A szabad levegő boldogabbá teszi gyermeked

Emlékszel?

Amikor mi voltunk gyerekek, akkor még nem volt számítógép, nem volt internet, nem voltak videojátékok, tabletek, telefonok, sőt, ami azt illeti, tévé is alig.

Mi még építettünk gátat a patakban, készítettünk törzsi kunyhót a közeli erdőben, másztunk fára, és kergettük a pillangókat sötétedésig. Fociztunk, tollasoztunk, bújócskáztunk, fogócskáztunk, bicajoztunk.

Képernyő-kerítés

Ma kevesebb jut a gyerekeknek ezekből az élményekből. Interaktív módon informáló és szórakoztató képernyők vesznek körül minket és gyermekeinket, és közben elfelejtkezünk a mozgás és az önfeledt játék fontosságáról. Pedig valójában minden gyermeknek szüksége van rá, hogy megtapasztalja ezeket az élményeket.

Odakint nincs mit csinálni!

Manapság sokaknak nincs kertje, vagy ha van is, félünk egyedül kiküldeni a gyermeket, mi pedig dolgozunk, vagy vacsorát készítenünk és nincs időnk kimenni játszani. A gyerekek megszokják, hogy iskola után is bent kell eltölteniük az időt estig, elektronikus kütyüikkel szórakoztatják magukat, és egy idő után már nem is lesz igényük kimenni, sokszor talán nem is tudják, hogy mit lehet odakint csinálni. Aztán persze meglepődünk, hogy már akkor ingerülten válaszolnak, amikor hozzájuk szólunk.

Pozitív hatások

A nagymamánknak igaza volt. Minden gyermeknek szüksége van szabad levegőre és mozgásra. Azok a családok, akik több időt töltenek együtt a szabadban sokkal kiegyensúlyozottabbak.

Kutatások kimutatták, hogy a szabad levegő hatására gyermekeink sokkal

- nyugodtabbak, és jobban tudnak koncentrálni - ez nagyon fontos a hiperaktív gyermekeknél

- boldogabbak -  a jó levegő, napsütés és mozgás jó kedvre derít és csökkenti a depressziót

- egészségesebbek - A szobában kuksoló gyerekek közül sokan szenvednek D-vitaminhiánytól.

- kevésbé kövérek - a gyermekorvosok szerint legalább napi egy óra mozgás szükséges, így elkerülhető a túlsúly és cukorbetegség

- jobb a látásuk - kevesebb időt töltenek a tévé előtt, illetve a magasabb D-vitamin szint is hozzájárul a szem megóvásához.

- jobban tanulnak - a mozgás fejleszti a gyerekek figyelmét és tanulási képességét, így jobban teljesítenek (Leckeírás és tanulás előtt is engedd ki gyermeked az udvarra!)

-  Kreatívabbak - kevesebb kész dolgot kapnak a kezükbe, ezért rá vannak utalva, hogy saját képzeletüket és találékonyságukat használják.

Te is mozoghatsz!

A modern élet megfosztja a gyerekeket a természet szépségeitől. Rendezd át napirendeteket úgy, hogy gyermeked minden nap tudjon egy rövid időt a levegőn lenni. Ha egyedül nincs hozzá kedve, csatlakozz hozzá! Neked is jót fog tenni!

Homok, hinta, mászóka

Első lépésként alakítsatok ki egy gyerekbarát sarkot az udvaron, homokozóval, hintával, mászókával, vagy akár ugrálóval, gyerekmedencével. Ezzel órákig elszórakoztatják magukat a gyerekek. Lehet ott homokozó, medence, hinta, mászóka, ahol órákig elszórakoztatja magát gyermeked. Ha erre nincs lehetőség, megteszi egy rosszabb asztalterítő vagy pokróc, amelyből indiánsátor készülhet, de jó szórakozást jelenthet egy homokkal teli lavór, egy vödör víz és néhány homokozó szerszám is.

Ha nincs kertetek, akkor válasszatok ki a lakhelyetekhez közel egy parkot, ahova gyermeked szívesen jár. Ha a parkban barátkozni kezd, örülj neki, bíztasd, és ne ragaszkodj hozzá, hogy végig veled legyen!

Közösen!

Kiránduljatok, túrázzatok, biciklizzetek együtt családostól. Szép és maradandó élményeket biztosít, és összehozza a családot.

Ha a valamilyen szabadtéri sportot választotok, ne a versenyen legyen a hangsúly, hanem a szórakozáson. Próbáljatok együttműködni, például tollasozásnál legyen az a cél, hogy a labda minél tovább a levegőben maradjon. Csak közösen dönthetitek meg a saját rekordotokat!

Kikapcsolódás – szó szerint

És persze még egy fontos dolog: a mobilt kapcsold ki. A hívások megszakítják a játékot és elrontják a hangulatot.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nekem nagyon tetszik a programok sokfélesége,a változtatható nehézségi szintek, az egyes feladatok célratörősége,és az hogy rendkívül változatos gyakorlást tesznek lehetővé. Remek gyakorlási, fejlesztési lehetőség nemcsak diszlexiás gyermekek számára!

dr Vargáné Labancz Ildikó, Fegyvernek

Érdekel >>>


Kislányom diszlexiás és dysgraphias, mi már egy éve használjuk ezt a " játékot", mert lányom így nevezi. Játszva gyakorol minden nap, és nagyon sokat javult az írása és az olvasása is. Aki még nem használta ezt a programot, próbálja ki.

Kovácsné Mariann

Érdekel >>>


A kisfiam jelenleg 2. osztályos. Nagyon sokat "szenvedtünk", míg megtanult olvasni. Felcserélte, keverte a betűket, egyáltalán nem szeretett olvasni. Leültettem a Varázsbetű elé, és együtt elkezdtük csinálni a feladatokat, és csodák csodájára, napról-napra könnyebben ment az olvasás. Most ott tartunk, hogy este a kisfiam olvas mesét a kis tesójának, és szeret olvasni.

Szilágyiné Sági Szilvia, Tata

Érdekel >>>


Nagyon jo tapasztalaim vannak az egesz Varazsbetu programcsaladrol. A gyerekeim nagyon szeretik, versengnek, hogy melyik jatsszon. Nagyon halas vagyok ezekert az oktato programokert, nagyon nagy segitseg a tanulasban is.

Both Edit, Románia, Tekerőpatak

Érdekel >>>


Milán fiamnak vettem ezt a programot, aki minden olvasás házi feladatot büntetésként él meg. Mióta a Varázsbetűvel olvas, alig várja, hogy este tudjon "játszani". Nagyon szereti, hiszen hatalmas öröm számára, hogy ha valami sikerül, ott a csillag, meg a dicséret...

Kasparik Edit, Szombathely

Érdekel >>>


Felkeltette a gyerkőc érdeklődését ez a program. Ennek tényleg örülök, mert sok gondja van a tanulással, és láthatóan zavarja, hogy neki nem megy minden olyan könnyen, mint másnak. Köszönjük szépen!

Szurdiné Barkai Anita, Győr

Érdekel >>>


Meg vagyok elégedve, a gyerekek nagyon szeretnek játszani a Varázsbetűvel. Kellemes időtöltés és ráadásul játékosan tanulnak is.

Marosné Kirschner Edina, Rozsály

Érdekel >>>


Nagyon hasznos, jól használható anyag. Mint utazó gyógypedagógus, remekül bevált a munkám során. A gyerekek nagyon szeretik.

Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, Miskolc

Érdekel >>>


Nagyon jó a Varázsbetű! Nemrég rendeltem, de a kislányom már magától bekapcsolja, és játszik! Köszönöm.

Ökrös Zsuzsanna, Tatabánya

Érdekel >>>


Szerintem nagyon jó: nem kell a gyerekeket tanulásra noszogatni, hazaérve a suliból egyből A Varázsbetűt keresik a gépen.

Domonyi-Takó Anita, Pilis

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Az unalom hasznos is lehet
Minden szülő rémálma az unatkozó gyermek. Szülőként rengeteg pénzt, energiát és szabad időt...

Vaklárma - Két vidám játék otthonra
Mára két kitűnő játékkal készültem, melyekkel gyermeked képességeit fejlesztheted. Ráadásul...

Mi a közös az IKEÁ-ban és a magyar iskolarendszerben?
Új szekrényt vettünk a lányomnak, és amíg összeraktam, rájöttem, hogy rengeteg hasonlóság van az...

Bezzeg az én időmben!
Nemrég tanúja voltam, amikor nagymamák felidézték iskolai emlékeiket. Megkérdeztem hát, hogy...

Gyerünk vonatozni!
Vidd el kirándulni hétvégén a családot! Csodálatos kirándulási lehetőség a Bakonyban található...

Még nincs vége a nyárnak
Egy hónap van hátra a vakációból. Itt van harminc ötlet erre a harminc napra, hogy ez a nyár is...

Keresd a különbséget! - Ajándék játék
A látási megkülönböztető képesség fejlesztésével az olvasási képesség is fejlődik. Jó gyakorlási...

Játsszunk valamit!
Ma már természetes, hogy gyerekeink a szabadidejük egy részét a számítógép előtt töltik. Én úgy...

Hogyan segíthetsz gyermekednek a nyelvtanulásban? 5+1 ötlet szülőknek
Nyelvet tanulni nem mindig könnyű, és ha gyermeked lemarad a többiektől, akkor hamar elcsügged, és...

Mit tehetsz gyermeked tanulási zavara ellen? 5 hasznos tipp!
Még javában tart a szünidő, de már most érdemes gondolni a tanévkezdésre. Ha gyermeked tanulási...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb