Az írás megmarad?

Az írás sokkal összetettebb tevékenység, mint az olvasás. A diszlexiás gyerekek számára a legnagyobb szenvedést az írás elsajátítása okozza. Egyaránt problémát jelent a betűformálás és a helyesírás is.

Már az óvodában

Az íráshoz szükséges képességek kialakulásának ideje az óvodáskor. Ekkor fejlődnek rengeteget a kéz finommozgásai, ami a betűformáláshoz szükséges, és ekkor tanulják meg a helyes ceruzafogást is, de az óvodás évek alatt fejlődik a tájékozódási képesség, a sorrendiség képessége vagy a memória is, melyek mind szükségesek a jó íráskészség kialakításához.

Fordítva-ferdítve

A fenti képességek hiánya vagy fejletlensége gondokat okoz az írásban. Ilyen lehet, hogy a gyermek fordítva vagy szabálytalanul írja a betűket, írásképe kusza, rendetlen, nem tudja megjegyezni az egyes betűk formáját, vagy felcseréli sorrendjüket. Erre az írásra szokták a macskakaparás jelzőt használni.

Az íráshoz szükséges képességek természetesen fejleszthetőek, és így behozható a lemaradás.

Kevesebb kudarcot!

Fontos tudni, hogy önmagában másolással nem javíthatóak az írási problémák, hiszen a másolás már maga is sok képesség meglétét követeli meg. Ha erőlteted a másolást, valószínűleg csak további kudarcokat okozol gyermekednek, és ezzel még jobban megutáltatod vele az írást, és minden jó szándék ellenére tovább rombolod önbizalmát!

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem szabad gyermekeddel gyakorolnod! Csak nem mindegy, hogyan!

Az írás- és olvasásfejlesztés nem csak unalmas, fáradtságos nyűg, nehéz kötelesség lehet, hanem akár izgalmas, érdekes játék is, mely kellemes időtöltést biztosít!

Akár a konyhában is

Az egyik legfontosabb feladat a kéz ügyesítése. Gyurmázzatok, kézműveskedjetek, varrjatok, legózzatok, vagdossatok, rajzoljatok, színezzetek, ez mind javítja a kéz ügyességét! A konyhában is sok hasznos tevékenységet lehet találni: válogassatok rizst és borsót, gyúrjatok tésztát, díszítsetek süteményt vagy tortát.

Játék a betűkkel

Az írást is gyakorolhatjátok játékos formában. Például összeállíthatsz egy kis rejtvényt gyermekednek. Gyűjts össze olyan tárgyakat, amelyek kezdőbetűje kiad egy újabb szót. Gyermekednek le kell írnia a kezdőbetűket, és ki kell találnia a szót. Könnyebb a játék, ha a tárgyakat a kitalálandó szó betűinek sorrendjében mutatod, nehezebb, ha összekeverve.

Példa: Megfejtendő szó: Zsiráf. Tárgyak: zsírkréta, ing, ropi, ág, focilabda.

Egy másik játék lehet, ha leírsz egy tárgyra jellemző szavakat, gyermekednek pedig ki kell találnia, és le kell írnia, mire gondoltál:

Például: tűzoltóautó. Piros, sziréna, fecskendő, létra.

Tollbamondás: csak mértékkel

Fontos feladat a tollbamondás. Eleinte csak egy-egy betűt, majd egy-egy szótagot diktálj gyermekednek. Figyeljetek oda a betűformálásra, a betűkapcsolatok kialakítására. Csak később lépjetek tovább a rövidebb szavakra.

Mit jut eszedbe?

Később jó gyakorlat lehet, ha megkéred gyermeked, hogy egy-egy tárgyról írjon le olyan szavakat, melyek az eszébe jutnak, például a színét, a nevét, a formáját, a tulajdonosát, vagy bármi mást.

A helyesírás fejlesztésében fontos szerepe van a ritmusérzék fejlesztésének. Mondjatok mondókákat, verseket, énekeljetek közösen! Ez is fejleszti gyermeked képességeit.

Hallod-e?

Gyermeked helyesírását hallásának fejlesztésével is javíthatod.

Kösd be gyermeked szemét, majd adj hangot különböző tárgyakkal: üss meg egy lábost kanállal, rázz meg egy gombokkal teli dobozt, gyűrj össze egy papírt. Gyermeked feladata a hangok felismerése. Ezt a játékot a szabadban is játszhatjátok. Ekkor gyermekednek azokat az eseményeket kell felismernie és leírnia, amelyeket hall: ugat egy kutya, elhalad egy autó, fociznak a fiúk, csenget egy biciklista, és így tovább.

Sikerélmény, de nem mindenáron

Fontos, hogy a játék sikerélményt biztosítson gyermekednek. Az öröm az, ami hozzásegíti majd a fejlődéshez. Dicsérd meg gyermeked, ha jól sikerült neki valami, de ne dicsérd meg érdemtelenül, mert az elbizonytalanítja őt.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

Hogyan lehet gyorsabb a leckeírás?
Az otthoni tanulás sok szülő rémálma, mindennapi küzdelem, állandó harc a gyerekkel. Ma olyan...

Az a pokoli házi feladat
Nálatok is áll a bál, ha leckét kell írni?  Neked is könyörögnöd kell gyermekednek minden egyes...

A felnőttkori agysérülések következményei
A beszéd sajnos akkor is károsodhat, amikor már jól elsajátítottuk. Egy hirtelen baleset,...

Ubukubu zűrkalandjai - Mesekönyv az olvasási képességek fejlesztésére
Az Ubukubu zűrkalandjai című könyv szórakoztató mese, és egyben kiváló eszköz gyermeked olvasási...

Csodatévő három nap - Gyere velünk táborozni!
Amikor 2005-ben az első téli Kalandtábor szervezésébe belefogtunk, a legtöbben biztosra vették, hogy...

Játékok a ritmusérzék fejlesztéséhez
Írtam már Neked arról, hogy mennyire fontos a jó ritmusérzék gyermeked olvasási képességének...

Mi a közös az IKEÁ-ban és a magyar iskolarendszerben?
Új szekrényt vettünk a lányomnak, és amíg összeraktam, rájöttem, hogy rengeteg hasonlóság van az...

Miért nem beszél rendesen?
A beszéd esetében a normális fejlődés meglehetősen széles tartományban mozog, és általában azok is...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

Anyu - Apu tanfolyam :)

Nevelés közben annyi minden adódik, amit olyan jó lenne elsőre jól csinálni...! Az első gyerekkel végigretteg az ember mindent, a másodikkal meg valahogy fele annyi a fennakadás... A tudás és a rutin előre is megszerezhető! Olvasd el hogyan!

Tovább...


Vevőink írták

Nagyon jók a feladatok, érdekesek, változatosak. Szívesen játszik vele a gyerek.

Basticz Józsefné, Perkáta

Érdekel >>>


Unokáimnak rendeltem, nagyon meg vagyok elégedve a programmal. Nagyon élvezi Gergő. Őt éves. Mindjárt az első alkalommal nagy örömet okoztak neki a dicséretek. Szívesen játszik a programmal.

Bertók Istvánné, Vác

Érdekel >>>


Sokoldalúan, de mégis játékosan fejleszt, nagyon megtetszett a színessége, és a változatos feladatok. Még a nagyobbik gyermekem is (12 éves) szívesen foglalkozott a feladatokkal, együtt oldották meg a kisebbikkel (6 éves)!

Nánásiné Ruppert Ildikó, Székesfehérvár

Érdekel >>>


Nekem nagyon tetszik a programok sokfélesége,a változtatható nehézségi szintek, az egyes feladatok célratörősége,és az hogy rendkívül változatos gyakorlást tesznek lehetővé. Remek gyakorlási, fejlesztési lehetőség nemcsak diszlexiás gyermekek számára!

dr Vargáné Labancz Ildikó, Fegyvernek

Érdekel >>>


Nagyon jó,mert nemcsak tanul vele a gyerek, hanem játszik közben. Így nem valami idióta játékot nézeget az interneten. Szinte észre sem veszi, hogy ez egy komoly feladat, teljesen játéknak fogja fel. Hasznos!

Gyenisné Dezső Viktória, Soponya

Érdekel >>>


Szerintem nagyon jó, a kisfiamnak is nagyon tetszik. Örülök, hogy megrendeltem, sokat használjuk, és segít.

Patyna Márta, Táska

Érdekel >>>


Nagyon szuper, a lányom nagyon szereti! Rendkívül jól fejleszt! Nagyon köszönöm!

Konrád Hajnalka, Veszprém

Érdekel >>>


A kisfiamnak nagyon tetszik. Élvezi a játékokat, ez az összes programra vonatkozik. Nagyon örülök, hogy megrendeltem!

Törjék Katalin, Budapest

Érdekel >>>


Csak ajánlani tudom! Játszva tanul a gyerek, számára is öröm, és nem veszi olyan megterhelőnek!

Magyar-Almási Ildikó, Nyírábrány

Érdekel >>>


Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nem csak a program nagyon jó, hanem a Varázsbetűsök emberi hozzáállása is mintaszerű.

Sótiné Laczkó Gabriella, kóka

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Hamiskodás
Tudunk vajon még igazat mondani? Vagy hazugságra, önmaga és környezete becsapására tanítjuk a...

Gyermekednek van vesztegetnivaló ideje? - Segítség! Most!
A Te gyermeked is olvasási problémákkal küzd? A diszlexia nem egyedi probléma, sokan küzdenek ezzel...

Amikor feltámad a szél… - A számolási zavar figyelmeztető jelei
A diszkalkulia - azaz a számolási zavar - rengeteg gyerek életét keseríti meg. Jó, ha Te is...

Barkochba
Ma egy közismert, hasznos és szórakoztató játékot írok le némi változtatással. Gyermekkorunk kedvelt...

A kreativitás fejlesztése
Sokszor beszélünk a kreativitás fontosságáról. De mit is értünk valójában kreativitás alatt, és...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Pótold a hiányzó részeket!
Az olvasási képesség kialakításához nagyon fontos a rész-egész viszony és az összefüggések...

A Te gyermekednek is problémái vannak az olvasással?
Te sem vagy elégedett gyermeked iskolai eredményeivel? Szeretnéd, ha gyermeked jobban, gyorsabban...

A sikeres emberek titka
Hétvégén egy kedves barátomat, volt osztálytársamat láttuk vendégül ebédre. Ritkán találkozunk, de...

Gyermekéheztetés
A Medián Intézet nemrég egy kutatást készített a gyerekek reggelizési szokásairól. Kiderült, hogy...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu