Az egyensúly zavara és fejlesztése

A gyerekeknél az olvasás megtanulásában nagy szerepe van a mozgásnak is. Éppen úgy fontosak a nagymozgások, mint az abból következő kismozgások és finommozgások. A diszlexiára való hajlamnak előjele lehet a túlmozgás, a hiperaktivitás is, ha gyermeked túlzottan nyughatatlan, mindig valamilyen plusz elfoglaltságra vágyik türelmetlenül. Az ember legtöbbször alig tudja őt lekötni valamivel, mert újabb és újabb mozgásos feladatra van szüksége, állandóan ki kellene vinni szaladni vagy játszani. Úgy tűnik, kis időre sem képes nyugodtan megülni , mintha egy belső erő követelné a mozgást.

Érzékszerv, ami nélkül lábra sem tudnánk állni!

Az egyensúlyozás szerve a belső fülben található, mindkét oldalon. Ez a nagyon finom, speciális szerv segít a tájékozódásban és a térben való egyensúlyozásban is. Működése egészséges helyzetben észrevehetetlen, stabilan járunk a lábunkon, nem esünk el.

A mozgás javításához nélkülözhetetlen az egyensúlyérzék fejlesztése is. A járni tanuló kisgyerek számára nagy gond az egyensúlyozás, ha elbillen, hamar lehuppan a fenekére. Az első lépések és talpra állások után minden megtett lépés finomítja, alakítja az idegrendszert. Az egyensúly megtartásához természetesen a külső érzékszervek jó működése is szükséges: a látás, hallás, a tapintás is.

Szintén fontos a járás ritmikus jellege. Ez a ritmus szabályozható: lehet jönni-menni lassabban vagy gyorsabban, vagy éppen szaladni! A rendezetlen, spontán szaladás és lépések hamar eleséshez vezetnek, amiből aztán tanul a kis ember, és elkezdi önmagát szabályozni!

A látás szerepe

Elképzelhető, hogy gyermeked egyensúlyi problémáit látászavar okozza, ezért megy neki a szoba tárgyainak, ezért esik el könnyebben. Éppen ezért mindenképp érdemes szemésszel is ellenőriztetni a látását, hogy ha szükséges időben elkezdhessék a látás javítását és szemüveget is kaphasson. A látóközpont működése így korán javítható, hogy aztán gyermeked akár le is tehesse a szemüveget, legalábbis egy időre!

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

A biztonságos egyensúly megtalálásában sok gyakorlat segíthet. A gyakorlás során gyermeked mozgása, járása magabiztosabbá válik, eredményesebb lesz a játékokban is. A nagymozgások fejlődésével a finommozgások is stabilabbá válnak, és az írás-olvasás tanulásának alapgyakorlataiban is ügyesebb lesz.

Az egyensúlyérzékelés folyamatosan tanulható és egyre fejlettebb szinten használható is. Tanítsd meg gyermeked kerékpározni vagy korcsolyázni! Eleinte nehéznek tűnhet, de tovább kell gyakorolni, és a sikerélmény sem várat sokáig magára! Amint jobban tudja használni egyensúlyozási képességét, annál bátrabban fog belevágni a nehezebb gyakorlatokba is!

Az alábbi játékok segítségével is segítheted gyermeked egyensúlyérzékelésének fejlődését.

Ügyesítő járás

Fogd meg kisgyermeked kezét, és mutasd meg neki, hogyan kell lábujjhegyen járni! Először számoljatok együtt 10-ig, addig maradj lábujjhegyen, majd pihenő. Ez nem először könnyű, de kis adagokban a járás is így tanulható: gyermeked kezét fogva haladjatok előre, majd hátra is 3-3-szor.

Ha már jól megy, akkor egyedül végezze a gyakorlatokat gyermeked, de legyél ott mellette.

Balettozás

Segíts gyermekednek egy lábon állni, a kezei legyenek oldalsó középtartásban. Számolj ötig, majd visszaállhat két lábra. Ismételjétek másik lábbal is.

Nehezíthetitek a gyakorlatot, ha tízig számolsz. Ha már jól megy, akkor számoljatok együtt, majd csak ő egyedül, egyensúlyozás közben.

Egyensúlyozó játékok

A legismertebb egyensúlyozó játékok az építő kockák. Építsetek együtt egy nagy épületet illetve tornyot! Mutasd meg gyermekednek, hogy minél nagyobb az építmény alapja, annál biztosabban áll.

Jenga

Sokan ismerik már ezt az egyszerű fajátékot is! A játék célja, hogy a lehető legtöbb elemet kell eltávolítani a toronyból, anélkül, hogy ledőlne. Ez a játék az egyensúlyérzék mellett kitűnően fejleszti a logikát is. A végén már nagyon ügyesnek kell lenni, hogy nem dőljön le a szerkezet!

Kártyavár

Izgalmas játék a kártyákból várat építeni! Ez a feladat lehet könnyű, vagy akár nagyon nehéz is, ha bonyolult, nagy várat akarnak építeni.

Nem muszáj valóban kártyából készíteni, kártyalapokat lehet készíteni otthon is, egyszerűen kartonlapokat vágjatok fel egyforma részekre. Lehetnek a lapok négyzet vagy téglalap alakúak, így más-más jellegű kártyavár építhető! A lapokat akár saját rajzokkal is díszíthetitek.

Ez is egy kártyavár, de nem muszáj ilyen nagyban kezdeni! :)

Mozgásos gyakorlatok egyensúlyozással

Adj utasításokat gyermekednek. Ilyeneket:

- Vidd el a szivacsot a kádig a kezed tetején!

- Az ágy párnáit (1-2-3 db-ot is) vidd el a válladon a kosárba!

- A pokrócot hajtsd össze és a fejeden vidd egyensúlyozva a másik szobába a fotelig és vissza az ágyig!

- Kinyújtott karodon vidd a labdát a kistestvérednek s add át neki a karoddal (s ne kézzel!)

Gyermeked sokkal jobban fogja élvezni a gyakorlást, ha az utasításokat egy kitalált mesébe foglalod, melyben a próbák a feladatok. Színesítheted a gyakorlást, ha a feladatokból több gyermek közötti versenyt szervezel. Persze ilyenkor figyelni kell arra, hogy a gyerekek életkora, mozgásfejlettsége hasonló legyen, hogy ne legyen egyik gyerek sem eleve kudarcra ítélve.

Létrás játék

Jó gyakorlási lehetőséget biztosít egy földre fektetett létra is.

- Lépegessetek előre és hátra a létra fokaira lépve, betartva a fokok közti távolságot!

- Lépegessetek a fokok között kettesével előre és hátra!

- Lépegessetek a fokokon kettesével előre és hátra!

Ugyanezeket a gyakorlatokat úgy is lehet tovább fejleszteni, hogy gyermeked például egy nagyobb labdát, babát vagy zsákot is visz a kezében, s közben tartja az egyensúlyt!

Színesítsétek mesével a játékot. A létra lehet egy megsérült híd, gyermeked pedig a hős, aki a feladatok végrehajtásával megmenti a hercegnőt, a lovacskát, vagy a tündérbirodalmat.

Jó szórakozást ezekhez a játékokhoz is!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A 7 éves lányomnak rendeltem meg, mert a demo verzió annyira tetszett Neki, hogy szinte el kellett rángatni előle. Sőt ami az alapoknál nem nagyon ment, itt szinte elsőre megértette. A gratuláló szövegek is nagyon jók, szinte ugrál a széken, annyira tetszik Neki.

Fehérné Torday Éva, Gyöngyös

Érdekel >>>


8 éves lányommal teszteltük az új programjukat. Gratulálok hozzá. Végre egy játék, amit a gyermek szívesen használ. Észre sem veszi, hogy közben tanul, gyakorol. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja. Ki vannak éhezve a mai gyermekek a pozitív megerősítésekre.

Karáthné Horváth Mariann, Celldömölk

Érdekel >>>


Gyermekeim nem diszlexiások, mégis megvásároltam a Varázsbetű programcsaládot. Ezek a feladatok nagyon hasznosak (nem úgy, mint egy lövöldözős játék), a gép előtt ülve játéknak tűnnek, és mégis fejleszti a szókincset, a helyesírást, stb. A sokfajta feladat miatt pedig nem válik unalmassá.

Szemenyei Gyöngyi, Orosháza

Érdekel >>>


A Varázsbetű Programcsalád óriási lehetőség az előrejutáshoz, és a sikerélmény szerzéshez. A gyerekek sokkal motiváltabbak, teljesítményük sokkal jobb. A szókincsük bővül, koncentrációjuk fejlődik, számolási képességük nő, és ami nagyon fontos, számukra ez nem csak JÁTÉK és FELADAT, hanem JÁTÉKOS FELADAT!

Dávid Beáta, Fejér Megyei Lakásotthon Hálózat, Dég

Érdekel >>>


A programcsaládot két iskolás (alsós) gyermekemnek vettem meg. Nincs tanulási problémájuk, de így nagyon jól be lehet gyakorolni az iskolában tanultakat. Eddig a feladatlapok készítése, ellenőrzése sok időmbe telt, így több időnk marad a gondtalan játékra, a gyerekeket sem kell noszogatni, hogy gyakoroljunk.

Csige Mónika, Sárisáp

Érdekel >>>


Nagyon szeretik a gyerekeim, 8, 6 és 4 évesek. Két gépünk van, és állandóan veszekszenek, hogy melyik játszódjon. Én felnőttként is nagyon jól el tudok játszani, nagyon értelmes fejlesztő játéknak találom.

Balázs Izabella, Székelyudvarhely

Érdekel >>>


Nagyon tetszik és hasznos. A játékok nagyon jól ki vannak dolgozva, lehet rajtuk gondolkodni, és fejlesztik a tanulási képességet. Ha valamit nem értünk, a "Súgó" jól és érthetően elmagyarázza. A kislányom máris négyesre olvasott egyik nap, sokat segített neki a játék. Egyfolytában vele játszik, nagyon lefoglalja.

Lepsényi Regina, Káloz

Érdekel >>>


Nagyon hasznos ez a játék, jó munkát végeztek. Gyermekeink szeretik, és látjuk, hogy megérte megvenni.

Tuboly Róbert, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon szeretjük a Varázsbetű Programcsaládot, a gyerekek is élvezik vele a munkát.

Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Az integráltan nevelt SNI-s tanulók játékos fejlesztésénél remekül tudjuk használni a Varázsbetű programot.

Dr. Molnár István EGYMI Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Hajdúböszörmény

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Önutálat - Hogy segíthetsz?
Szülőként nagyon rossz hallani, ahogy gyermekünk önmagát szidja, bántja és szapulja, látni, hogy...

Talán a mozgás a kulcs gyermeked olvasási problémájának leküzdéséhez?
Tudtad, hogy az iskolai kudarcokat már a kisgyermekkori ügyetlen mozgás is előre jelezheti? Ha egy...

Mi volt ma az iskolában? Szófakasztó játékok otthonra
Ha gyermeked jobban meg akarod ismerni, akkor erre a legjobb módszer, ha minél több időt töltesz...

Hangoskodjunk!
Az olvasási képességek fejlesztésében nagyon fontos, hogy a szülő olvasson gyermekének. Vajon miért...

Ismerd meg gyermekeidet!
Az egyik legnagyobb kockázat a gyereknevelés során, ha gyermekünktől túl sokat várunk el, ez ugyanis...

Miben jók a diszlexiások? 9 pozitív példa
Ha a diszlexiáról van szó, legtöbbször a problémáról, a tünetekről vagy épp a fejlesztési...

Játékötletek matekfóbia ellen
Mára olyan játékötletekkel készültünk, melyekkel sikerrel szállhatsz szembe a matekfóbiával....

A diszlexia szégyen
A diszlexiáról a legtöbb embernek az olvasási probléma jut eszébe. Valójában azonban nem ez a...

Tanulás nem létezik
Mi az, hogy tanulás?! A tanév elején nem árt tisztázni, hogy iskolai tanulás valójában nem is...

Írd le a neved százszor!
Régebben gyakori büntetés volt ez: Írd le a neved százszor. Ami azt illeti párszor én magam is...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb