A lényeg a mozgás

Tőlünk jóval keletebbre a parkokban gyakran találkozhatunk kisebb-nagyobb csoportokkal, akik együtt mozogva, számunkra furcsa gyakorlataikkal élvezik a test és lélek együttrezdülését. Ugyanitt a munkahelyeken akár naponta többször is néhány percben frissítő mozgássort végeznek, ahol megfelelő légzés és testtartás mellett megvalósul a mozdulat harmóniája és ezzel a testi és szellemi felfrissülés. A több ezer éves tapasztalatokon alapuló mozgássorok és gyakorlatok közben örömhormonok is képződnek, ezért az azt végzők mindig mosollyal az arcukon örömmel végzik azokat.

Persze nem kell ilyen messzire utaznunk, hogy megtapasztaljuk a mozgás örömét és jótékony hatását.

Sokaknak az életéből a kellő mozgás kimaradt, vagy a család” példája miatt, vagy mert elvették a kedvét, esetleg nem a neki megfelelő úton indult el. Neki valószínűleg az orvosi vényén az is az szerepel majd, hogy:

Mozogni, mozogni, mozogni!

Tényleg ez a lényeg! Kezdjétek el minél előbb!

A motorikus funkciókat is ellátó kisagy különféle szempontú vizsgálata feltárta, hogy annak működése közeli kapcsolatban áll a térérzékeléssel, a nyelvvel, a figyelemmel, az érzelmekkel, a döntéshozatallal és az emlékezettel. Tömege csupán 10%-a a nagyagy tömegének, mégis itt található a neuronok fele.

Ma már tudjuk, hogy a kisagy az agykéreg számos részébe küld jelzéseket, nem csupán a motorikus kéregbe, mint azt korábban vélték, tehát a mozgás és a tanulás folyamatos, összetett viszonyban áll egymással.

Számos vizsgálat megerősíti, hogy azok a diákok, akik naponta rendszeresen mozognak, sportolnak, tanulmányaik során eredményesebben veszik az akadályokat mozgásszegény társaiknál.

Az agyamra megyek

A leghosszabb út is csak egy lépéssel kezdődik! Gyalogoljatok minden nap, lehetőleg egyre többet és többet!

Sokan - talán Te is - ülőmunkát végeznek, egész nap ülnek az íróasztalnál, a számítógép előtt. Gyermekeink az iskolapadban görnyednek. Fel kell állni és el kell indulni!

A gyaloglás előnyei:

- kint vagyunk a szabadban - egyenletesen, ritmusosan mozgunk

- az annyit emlegetett „agyi keresztcsatornák” fejlesztése folyamatos (ellentétes kéz és láb mozgás)

- úgy lehet együtt gyermekével, a családdal, hogy közben nincs tévé, talán nem szól a telefon sem, és így közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Itt az idő!

Ilyenkor, nyáron több ideje van a gyerekeknek, és szerencsés esetben több időnk van nekünk, szülőknek is. Éppen ezért most kell elkezdeni!

Menjetek ki a szabadba, és sétáljatok. Nem muszáj húsz kilométeres túrával kezdeni, eleinte elég fél óra séta is. Aztán majd ráéreztek az ízére!

Sokat segít, ha van egy kutya is, akit vinni kell!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Én azután rendeltem meg a programot, miután letöltöttem, és megnéztem a próbaverziót. Nagyon tetszik. Igényesen elkészített program. Köszönöm a munkájukat!

Kiss Lászlóné Willant Mónika, Egerág

Érdekel >>>


Nagyon színes a gyermekek számára változatos programmal találkoztam amikor megismertem a Varázsbetű Programcsaládot. Nagyon fontos, hogy nem tankönyvízű és játékos formában találkozik a betűkkel, szavakkal és számokkal. Sokkal szívesebben olvasnak és észre sem veszik így az idő múlását. Könnyebb őket rávenni a gyakorlásra.

Telek Erika, Tata

Érdekel >>>


A kisfiam jelenleg 2. osztályos. Nagyon sokat "szenvedtünk", míg megtanult olvasni. Felcserélte, keverte a betűket, egyáltalán nem szeretett olvasni. Leültettem a Varázsbetű elé, és együtt elkezdtük csinálni a feladatokat, és csodák csodájára, napról-napra könnyebben ment az olvasás. Most ott tartunk, hogy este a kisfiam olvas mesét a kis tesójának, és szeret olvasni.

Szilágyiné Sági Szilvia, Tata

Érdekel >>>


Első látásra azt gondoltam, hogy ez a program nem jó, mert van, ahol nem értelmes szavakat kell a gyereknek megtalálni, és elolvasni De amikor láttam, hogy ezeknek a betűknek az összeolvasása gondot okoz neki, akkor rájöttem, hogy nagy szükségünk van erre a gyakorlásra. Rákényszeríti a gyereket, hogy odafigyeljen, és koncentráljon.

Kecskés Zoltán, Szeremle

Érdekel >>>


Nagyon jo tapasztalaim vannak az egesz Varazsbetu programcsaladrol. A gyerekeim nagyon szeretik, versengnek, hogy melyik jatsszon. Nagyon halas vagyok ezekert az oktato programokert, nagyon nagy segitseg a tanulasban is.

Both Edit, Románia, Tekerőpatak

Érdekel >>>


Nagyon jó a Varázsbetű Programcsalád! Élvezettel játszik vele a nagy, és a kicsi (3 éves) is érdeklődik iránta.

Szurdiné Barkai Anita, Győr

Érdekel >>>


Korrekt hozzáállásukat köszönöm. Ismerőseimnek is ajánlottam már a programokat.

Garai Mária, Budapest

Érdekel >>>


Az unokam igen nagy elvezettel kesziti a feladatokat, ugy latom, hogy jelentosen fejlodik olvasasi, reakcios, erdeklodo kepessege is. Ajanlom minden gyermeknek! Sylvi Mama

Remenyi Sylvia, Szekesfehervar

Érdekel >>>


"Varázslatos" az egész! Nekem nagyon tetszik, és a kicsi lányomnak is kedvére való! Rengeteg a lehetőség! Köszönöm szépen, és ajánlani fogom másoknak is.

Horváth Borbála, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Barát vagy ellenség?
Gyerekeink számára a barátság az egyik legfontosabb dolog. A barátság rengeteg olyan dologra tanítja...

A diszlexia ereje
Régóta tudjuk, hogy a diszlexiások sok tulajdonságukban különböznek a többiektől. Most egy amerikai...

A gyerekek és a pénz
A gyerekek egy idő után rájönnek, hogy bizonyos dolgokat akkor szerezhetnek meg maguknak, ha van rá...

Hogyan segíthetsz gyermekednek legyőzni a kudarctól való félelmet?
Új feladatok és kihívások előtt állva a tanulási problémáik miatt gyenge önbizalommal rendelkező...

A diszlexia-veszélyeztetettség jelei
A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...

A Te gyermeked is úgy olvas, mint egy robot?
Tegnap egy anyukával beszélgettem, aki arról panaszkodott, hogy okos, tehetséges kisfia úgy beszél,...

A Te gyermeked sem tud nyugton ülni a fenekén? Szuper!
Mit tehetsz, ha a Te gyermeked is egyike azoknak, akik nem tudnak csendben maradni az órák alatt?...

Ne az eredményt jutalmazd!
Ha a Te gyermeked is diszlexiás, vagy olvasási problémákkal küzd, akkor biztosan Te is sokat...

Erősebb vagy, mint gondolod!
Hadd mondjam újra: Erősebb vagy, mint gondolod! Igen, Te! Te, a szülő, az anya, az apa, aki küzdesz...

Az emlékezet szerepe a tanulásban
Egyre gyakoribb az iskolás gyerekek között a tanulási nehézség. Az egyik legfontosabb ok az...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb