Fontos a korai segítség

Sokat hallunk mostanában arról, hogy a magyar gyerekek milyen rosszul szerepelnek a nemzetközi felméréseken, és hogy mennyire rosszul teljesítenek az iskolában. Nem értik, amit tanulnak, vagy egyszerűen unják, és nem figyelnek rá oda.

Ugyanakkor azonban egyre gyakrabban fordul elő a diákok között depresszió és szorongás. A gyerekekkel foglalkozó szakemberek szerint összefüggés van a lelki problémák és a tanulási zavarok között.

Olvasni tanulok

Ez a helyzet például a 10 éves Zsuzsival is, akinek a szakvélemény szerint koncentrációs problémái vannak. Zsuzsi vidám, cserfes kislány, aki könnyedén részt tud venni a felnőttek beszélgetéseiben is. Átlag feletti intelligenciája van, ennek ellenére az iskolában küszködik. Mikor leírtam néhány egyszerű szót, hogy elolvassa, megdöbbentem. Olyan egyszerű szavakat olvasott félre, mint a bab, a pap, a dob, vagy a bob.

Hogy lehetséges az, hogy egy jó budapesti iskolába járó, okos, negyedik osztályos kislány nem képes kiolvasni ezeket a szavakat?

Cserbenhagyásos oktatás

Iskolarendszerünk cserben hagyta a rászorulógyerekeket. A tanárok egyre nagyobb nyomás alatt dolgoznak, egyre több adminisztrációs teherrel, külső szabályozással kell megküzdeniük, egyre nagyobbak az elvárások a hozzá nem értők részéről, ugyanakkor egyre kevesebb az egy gyerekre jutó idő, figyelem, és természetesen a taneszközökre fordítható összeg.

Ebben a környezetben a figyelemzavarral vagy tanulási problémákkal küzdő gyerekek gyorsan lemaradnak.

Az óvodás sem "iskolázatlan"

Az iskola nem a nulláról kezdi a tanítást. A tanterv összeállítói feltételezik, hogy a gyerekek tisztában vannak a számolás alapjaival, és biztosan meg tudják különböztetni egymástól a hangokat, a formákat és az irányokat.

De mi a helyzet, ha egy gyereknek a fentiek közül eggyel vagy többel problémái vannak? Mi a helyzet, ha a gyerek az olvasáshoz és tanuláshoz szükséges képességek zavara miatt lemarad? Ilyenkor a szülő legtöbbször csak egy jó tanácsot kap segítségképp: "Tessék többet gyakorolni, zárkózzanak fel a többiekhez!"

Amit rakunk nappal, éjjelre leomlik

A gyermek fejlődése hasonlít ahhoz, mint ahogyan egy fal épül fel. Minden apró tudáselem, minden új képesség egy-egy tégla a falban. Ha egy gyermek nem sajátít el valamit, akkor a tégla nem épül be, de sietni kell, nem várnak senkire, így csak egy lyuk marad a falban. Minden egyes hézaggal gyengébbé válik a fal, ugyanakkor egyre magasabbá, és bizonytalanabbá válik, míg egyszer csak összeomlik, csak egy nagy kupac törmelék marad. A gyerekek elméje rugalmas, és át tudják hidalni a a hiányosságokat, de csak egy ideig. Ha túl sok hiányosság, akkor a gyermek nem képes már a többiekkel együtt haladni.

Talán meglepő, de a magyar gyerekek több, mint 10 százaléka küzd valamilyen problémával az írás, az olvasás vagy a matematika területén. Ha ezeket a zavarokat idejében felismerik, akkor személyre szabott fejlesztéssel képessé lehet őket tenni az önálló tanulásra. De ha - ahogy az Zsuzsi esetében is történt - a problémákat nem kezelik, egy idő után a fal menthetetlenül összedől, és csak nagyon nehezen lehet újra felépíteni.

Segíteni kell! Korán!

Ebben a helyzetben sajnos a szülő az egyetlen, aki segíteni tud. Ő az, aki észreveheti a figyelmeztető jeleket, ő az, aki kiderítheti, hogy mit lehet tenni, és ő az, aki felelős gyermeke képességeinek fejlesztéséért.

Éppen ezért szülőként nagyon oda kell figyelnünk, és ha szükség van rá, lépnünk kell. Időben. Korán.

Ha úgy látod, hogy gyermeked lemarad, nem úgy teljesít, mint a többiek, vagy csak nem ért valamit, akkor ne habozz: beszélj a pedagógusokkal, vidd gyermeked vizsgálatra, derítsd ki, hogy ki és hogyan segíthet, és annak is járj utána, hogy Te magad mit tehetsz gyermeked képességeinek fejlesztéséért.

Ne tanulj!

Ne felejtsd el! Gyermeked képességfejlesztésében nem a monoton gyakorlás és ismétlés a célravezető. Sokkal fontosabb a mozgás és a játék. A játék során a gyerekek nyitottak, kezdeményezőek és kreatívak, örömmel próbálnak ki új dolgokat, saját határaikat feszegetik.

Nagyon jó lehetőség a tanulásra a családi társasjátékozás. A dobókocka használata és a lépések számolása során gyermeked a matematikával ismerkedik, a feliratokat és kártyákat böngészésével az olvasást gyakorolhatja.

Változz!

De Neked is változnod kell. A hibák helyett koncentrálj arra, amiben gyermeked erős. Ez önbizalmat ad gyermekednek, mely idővel szétterül a személyiségben, és más területeken is segíteni fog. Ha ismeri saját erősségeit, akkor kevésbé fog aggódni azért, hogy vannak gyengébb területei is.

Segíts gyermeked olvasási képességének és iskolai eredményének javításában! Kattints ide és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Sok gyermek szüleinek nevében is KÖSZÖNÖM, hogy ilyen segítséget nyújtanak és segítenek megelőzni a későbbi kudarcokat. KÖSZÖNÖM!

Hornokné Juhász Erika

Érdekel >>>


A munkahelyem (Nevelési Tanácsadó) megvette a Varázsbetűt, én tegnap próbáltam ki "élesben" gyerekeken. Az eredmény fantasztikus volt. Én magam is élveztem, a feladatok változatossága, a könnyen kezelhetőség, a feladatok közti gyors és rugalmas átjárás lehetősége a korábban ismertekhez képest ezerszer jobb! Több korosztállyal próbáltam, az óra végén alig tudtam kilökdösni a gyerekeket. A másodikos Sanyikám, akit amúgy elég nehéz feladatban tartani, miután 50 percen át dobálta a befőtteket, mondatokat párosított stb., az óra végén azt mondta: "Ma miért nem tanultunk?" Csak gratulálni tudok ehhez a remek programhoz. A hang effektusok és üdvrivalgások a sikeres megoldások után csak hab ezen a finom tortán!

Fehérvári Katalin logopédus

Érdekel >>>


Nagyon féltem ezt a programot megrendelni, de a kisfiam nagyon szereti. Érdekes, hogy úgy kell a számítógép elől felállítanom. Most lesz 7 éves, és idáig nem engedtem számítógép közelébe. De ezzel a játékkal gyorsan tanul, és ami nekem, mint szülőnek nagyon fontos, közben együtt vagyunk.

Kecskés Nikoletta, Cegléd

Érdekel >>>


Unokám egyedül is képes kezelni a programot, nem kell folyamatosan felügyelni, de a napló segítségével mégis könnyen leellenőrizhetem teljesítményét.

Somogyiné Mogyorósi Angella, Litér

Érdekel >>>


Hasznosnak találom a programot, mert sokféle játékot tartalmaz. A fiamat jól motiválja a jutalomjáték lehetősége. Szívesen játszik a számítógépen, így könnyebb a gyakorlás is.

Perneckerné Laboda Edit, Pécs

Érdekel >>>


Nagyon elkeseredtem mikor kiderült, hogy a lányom dyslexiás. De nagyon tetszik neki a program, és saját magától is "játszik" vele. Már látom, hogy mennyit fejlődött! Nagyon hasznosnak találtam.

Császár Beatrix, Dunaújváros

Érdekel >>>


Fantasztikus ötletnek tartom, mert a gyerekek játékosan tanulnak, ami véleményem szerint nagyon fontos ahhoz, hogy ne utálják meg a tanulást!

Papp Andrea, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon szeretnek vele játszani gyerekek! Mindig szívesen ülnek géphez :) Játszva tanulnak, amit észre sem vesznek :)

BIHARY GÁBORNÉ, SÁRBOGÁRD

Érdekel >>>


Nagyon jó program! Gergőnek is nagyon tetszett! Kedvence a betűpuzzle, de majd szép lassan a többit is megismeri! Játékos formában tanulhat, fejlődhet! Nagyon köszönjük!

Harsányi Viktória, Vác

Érdekel >>>


Nagyon hasznos program. Hatékonyan fejleszti az olvasási nehézségekkel küzdő gyerekeket. Örülök, hogy rátaláltam!

Fekecsné Mezei Teréz, Lakitelek

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Keresd meg a párokat – Ajándék játék
A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk Nektek. Az alábbi linkről ingyenesen letöltheted...

Rendező - Játékötlet otthonra
A hétköznapi logikának fontos része az ok-okozati összefüggések felismerése, annak megértése, hogy...

Tíz ötlet gyermeked képességeinek fejlesztésére
Szülőként természetesen szeretnénk fejleszteni gyermekünk képességeit, hogy amikor az iskola...

Játék a betűkkel - Ajándék feladatlap
A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk: a megadott betűkből kell értelmes szavakat...

Hogyan legyek jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb szerepe. Éppen ezért mindig ott bujkál bennünk a kérdés:...

Fekete Péter, a szókincsfejlesztő
A szövegértés fejlesztésének egyik legfontosabb eleme a szókincs bővítése. Egyrészt az ismert...

A szövegértés nehézségei
Egyre több gyereknek okoz gondot az olvasott szöveg megértése, feldolgozása, a lényeg kiemelése, és...

Mai Maugli
A beszéd és az elme fejlődése szorosan összefügg. Beszéd nélkül elképzelhetetlen a gondolkodás, és...

Játékötletek szókincsfejlesztéshez
Könnyű belátni, miért fontos a szókincs bővítése: minél kevesebb a szövegben az ismeretlen szó,...

Alkoss szavakat – Ajándék játék
A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk. A megadott szótagokból kell értelmes szavakat...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb