikus a díszítés, ha kicsit szenes a sütemény! Nem gond, ha az ajándék nadrág mérete nem passzol! A lényeg, hogy együtt vagyunk. Engedjük meg egymásnak a hibákat!

4. Ne kritizálj!

Egymás kritizálása lehet az egyik legfontosabb karácsonyi veszekedésforrás. Ne kritizáljuk, ne alázzuk meg egymást! Ha valami végképp nem jó abban, amit a másik csinál, akkor is csak magáról a cselekedetről beszéljünk, és ne a személyről! Kerüljük a "Te olyan hülye vagy, hogy még ezt sem tudod megcsinálni!" típusú véleménynyilvánításokat! Legyünk türelmesek, és használjunk "Szerintem..." kezdetű mondatokat.

Ne feltételezzünk rosszat a másikról! Ha nem értjük, hogy miért tett vagy mondott valamit, amit esetleg bántónak érezünk, inkább kérdezzük meg, hogy mi az oka!

5. Ez a mi karácsonyunk!

Sokszor csak azért hajszoljuk bele magunkat a kimerítő előkészületekbe, mert másoknak akarunk megfelelni. Azt akarjuk, hogy az anyósunk, a szüleink, a szomszéd, a barátok meg legyenek elégedve velünk, ne legyen okuk megszólni bennünket.

Ne másnak akarj megfelelni! Ez csak az Ti Karácsonyotok! Nem baj, ha a gyerekek szobája rendetlen, nem baj, ha nincs hatfogásos vacsora, nem baj, ha nem minden tökéletes. Az ünnep az együttlétről szól, a közös boldogságról, a család szeretetéről. Ne engedd elrontani! Ez az ünnep nem a kívülállóké, hanem csakis a Tiétek!

6. Bocsánat!

Szabad bocsánatot kérni! A veszekedések leggyakrabbak önmagukat gerjesztik. Az egyik fél tesz egy kis megjegyzést, a másik csípősen válaszol, egyre erősebbek a bántások, a sértések. Pillanatokon belül el lehet így jutni a kiabálásig.

Egy veszekedésben nincsenek győztesek! Ha az egyik fél megáll, és bocsánatot kér, akkor nagyobb az esély rá, hogy a másik is abbahagyja a vitát.

7. Adj időt!

A legnagyobb ajándék, amit szülő a gyerekének, férj a feleségének adhat, az az idő. Figyeljetek oda egymásra, hallgassátok végig egymást, beszélgessetek, játsszatok. Nem baj, ha a tévé kikapcsolva marad egy darabig. Öleljétek meg egymást, nézzétek a fát, a gyertyákat, a gyerekeket. Együtt legyetek, és ne csak egymás mellett!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

4 éves lányomat idézve: "Ez csodálatos!"

Görög-Ábel Andrea, Kecskemét

Érdekel >>>


Annak ellenére,hogy ellenzem a számítógép használatát, két gyermekes családanyaként és óvodapedagógusként is kiválónak tartom ezt a képességfejlesztő programcsaládot. A gyermekek játékként élik meg a használatát s eközben észrevétlenül fejlődnek képességeik. Nagyon jónak tartom,hogy a szülőnek lehetősége van a nehézségi fokok beállítására.

Vánkos Rita, Piliscsaba

Érdekel >>>


A program nagyon jó, a 4. osztályos fiam örömmel és - tőle szokatlan módon - nagy kitartással csinálja a feladatokat.

dr.Pethő Anada Zsuzsa, Tiszaalpár

Érdekel >>>


Nagyon jo tapasztalaim vannak az egesz Varazsbetu programcsaladrol. A gyerekeim nagyon szeretik, versengnek, hogy melyik jatsszon. Nagyon halas vagyok ezekert az oktato programokert, nagyon nagy segitseg a tanulasban is.

Both Edit, Románia, Tekerőpatak

Érdekel >>>


Igazi nagy segítséget hozott életünkbe, pár nap alatt is észlelhető a változás, megnőtt a kedv az olvasás után! Köszönöm hogy vannak emberek, akik munkájukkal segítik az arra rászorulókat!

Vágásiné Gégus Emese, Monor

Érdekel >>>


Változatos és nagyszerűen motiválja a gyermeket a sikeresen elvégzett feladatok után. Szinte abba sem szeretné hagyni. Örülök, hogy Önök mellett döntöttünk.

Horváthné Rózsavölgyi Andrea, Tass

Érdekel >>>


A szeretetteljes odafigyelés és a "Varázsbetű" nagy segítséget nyújthatnak a neveléshez a családban a szülőknek, és az oktatási intézményekben dolgozóknak is, de nyertese főként a szemünk fénye, gyermekünk lehet, legyen!

Kovács Gabi, Győr

Érdekel >>>


Tavaly karácsonykor vásároltuk meg a programcsaládot! Nagyon hasznosnak véljük, sokat segített fiúnk fejlődésében!

Horváthné Nagy Brigitta Szilvia, Budapest

Érdekel >>>


Őszintén megmondom, hogy eleinte idegenkedve fogadtam a Varázsbetűt, de a gyerekeimnek ez az egyik kedvence!!!

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Szép beszéd - Jó olvasás
A sikeres olvasástanulás egyik legfontosabb alapfeltétele az ép beszéd és a jó beszédmegértés. A...

Barkochba
Ma egy közismert, hasznos és szórakoztató játékot írok le némi változtatással. Gyermekkorunk kedvelt...

Ha a füle botját sem...
Ismered azt az érzést, amikor harmadszor szólsz a fiadhoz vagy a lányodhoz, de ő meg sem hallja?...

Saját kézzel - Ajándékötlet karácsonyra
Tangram. Egy egyszerű és izgalmas logikai játék, mely gyerek és felnőtt agyát egyaránt megmozgatja....

Ajándék játék Mikulásra
Igen, idén is eljön a Mikulás, és ennek örömére mi is készítettünk Nektek egy kis ajándékot, egy...

Mondattagoló – Ajándék játék
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, mely kiváló lehetőség a szövegértés és a...

Rendes vagy rendetlen
Mekkora rendetlenség! De rendetlen vagy! Te nem is tudod, mi a rend! Te mit szoktál mondani, amikor...

Fontos a korai segítség
Azok a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek, akik nem kapják meg a számukra szükséges segítséget, az...

Keresd meg a párokat – Ajándék játék
A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk Nektek. Az alábbi linkről ingyenesen letöltheted...

Rendező - Játékötlet otthonra
A hétköznapi logikának fontos része az ok-okozati összefüggések felismerése, annak megértése, hogy...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb