A beszédészlelés zavarai

A nyelv az emberi képességek egyik legfontosabb építőköve. Része az emberi kommunikációnak, a tanulás, az ismeretszerzés folyamatának, a gondolatok kifejezésének.

A nyelv elsajátítása hosszú tanulási folyamat eredménye, amely már a méhen belüli életben a magzatnyelv kialakulásával megkezdődik, s tizennégy éves korra - magában hordva a folyamatos, dinamikus változás további lehetőségét - nagyjából eléri a felnőttre jellemző nyelvi teljesítmények színvonalát.

Vannak azonban olyan gyermekek, fiatalok, akik a nyelvelsajátítás szempontjából kedvező környezeti feltételek mellett sem tanulnak meg beszélni, megérteni és önmagukat kifejezni, illetve kevésbé képesek erre, mint hasonló korú társaik.

A fejlődési diszfázia

Ez az elnevezés a beszéd elsajátításának nehézségére utal. Azon képességek eltérő fejlődését, hiányosságait jelzi, amellyel a nyelvi információkat felfogja, feldolgozza és nyelvi szándékait kifejezi.

Megjelenési formái

A nyelvelsajátítás egyik legfontosabb építőköve a beszéd észlelése. Természetesen a gyermekek gyakorlatilag soha nem fogják azt mondani, hogy "Nem értem", még kevésbé: "Nem tudtam felismerni". Felnőttként azonban nemegyszer felfigyelünk a gyermekek olyan reakcióira, amelyek a beszéd észlelésének nehézségéről árulkodnak: nem adekvát válaszok, hibás feladatmegoldás vagy teljesítési bizonytalanság. Az alábbiakban azokat a legfontosabb megjelenési formákat sorakoztattam, amelyek a feldolgozó rendszer zavarára utalhatnak.

Nem hallom!

Előfordul, hogy a gyermek azt mondja: "Nem hallom." Ez a kijelentés egyértelműen az ép hallás kérdését veti fel. Ha azonban - hallásvizsgálat elvégzése eredményeként - azt tapasztaljuk, hogy a klinikailag mért hallásküszöb az ép tartományba esik, felmerül a beszédészlelési zavar diagnózisa. Az ép hallás ugyanis nem jelenti egyszersmind az észlelési folyamatok épségét is.

Nem figyel

Gyakoribb tünet, hogy a gyermeknek többször szólnak, s látszólag "nem figyel", az adott feladatot hibásan hajtja végre. Ilyenkor rendszerint fel sem merül annak a gondolata, hogy a hibás eredmény a gyermek észlelésének zavarából, hibás működéséből adódott. Pedig - tapasztalataim szerint - gyakran ez áll a "nem figyelés" hátterében.

Mit mondtál?

Jellegzetes tünet, amikor a gyermek gyakran "visszakérdez".

Rosszalkodik

A beszédfeldolgozó mechanizmusok zavarai sok esetben viselkedési problémákban öltenek testet. Az óvodás gyermek "rosszalkodik", az iskolás "mást csinál, mint amit kell", de jellegzetes tünet lehet az is, ha a gyermek feltűnően visszahúzódó.

Nagy vagy már ehhez!

Nemegyszer előfordul az a jelenség, hogy a gyermek "túl játékosnak" tűnik.

Szókincs

Ritkábban tűnik fel a szülőknek, hogy a gyermek beszédfejlődése lassabb, szókincse szűkebb, mint az az adott életkorban elvárható lenne.

Mi újság?

A gyermek nehezen sajátít el "új" szavakat, s az átlagosnál jobban torzítja őket.Olvasási zavar

A beszédészlelés leggyakoribb megnyilvánulási formája az iskoláskorúaknál az olvasászavar. Az olvasás elsajátításában jelentkező zavarok több, mint 70%-ában a beszédfeldolgozó rendszer különféle mértékű zavarára vezethetők vissza.

A beszédészlelés zavara hatással van:

- az artikulációra

- a szókincs alakulására

- a nyelvtani szabályszerűségek felismerésére

Mindezek miatt az alábbi következményekkel jár:

- a szegényes szókincs

- az írott nyelv elsajátításának nehézsége (olvasás- és írászavar)

- helyesírási nehézségek

- idegennyelv-tanulási problémák

- memoriter (kívülről tanulás) nehézsége

A gyenge beszédészlelési képesség jelentősen rontja a gyerekek iskolai eredményeit, éppen ezért nagyon fontos a tudatos fejlesztés.

A beszédészlelés fejlesztése

A Varázsbetű Programcsalád hatékony eszköz gyermeked beszédészlelésének fejlesztésére. A hangok azonosításának képességét a Betűkereső játékkal lehet tréningezni: a táblán látható képek nevében kell megkeresni az adott hangot. A beszédészlelés fejlődésén túl a szókincs is bővül a játék által, hiszen oldalanként nyolc szó vár a felismerésre. A beállítások segítségével tovább lehet nehezíteni a játékot: a megoldásra adott idő csökkentésével.

A rövid-hosszú magánhangzók megkülönböztetésének nehézségével gyakran találkozom mindennapi munkám során. Ebben is nagy segítségemre van a Varázsbetű program "Rövid-hosszú" elnevezésű játéka. A feladatban egy szót kell kiegészíteni a megfelelő - rövid vagy hosszú - magánhangzóval. A beállításokban ki lehet választani a gyakorlásra váró betűcsoportot, így hatékony része lehet a fejlesztő foglalkozásnak. Amelyik betűt tanultuk azon a foglalkozáson, azt tudjuk gyakorolni a játék segítségével. De a családban is nagy segítség lehet: a monoton gyakorlást rendkívül megszínesíti, ezáltal megnő a gyermek tanulási vágya. A szavakat szótagolva is meg lehet jeleníteni, így az olvasni még nem olyan jól tudó gyermekek is élvezettel használhatják ezt a programot is.

A beszédészlelési zavar egyik leggyakoribb megnyilvánulási formája az, amikor a gyermek nem érzékeli a hangoknak a szóban előforduló sorrendjét. Így lesz például a lakatból latak. A hangok sorrendjének meghatározását remekül fejleszti a Helykereső játék, amelyben az adott betű helyét kell megkeresni a képen látható szóban. Természetesen ez a játék is - a többihez hasonlóan - a gyermekek szegényes szókincsét észrevétlenül gyarapítja, ezáltal járulva hozzá a mielőbbi fejlődéshez.

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Locsolkodjunk!
Hamarosan itt a húsvét. Az egyik legszebb szokás a locsolkodás, melyet a fiúk locsolóversekkel...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A program rengeteget segít kislányom olvasásán, véleményem szerint nagyon hatásosan gyakoroltatja az olvasást a gyermekekkel!

Árva Zsófi, Makó

Érdekel >>>


Nagyon tetszik, könnyen kezelhető és ami a legfontosabb a gyermekem szívesen használja, észre sem veszi, hogy nemcsak játszik.

Gombkötőné Markó Erika, Battonya

Érdekel >>>


Gyermekem izgalmasnak találta a programot, szívesen játszik vele, én pedig a folytonos dicséretet nagyon pozitív tulajdonságának tartom, szinte egyenragú magával a fejlesztéssel, de ezt minden jóakaratú szülő és pedagógus tudja, vagy tudnia kellene.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


A gyermekem nagyon sokat játszik vele, mióta megkaptuk a CD-t. Nem is kell mondani neki, magától leül és oldja meg a feladatokat. Tetszik neki, hogy mindig van egy háttérkép, ami motiválja, hogy minél több feladatot megoldjon.

Vargáné Micheller Beáta, Enying

Érdekel >>>


Nagyon tetszett a lányomnak, igazán remekül összeállitott feladatok. A jutalomjáték is nagyon jó ötlet. Először gyakoroltuk az olvasást hiszti nélkül otthon. Köszönjük!!!!!

Hegyi Máténé Zsuzsa, Kiskunfélegyháza

Érdekel >>>


Zseniális! Boldogság gyereknek és szülőnek egyaránt!

Dr. Szirmák Noémi, Budapest

Érdekel >>>


A fiamnak nagyon tetszik a program. Most járt le a tesztelési időszak, és nagyon szomorú, hogy nem játszhat a programmal. Remélem, hamar megjön a csomag, és akkor játszhat tovább!

Bálint László, Neulußheim

Érdekel >>>


Fejlesztő pedagógusként nagyon szeretem, mert a vele való munka eredményes. Minden gyerek szereti, úgy érzi, játszik.

Somogyi Ibolya, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon jól használható fejlesztőeszköz tanulásban akadályozott diákjaim számára, a sok dicsérő, bíztató megerősítés nagyon pozitív hatással van a tanulókra, növeli önbizalmukat, sikerélményt adnak számukra a feladatok. Öröm a tanulás! A jutalmak a megoldások után még jobban ösztönzik őket, külön öröm, hogy még itt is van választási lehetőségük!

Sey-Pacor Ferencné, Budajenő

Érdekel >>>


A Varázsbetűt imádják a gyerekek, szívesen használom. a legkisebbek is találnak benne szórakoztató, ugyanakkor tanító játékokat. Tisztelettel: Farkas Lászlóné

Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Ált. Isk., Eger

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Locsolkodjunk!
Hamarosan itt a húsvét. Az egyik legszebb szokás a locsolkodás, melyet a fiúk locsolóversekkel...

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb