Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell

Először csak azt veszed észre, hogy gyermeked rosszul fogja a villát és a kanalat, és hiába próbálkozol, nem tudod neki megtanítani a helyes tartást. Később észreveszed, hogy a zsírkrétát és a filctollat is rosszul fogja, és az ollóhasználattal is nehézségei vannak. Aztán mikor iskolába kerül, feltűnik, hogy a többi gyerek már szabályosan ír, de a Te gyermeked még mindig fordítva írja a betűket és a számokat, egybeírja a szavakat és nem használ írásjeleket.

Fájdalmas küszködés

A füzete hemzseg a hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint az "egy" vagy az "alma". Ennek ellenére folyékonyan olvas, talán még jobban is, mint ahogy az az életkorában elvárható. De ha ír, a sorok kifutnak a margóra, és szabálytalanul kanyarognak, mintha valaki összekócolta volna őket. Helyesírása reménytelen, és ki van borulva tőle, hogy miért nem tud úgy írni, mint az osztálytársai. A többiek pillanatok alatt leírnak négy-öt mondatot, neki ez csak küszködés és fájdalmas erőfeszítés árán sikerül, és a munkája akkor is tele van helyesírási hibákkal, tükrözött betűkkel és hiányzó írásjelekkel.

"Hülye vagyok"

Azt mondja, hogy ő buta, és hülye, és hogy utál írni. Aztán bezárkózik a szobájába és könnyedén kiolvas egy könyvet, aminek a szövege elméletileg jóval meghaladja a képességeit.

Ilyen, ha egy gyereknek diszgráfiája van.  És ez bizony nehéz. A diszgráfia szívás.

Mi is a diszgráfia

A diszgráfiát nehéz felismerni: mivel olvasási zavarokhoz nem kapcsolódik, ezért a diszlexia, mint ok fel sem vetődik. Van, aki azt hiszi, hogy a gyerek lusta, mások azt mondják, a finommozgásai fejletlenek, de olyan is van, aki szerint egyszerűen "kreatív a helyesírása". De nem erről van szó. A diszgráfia okai hasonlóak a diszlexiához, azonban a tünetek csak a z írásban jelentkeznek. Az olvasási és az írási zavarok annyira összetartoznak, hogy amikor diszlexiáról beszélünk, abba mindig beleértjük az írási és helyesírási problémákat is, és csak akkor említünk diszgráfiát, amikor az írás zavarai önmagukban jelentkeznek. A diszgráfia éppen ezért jóval ritkább, mint a diszlexia.

A diszgráfia megjelenhet az írás külalakjában, formai kivitelezésében, valamint a helyesírás zavaraiban is, ez a két forma pedig gyakran együtt fordul elő. Hasonlóan az olvasási problémákhoz, a diszlexia következtében is gyakran jelentkezik szégyenérzet, önbizalomhiány, kisebbrendűségi érzés.

Nem csak csúnya írás

A diszgráfia előfordulási arányairól pontos mérések nem állnak rendelkezésre. Angol nyelvterületen  5-20%-ra teszik azoknak a gyerekeknek az arányát, akik - eltérő mértékben - érintettek a probléma által. Feltételezhető, hogy a magyar és az angol nyelv eltérései miatt a magyar gyerekek között kevesebb a súlyos tartalmi diszgráfiával küzdő gyerekek száma. Az idő múlásával általában csökken a probléma mértéke, de a tünetek egy része még felnőttkorban is észlelhető marad.

A diszgráfia nem egyszerűen csúnya írás, sokkal inkább egy idegrendszeri eredetű tünetcsoport, melynek fennállása csak akkor derül ki, amikor a gyermek elkezd írni tanulni. Kialakulásáért nem a szülő, és nem a helytelen nevelés a felelős.

A másolás nem segít

Sok szülő elköveti azt a hibát, hogy diszgráfiás gyermeke írását másoltatással vagy diktálással próbálja javítani. Bár a szándék egyértelműen jó, ezzel mégis inkább ártanak, mint használnak.

A diszgráfia okai összetettek, gyakran a beszéd és a nyelvelsajátítás zavarainak köszönhetőek, így terápia összeállításában a logopédusnak van fontos szerepük, akik szükség esetén együttműködnek más szakemberekkel is, például fejlesztő pedagógussal, vagy pszichológussal.

Hogy segíthetsz?

Természetesen vannak olyan tevékenységek, melyek segítségével otthon is, akár megelőző jelleggel is fejleszthetjük gyermekünk képességeit. Jó hatása van a gyurmázásnak, a kézműves tevékenységeknek, a rajzolásnak, a rajzos rejtvények, például labirintusok megfejtésének, vagy a "kösd össze a pontokat" típusú játékoknak, a különbségkeresőknek.

Az írástanulás időszakában nagyon fontos szerepe van a betűelemek, később a betűk tudatos megfigyelésének, és rajzolásának,  valamint a betűkötések tanulmányozásának.

Külföldön egyre több pedagógus alkalmazza a diszgráfia megelőzésére és a hátrányok csökkentésére a dőlt betűs írás tanítását. A beszámolók szerint ez a fajta folyóírás kisebb mértében veszi igénybe a kezet, ráadásul a betűk egymáshoz való hasonlatosságát is csökkenti, így kevesebb betűtükrözés fordul elő.

Ne habozz!

Ha azt látod, hogy gyermeked írásban nehezen fejezi ki magát, az írás külalakja elképesztően ronda, ráadásul annyi hiba van benne, hogy szinte érthetetlen, akkor ne habozz, hanem kérj segítséget, amilyen gyorsan csak tudsz. Lehet, hogy nincs igazad, és gyermeked nem diszgráfiás. De ha igazad van, és tényleg diszlexiáról van szó, akkor a szakszerű és időben kapott segítség felbecsülhetetlen értékű lehet.

A Varázsbetű segít

A helyesírási problémák csökkentésében nagyon hasznos a Varázsbetű Programcsalád, melynek gyakorlatai segítségével hatékonyan csökkentheted az olyan diszgráfiára jellemző tüneteket, mint például a betűbetoldások, a betűk sorrendjének felcserélése, vagy a betűkihagyás.

Kattints ide, és tudj meg többet arról, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Rendkívül hasznosnak és jól használhatónak tartjuk az Önök által fejlesztett programot tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon egyaránt.

Pongrácz Tímea

Érdekel >>>


A munkahelyem (Nevelési Tanácsadó) megvette a Varázsbetűt, én tegnap próbáltam ki "élesben" gyerekeken. Az eredmény fantasztikus volt. Én magam is élveztem, a feladatok változatossága, a könnyen kezelhetőség, a feladatok közti gyors és rugalmas átjárás lehetősége a korábban ismertekhez képest ezerszer jobb! Több korosztállyal próbáltam, az óra végén alig tudtam kilökdösni a gyerekeket. A másodikos Sanyikám, akit amúgy elég nehéz feladatban tartani, miután 50 percen át dobálta a befőtteket, mondatokat párosított stb., az óra végén azt mondta: "Ma miért nem tanultunk?" Csak gratulálni tudok ehhez a remek programhoz. A hang effektusok és üdvrivalgások a sikeres megoldások után csak hab ezen a finom tortán!

Fehérvári Katalin logopédus

Érdekel >>>


A program nagyon jó, a 4. osztályos fiam örömmel és - tőle szokatlan módon - nagy kitartással csinálja a feladatokat.

dr.Pethő Anada Zsuzsa, Tiszaalpár

Érdekel >>>


Unokám egyedül is képes kezelni a programot, nem kell folyamatosan felügyelni, de a napló segítségével mégis könnyen leellenőrizhetem teljesítményét.

Somogyiné Mogyorósi Angella, Litér

Érdekel >>>


Kislányom nagyon megkedvelte, és alig várja,hogy újból használhassa a programokat! Sokat segít neki a tanulásban!

Kaiserné Stettner Márta, Mór

Érdekel >>>


6 és 8 éves kisfiaim az első pillanattól nagyon kedvelik a programokat. Az ajánlott napi 20 percet többszörösen túllépik, naponta többször is bekapcsolják és örömmel játszanak vele. Nagyszerű megoldásokkal van tele!

Kolár Norbertné, Árpád utca

Érdekel >>>


Meg vagyok elégedve, a gyerekek nagyon szeretnek játszani a Varázsbetűvel. Kellemes időtöltés és ráadásul játékosan tanulnak is.

Marosné Kirschner Edina, Rozsály

Érdekel >>>


Nagyon hasznos, jól használható anyag. Mint utazó gyógypedagógus, remekül bevált a munkám során. A gyerekek nagyon szeretik.

Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, Miskolc

Érdekel >>>


Nagyon szeretik a gyerekek! Örülök, hogy megvettem az egész Programcsaládot! Köszönöm a lehetőséget!

Vizlerné Ódor Anita, Vasvár

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

A ritmus varázslata
Vajon milyen hatással van a ritmusérzék gyermeked olvasási képességére? Ma a ritmus tanulásban...

Nem elég, ha olvasni tud!
Áron tíz éves. Ha kézbe kap egy szöveget, azt minden gond nélkül felolvassa. Azonban értelmezéskor...

Szintetikus vagy szóképes? Olvasástanítási módszerek
A magyar olvasás és írástanítás-tanulás történetében két alapvető módszert - szintetikus és a...

Jamie Oliver a diszlexiáról
Jamie Oliver beszél a diszlexiáról és az iskoláról. Videó....

Levél a kitűnő tanulók szüleinek
Ülök a gép előtt, görgetem végig a Facebookot, és látom a képeidet. Büszke vagy. Én pedig...

Fejleszd otthon is gyermeked képességeit!
A tanulási zavarokkal küzdő gyermek számára nem elegendő az óvodai vagy iskolai fejlesztés. Legalább...

Így nevelj magabiztos gyereket - 6 ötlet
Szülőként valamennyien szeretnénk, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon, de ezt nem lehet...

Jól csak a szívével lát az ember!
Az igazság a szemnek láthatatlan – talán Te is énekelted ezt valaha Bródy Jánossal. Talán kicsit meg...

Gyermeked diszlexiás és segíteni szeretnél neki? 47 gyors ötlet szülőknek
Ha meghallja a diszlexia szót, akkor a legtöbb szülő tanácstalanul tekinget körbe: Most mit tegyek?...

A mozgás nem helyettesíthető semmi mással
Sokszor beszélünk róla, hogy a mozgásnak milyen jó hatása van a tanulási képességekre. De vajon mi...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb